hirdetés

Partnereink

A kártyajóslás önmagunk megismerésére ösztönöz bennünket

hirdetés

A kártyajóslás önmagunk megismerésére ösztönöz bennünket

Sokakban felmerül a kérdés, miért érdemes kártyalapokból jósolni? Ha szeretnénk önmagunkat megismerni, helyzetekben látni, mi mindenre vagyunk képesek, akkor valamilyen kártyajóslást érdemes kipróbálni. A kártyalapok olyanok, mint a kistükrök, melyből több szögbe állítva látjuk magunkat.

Az ember társadalmi életének köszönhetően mindig is kíváncsi volt arra, mi fog történni vele, mire tud megoldást találni önerőből és mihez kell külső segítség. A középkorban is nagyon sokat adtak a jövendölésre, és azok, akik nem hisznek benne, azok is ráeszmélnek a bekövetkezés pillanatában, hogy mindez előtte meg volt jósolva.

hirdetés

„A kártyák utat mutatnak az univerzum történéseiben, arra segítenek ráeszmélni mi történt velünk és miben, valamint hogyan tudjuk változtatni saját életünk, úgynevezett sorsunk. Hallgatnunk kell az intuíciónkra, a belső hangra, ami mutatja, súgja, jelzi a helyes utat. Jelenlegi helyzetünk mindig korábbi döntéseink következménye, tudnunk kell kezelni a jövő cselekményeit is.” – nyilatkozta Walter Koch, német kártya és sorselemző.

A jóslás folyamata mindig hasonló szokott lenni, a kártyapakli milyenségétől függetlenül. Alapkérdés feltevésével kezdődik, amire a kártyalapok húzásakor is erősen koncentrálni kell. Mindenképp fontos tudni, hogy a kérdéssel kapcsolatos precizitás a válaszban is előjön, ha általános kérdéseket teszünk fel, akkor a választól sem várhatunk többet általános információkon kívül. A szimbólumok, betűk és számok, valamint a színek összességében egy-egy gondolatot fogalmaznak meg, de egymásra s hatást gyakorolnak. Érdemes elgondolkodni és értelmezni az élet apró jeleit is, amik felmerülnek a jóslás után.

 

Szerelem lapokba zárva             

A kártyákat jósolás esetében a szerelem megtalálásban is használják. Mivel az életünket meghatározó érzések egyik legszebbikje a szerelem, fontosnak tartjuk, hogy ez tökéletes legyen a kapcsolatainkban is. Amikor meginog a szerelmi kötelék, amikor megismerkedünk valakivel, amikor szorosabb érzelem kialakulását véljük megismerni, akkor fontosnak tartjuk azt is, hogy többet tudjunk meg társunkról, mint az ő maga mond vagy állít. Tudni akarjuk azt is, hogy állnak a csillagok és bolygók szerelmi kötelékünk felett, tudni akarjuk, milyen irányba fut kapcsolatunk, kell-e vigyázni valamire, ami kettőnk közé állhat.

Ezekre a kérdésekre ad választ és segít eligazodni a kártyajóslás. A kártyák olyan szimbolikus jeleket és mondanivalókat hordoznak magukkal, amiket az intuícióra építve és a meglévő jelekre alapozva meg tudunk fejteni.

„Szerelmi jóslás mindig volt és lesz. Régidők óta tudni akarják a szerelmesek, hogy meddig tart az öröm, amit valaki társaságában érezhetnek. Nem hiába forog ekörül többnyire a jóslás. Legyen szó kártyás jóslásról, inga, kövek, kockák vagy kristálygömb jóslásról, esetleg tenyérjóslásról vagy számmisztikáról, az alapvető kérdések a boldogság elérése körül forog.” – ezt nem csak Ulrick Erzsébet jósnő és sorselemző állítása szerint érvényesek más megállapítások és kutatások állapították már meg. A szerelmi jóslás két féle szokott lenni. Az egyik, amikor válsághelyzetbe került a kapcsolat, és a másik, amikor tökéletesnek véljük, de tudni akarjuk annak alakulását is. Hagyományos tarot kártyával, vagy angyal kártyával, de cigánykártyával is jósoltathatunk. Aki viszont kávézacc vagy tealevél segítségével szeretne jósolni magának, annak érdemes elolvasni korábbi cikkünket is.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.17.

Ma Rudolf napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés