hirdetés

Partnereink

Megérkezett a brit hadsereg számára fejlesztett Mudmaster

hirdetés

Megérkezett a brit hadsereg számára fejlesztett Mudmaster

A Casio G-Shock a brit hadsereg hivatalos partnerévé vált és különleges, kifejezetten a HM Armed Forces számára kifejlesztett karórát mutatott be. A British Army X G-Shock Mudmaster szénszálerősítésű, 53 milliméteres tokkal készül, amelynek köszönhetően a karóra extrém ellenállóképességgel van felvértezve a külső behatások ellen. Mindamellett pedig könnyű viseletet biztosít, ugyanis összesen 97 grammot nyom.

A közel 250 ezer fős Her Majestry’s Army Forced, vagyis Őfelsége Hadereje a hadászati, szárazföldi erőkből, valamint a légierőből, a haditengerészetből és a tengerészgyalogságból áll. Éppen ezért a Casio G-Shock Mudmasternek nagyon sokrétű igényeknek kell megfelelnie. „Az óra megjelenését alapvetően meghatározza a tokon és a műanyag szíjon alkalmazott, a brit hadsereg által is használt katonai álca. A nagy felületű, rozsdamentes acél gomboknak köszönhetően pedig akár kesztyűben is könnyen és egyszerűen kezelhetők a karóra funkciói” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

hirdetés

A szénszálerősítésű rétegek, valamint a műgyanta kombinációja minden eddiginél nagyobb védelmet biztosít a tok számára, amely még ellenállóbbá vált a külső behatások, így például a rázkódással, az ütődéssel szemben. Emellett – nevéből adódóan – a sár-, por- és egyéb szennyeződések sem tehetnek kárt benne. Hozzátette: a tok és számlap kifejezetten a HM Armed Forces kérésére lett fekete, ez a megoldás ugyanis segíti a katonák terepen történő rejtőzködését.

A British Army X G-Shock Mudmaster számos hasznos funkcióval rendelkezik, amelyek nagymértékben segítik a katonák tájékozódását és munkáját. A GG-B100BA-1AER modell légnyomás mérést használó magasságmérőt alkalmaz, amely egészen 10 ezer méterig képes kijelezni a tengerszint feletti magasságot. Viselője szükség esetén akár 40 magassági értéket is eltárolhat, amelyekhez a Mudmaster automatikusan dátumot és pontos időt is társít. A tartózkodási lokáció megadásával pedig a Mudmaster meg tudja jeleníteni a napkelte és napnyugta pontos idejét. Ez megkönnyíti a katonák számára a végrehajtandó műveletek tervezését.

A fegyveres erők munkáját továbbá olyan hasznos funkciók segítik, mint a beépített a digitális iránytű, a hőmérő, a világidő kijelzés, a stopper, az időzítő, a világidő kijelzés, valamint a lépésszámláló. „A GG-B100BA-1AER alapvetően a brit fegyveres erők igényei alapján készült, de a Casio a civilek számára is elérhető tesz egy limitált szériát” – jegyezte meg a szakember.

Forrás: One on One Kommunikáció, Casio

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés