hirdetés

Partnereink

Őszi színkavalkáddal a jó közérzetért

hirdetés

Őszi színkavalkáddal a jó közérzetért

Ha ősz, akkor újra előkerülnek a szekrényekből a sálak, pulcsik, kardigánok és a kabátok. Bár ez az időszak főként a szürkeségről és a melankóliáról szól, érdemes ilyenkor is inkább a színes holmikat választani, hiszen egy harmonikusan összeválogatott szettel jelentősen befolyásolhatjuk a közérzetünket.

A Premier Outlet összegyűjtötte, hogy milyen színeket érdemes idén ősszel magunkra öltenünk, hogy kiegyensúlyozott és vidám legyen a novemberünk.

hirdetés

Nem csak a természetnek állnak jól az ősz színei, végre visszatértek a boltok polcaira a bordók, sárgák, narancsok és zöldek. Ha vidám, energikus és divatos szeretnél lenni, ne az időjárás szürkeségét kövesed, hallgass inkább a falevelekre, hiszen csupa olyan színben pompáznak, amelyek jó hatást gyakorolnak a szervezetünkre.

Vörös

A vörös a melegség színe. Felgyorsítja a szívverésünket, aktivitásra késztet, erős motivációs erővel bír, sőt, még a fájdalmat is csillapítja. A hűvös őszi reggeleken nincs jobb érzés, mint belebújni egy nagy piros kötött pulcsiba, és megadni a kezdő lökést a napnak.

Narancssárga

Ha hajlamosak vagyunk az őszi-téli depresszióra, hordjunk minél több narancssárgát, ez ugyanis az öröm és a szabadság színe. A vöröshöz hasonlóan melegséget áraszt, de nem pörgeti úgy fel a szívverést, cserébe energetizál, vidámságot okoz és az idei trendekbe is remekül illeszkedik.

Sárga

Nem fér kérdés hozzá, hogy 2018 őszi színe az okkersárga. Ha úgy érezzük, hogy szükségünk lenne egy kis plusz lelkesedésre, mindenképpen sárga darabokat akasszunk le a vállfáról, hiszen ez a szín stimuláló hatású, serkenti az agyi tevékenységeket, és a szorongást is oldja.

Zöld

A zöld a megnyugvás, a természet, a harmónia színe, javítja a koncentrációt és besegít az ideális nyugalmi állapot elérésbe is. Emellett a többi őszi színnel párosítva ütős összeállítást tudunk létrehozni, ami önmagában képes megteremteni a külső-belső összhangot még a hűvös őszi napokon is.

Ha kedvet kaptál a vásárláshoz, akkor érdemes lesz ellátogatnod a Premier Outletbe hiszen az őszi megújulás jegyében több üzlet is akár 70% kedvezménnyel vár!

Szöveg és fotó: LOUNGE Communication

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 01.28.

Ma Károly, Karola napja van.

Vételár vs. értékesítési idő

A korábbi évek szárnyalása után észrevehető a budapesti, belvárosi piac megtorpanása. A világjárvány és a hosszú hónapok óta tartó korlátozások hatásá...

  • 2021-01-27 19:43
Zöldfűszeres rakott zöldség

A zöldségek ily módon való rétegezéséhez az ötlet egy újságból származik, és biztosan sokszor fog még az asztalra kerülni ez a fogás!

  • 2021-01-27 17:08
Fokhagymakrémleves zsályával

Egy nálunk is népszerű francia leves, bármilyen időszakban ajánljuk.

  • 2021-01-27 16:24
Üdítőitalt készítenek karácsonyfából

Újfajta felhasználását találták ki Észtországban a kidobott karácsonyfáknak. Az ünnepi szezon elmúltával rengeteg fenyő kerül az utcára a balti államb...

  • 2021-01-27 15:00
Szorong a francia diákok egyharmada

Tiltakozásokat szerveztek keddre a francia diákok az egyetemek bezárása miatt, mert az növelte bizonytalanságukat. Étienne Franciaországban tanul jogo...

  • 2021-01-27 13:51

hirdetés

Közép- és észak-magyarországi középiskolás diákok részére hirdet fotópályázatot az AVKF

Fotópályázatot hirdet középiskolás diákok részére az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) és Hallgatói Önkormányzata a Közép- és Észak-Magyarország, ...

  • 2021-01-26 12:37
Koronavírus: döccenők az oltási programokban a vakcinák miatt

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke beszélt az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat vezetőjével, azt követően, hogy a svéd-brit gyógyszerg...

  • 2021-01-26 08:52
Hamilton és Rosberg újra rajthoz áll, ezúttal a világ legextrémebb versenyén

Amióta Nico Rosberg csatlakozott az Extreme E-hez, a világ legvadregényesebb tájain zajló elektromos SUV-k versenyéhez, mindenki azt találgatja, hogy ...

  • 2021-01-26 07:37
Thai kókusztejes-currys csirkeleves

Zökkentsd ki magad az egyhangúságból ezzel az igazán pikáns, színes, gazdag thai kókusztejes csirkelevessel! Garantálom, hogy az egzotikus ízkavalkád ...

  • 2021-01-25 21:08
Angela Merkel: meg kell akadályozni a harmadik hullámot

A német kancellár nem zárja ki a határok lezárását sem a koronavírus-járvány harmadik hullámának megakadályozása érdekében. Angela Merkel szerint le k...

  • 2021-01-25 20:04

Minden cikk

hirdetés

hirdetés