hirdetés

Partnereink

Alakítsuk magunk a sorsunkat!

hirdetés

Alakítsuk magunk a sorsunkat!

Senki nem tudja milyen életből született a jelenlegi életében, senki nem tudja mi felé tart, hogyan fog alakulni az élete. Azonban vannak olyan emberek, akik különleges képességeik és lelki világuk révén, ha úgy tetszik, belátnak életünk egy másik síkjába, ami nevezhetünk jövőnek vagy akár múltnak is.

„ Az emberi lét a múlt és jövő két pontja között játszódik le. Mindannyian a rejtélyes múltból az ismeretlen jövő felé tartunk.”

hirdetés

Sokszor érezzük úgy, hogy nem tudjuk uralni életünket, nem tudjuk befolyásolni sorsunk alakulását. Nem tudjuk honnan jöttünk és hová tartunk, a mának, a jelennek élünk. nagyon kevesen tudják ezen jellegű kérdéseinkre a választ. Az ember általában a születés és a halál sorompója közé beszorulva küzd céljai megvalósításáért. Sokszor úgy érezzük, hogy egy szösszenetnyi pillanatba kell belezsúfolnunk mindent, ami életünk során ér minket, bele értve a megszületés, a gyermek és felnőtt létet, örömet és bánatot, szerelmet és magányt, csalódást és az az érzést, hogy ez már velünk megtörtént. Csak egy villanásnyi pillanat áll rendelkezésünkre, hogy homályosnak látszó céljainkat elérjük, a boldogságnak nevezett állapotot.

Bontsuk le korlátainkat!

„Bár e magatartás lényegében helytelen, mivel éppen a sóvárgottcélhoz nem visz soha közelebb, mégis rejt valami transzcendensmagot, amely a lélek tudattalan emlékezetében gyökerezik. Ez amag az éppen folyamatban lévő inkarnáció fontosságának sejtelme.A sorsalakítás, a sors fölötti uralom megszerzése állandó harca determinációval, vagyis a szellem harca az anyaggal és adémonokkal. Az anyag rajtunk súlyosodik, a démonok bennünktombolnak. A determináció kizárólag olyan mértékben és olyanmódon érvényesül sorsunkban, ahogyan belső magatartásunk idéziés jellemünk aláveti magát neki.Az alakulásban lévő sors nem a múltban vagy jövőben, hanem ajelenben izzik. E ponton zajlanak a különféle döntő folyamatok.Ebben a mozzanatban megy végbe a múlt feldolgozása és a jövőkialakítása. Tehát mindig, mindenkor a jelen az élet, az aktívancselekvő, küzdő, felismerő jelenvalóság az egyetlen esélyünkönmagunk felszabadítására”. Ez a létforma, a lét, amiben élünk legfőbb célunk, legfőbb feladatunk, ami megoldásra vár. Ha nem tudjuk legyőzni démonainkat, félelmeinket nem tudjuk irányítani sorsunk, életünk fonalát sem. A félelem legyőzése nélkül soha nem válhatunk létünk, sorunk igazi uraivá.A mindennapi élet mágiája olyan eszközökkel segíti a hétköznapi embereket, érdeklődőket, amelyekkel kibogozhatják a kesze-kusza szálakat és a megoldhatatlannak látszó dolgokat, hétköznapi bonyolódásokat, amelyek ugyan jelentéktelenek, de mégis a hétköznapok kicsinyességeihez láncolják őket. „Ha sikeresen kioldja őket, sorsánakbonyodalmai, szakadékai fölé lendül, s úrrá lesz ott, ahol eddigleigázott rab volt.Hangsúlyoznunk kell, hogy egy pillanatig sincs szó pusztánelméleti felismerésekről - épp csak azokról is. Az elméletnélkülözhetetlen tervként szerepel e munkában, amely egyedül amegvalósítás által realizálódik. A megvalósítás annyit jelent,hogy e módszereket beleszőjük minden percünkbe, leghétköznapibbelfoglaltságainkba, az emberekkel és önmagunkkal valóviszonylatunkba. Gondolat- és érzésvilágunkban éppúgy alkalmazzukőket, mint cselekvéseinkben.”

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés