hirdetés

Partnereink

Újabb magyar designer a világhír kapujában

hirdetés

Újabb magyar designer a világhír kapujában

Mesébe illő történet a magyar tervező, Horváth Zsuzsanna története, aki az Illan prototípusát már 2017-ben elkészítette. Az Illan gyártója egy véletlen folytán lett a Luceplan, akikkel Zsuzsa 2018 áprilisában, a Milánói Dizájn Hét keretein belül megrendezett SaloneSatellite-en találkozott, mely a kiállítás feltörekvő fiatal dizájnereknek fenntartott területe. Itt szeretett bele az Illan tervébe a cég vezetője, Patrizia Vicenzi illetve Fabio Russo, aki a kutatás-fejlesztésért felelős a Luceplannál.

„Nagyon nagy érdeklődéssel álltak hozzá a lámpához, jó észrevételekkel és szakértelemmel” – mesél az együttműködés kezdetéről Zsuzsanna. „A kiállítás után szerencsére meg is kerestek emailben, hogy hozzunk össze egy Skype-os megbeszélést, ahol bemutatom részletesebben a lámpát és a koncepciót. Szerintem minden tervező egy ilyen találkozásról és ilyen gyártóról álmodik, mint ők. Nagy szakmai tudással és technikai háttérrel rendelkeznek, megértik a tárgyad lényegét és ezt viszik tovább a termékfejlesztésben, hallgatva a tervező igényeire. Ugyanakkor bátran előállnak ötleteikkel és opciókkal, amikből aztán én, mint tervező választhatok. Az, hogy most velük dolgoztam, nem jelent semmilyen elkötelezettséget, kizárólagosságot, mondom ezt annak ellenére, hogy bármelyik új lámpámat szívesen látnám ismét az ő gyártásukban. De vannak új termék ötleteim, nem mind lámpa, így egy részük biztosan máshoz kerül.”

hirdetés

Az Illan különlegessége megnyugtató mozgásában rejlik

A tervező szerint az Illan egy igazán egyedi, karakteres formájú, meleg fényű lámpa. Legkiemelkedőbb tulajdonságának megnyugtató mozgását tartja, ami felkelti a figyelmet és leköti szemlélőjét egy pillanatra a mindennapi élet sűrűjében, jelezve, hogy nem árt néha megállni és élvezni a pillanatot, mielőtt elillan.

A lámpa bemutatása óta elindult hódító útjára. Az Illan a Frankfurti Light + Building Best of díját már bezsebelte, és további díjakra nevezték még idén, például az angol Dezeen Awardsra, illetve a Magyar Formatervezési Díjra. Ezeknek eredménye októberben kerül nyilvánosságra.

Nem ritka, hogy Zsuzsanna visszajelzéseket kap viszonteladóktól és vásárlóktól, hova, kihez, milyen térbe került lámpája: „Az egyik első email ezügyben egy belga viszonteladótól jött, aki még 2017-ben szeretett bele Illanba és az első megrendelők között 2019 decemberében már meg is kapta showroomjába. Erről több szögből is kaptam fotót. De küldtek már nekem képet Instagramon keresztül is. Az Illan egy családi ház lépcsője fölött díszeleg. A vásárló egy korábbi kiállítás látogatója volt, ott ismerkedtünk meg. Nagyon jól esik a visszajelzés, és külön öröm, mikor egy régi érdeklődő jelez, hogy megkapta ő is a lámpáját. Alig várom, hogy magyar visszajelzéseket is kapjak! A lámpa hazai elsődleges forgalmazója a Solinfo, és a Wesselényi utcai showroomjukban már meg is tekinthető Illan.”

Zsuzsanna további tervei 2021-ben mutatkoznak be a Milánói Dizájn Héten

A tervező jelenleg saját ötletektől és inspirációktól vezérelve dolgozik, ami talán a könnyebb út bizonyos szempontból, de részt vesz pályázatokon is, melyek konkrét gyártótól jönnek konkrét terméket keresve: „Most éppen főleg fém termékeken dolgozom, ami engem is meglepett, mivel a fa és papír a kedvenc anyagaim, viszont ez lehetőséget ad arra, hogy új technológiákat ismerjek meg. Formák terén még mindig a minimalista geometrikus stílusban mozgok szívesen, lehetőleg egy kis nőies/organikus vonással. Technológiákat illetően a lézervágás dominál a prototípusok készítésénél. Ezzel most elárultam, hogy ismét lapra szerelhető, laposra csomagolható dolgokkal foglalkozom, de természetesen a végső termék esetében ez nem mindig a legcélravezetőbb technika, így a CNC és kémiai maratás (etching) is foglalkoztat” – mesél jelenlegi tervezői munkájáról.
És hogy kik inspirálják őt? Kiemeli Michael Anastassiades nevét, aki jelenleg nagyon elismert dizájner, de említi Joris Laarmant is, aki a magyar tervező szerint egészen elképesztően fantasztikus dolgokat csinál a jelenleg rendelkezésre álló, illetve a külön ezért kifejlesztett 3D nyomtatási technikák terén. Művészeti inspirációt pedig leginkább Olafur Eliasson és Jeppe Hein munkáiból merít. „Természetesen szuper tehetséges Aaltos évfolyamtársaim munkásságát is figyelemmel kísérem” – hangsúlyozza Zsuzsanna, és kiemeli a Studio Finna és Laura Väre munkáit. „Jövőre a már megtervezett termékeim prototípusainak előállításán dolgozom. Ezekből némelyik könnyebben, némelyik nehezebben kivitelezhető. Remélhetőleg a COVID nem áll utunkba és be tudom őket mutatni jövőre a Milánói Dizájn Héten. Jó lenne ismét olyan szerencsésnek lenni, mint 2018-ban és újra olyan gyártóra lelni ott, mint a Luceplan.”

 

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés