hirdetés

Partnereink

„Már itt is vannak”

hirdetés

„Már itt is vannak”

Spanyolországban sok ember úgy gondolja, hogy az űrből jött idegenek már itt élnek a Földön. Egy magát Ummónak nevező csoport már több mint 30 éve küldözget a postán keresztül leveleket, és tagjai hosszú, késő esti telefonbeszélgetéseket folytatnak az ország különböző területein élő emberekkel.

Azt állítják ők, hogy 1950-ben értek földet űrhajójukkal Franciaországban, és azért jöttek, hogy segítsenek az emberiségnek a fejlődésben. Az Ummo bolygóról érkeztek, amely szerintük a Föld, univerzumot ábrázoló térképein a Wolf 424- ként elnevezett csillag körül kering. Az Ummo csoport minden írásbeli megnyilvánulására egy ujjlenyomat-szerű pecsétet nyomtak, melyen különös szimbólum látható,'három vízszintes vonalat egy függőleges szel át. 1967 májusában egy spanyol, űrrepüléssel foglalkozó csoport, a fenti szimbólummal ellátott meghívót kapott, melyben az állt, hogy ha június elsején megjelennek Madrid mellett, Santa Monicában egy bizonyos kávéházban, akkor megbizonyosodhatnak az Ummo létezéséről. A csoport tagjai meg is jelentek a meghatározott időben, és tényleg megérkezett egy repülő csészealjhoz hasonló tárgy, alsó részén az'Ummo szimbólummal. A tárgy légi mutatványokat mutatott be Madrid San Jósé de Valderas negyede fölött, majd rövid időre leszállt a kávéház közelében. Több szemtanú fényképeket is készített a furcsa űrhajóról, aztán a tárgy elszállt. Azóta senkinek sem sikerült az Ummo nyomára bukkannia, és kideríteni, hogy valóban idegeneket láttak-e, vagy csak nagyon ügyes szemfényvesztőket.

hirdetés

Mik ők? Kik ők? Miért vannak itt?

Teljesen szőrrel borított vagy erős szőrzetű lények alkotnak, akik kb. 4 láb magasak. De honnan jöhetnek? A legnépszerűbb teória az, hogy a látogatók más bolygókról érkeznek ide. Az ufológusok leírták, hogy az észlelésekben bővelkedő 1967-es és 1973-as évek egybeestek azzal, az időszakkal, amikor a Mars pályája a legközelebb esett a Földéhez. Elgondolkodtak rajta, hogy talán a Mars-lakók is az utazáshoz legkedvezőbb körülményeket várták, mint ahogyan a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak is pontosan ki kellett választania a Vénusz bolygóra küldött űrszondák elindításának megfelelő pillanatát. Mali dogonjai hihetetlen módon már évszázadokkal azelőtt tudtak a Szíriusz csillagról, mielőtt a csillagászok felfedezték az égen. Más szemtanúk is beszéltek arról, hogy olyan lényekkel találkoztak, akik azt állították, hogy az ember által eddig még fel nem fedezett bolygóról jönnek, még csak nem is a Tejútról, hanem másik galaxisból. A tudomány eddigi eredményei szerint ez lehetetlen. Semmiről nem tudunk, ami gyorsabban terjed a fénynél, és a tudósok azzal érvelnek, hogy túl sok időbe telne a földönkívülieknek, hogy elérjenek bennünket, még akkor is, ha úgy gondolnák, hogy az utazás megéri a fáradalmakat. Mindezek ellenére a telepátiával kapcsolatos legújabb felfedezések utat nyitnak a teleportáció lehetőségének újraértékelésére. Ha az emberinél magasabb intelligenciájú lények a mi rendelkezésünkre álló repülőgépeknél sokkal jobban manőverezhető repülő csészealjakat fejlesztettek ki, akkor nem elképzelhetetlen, hogy kitalálták a tetszhalál állapotában történő utazást is. Három másik magyarázat szerint az ufonauták magáról a Földről származnak. Először Einstein dolgozta ki azt az elméletet, hogy két világ különböző dimenziókban egyidejűleg létezhet, hogy ezek a világok egymásba fonódhatnak, és az idő legnagyobb részében láthatatlanok egymás számára. Sok ufológus szerint az ufók akkor jönnek át a mi világunkba, hogy így tudomást szerezhessünk róluk, amikor csak akarják. Mások azt állítják, hogy a bolygóközi utazók sok évvel ezelőtt telepedtek le a Földön, és alkalmazkodtak annak a vidéknek a nyelvéhez és szokásaihoz, ahol földet értek.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés