Az egyiptomi asztrológia

A görög-római korban Egyiptom csillagászai szerte a világon nagy hírnévnek örvendtek. „Az asztrológia tudományát az egyiptomiak és a káldeusok fedezték fel. Az egyiptomiak légies, égő körként képzelik el a világot, amelynek közepén halászhálót formázó kígyó tekereg. A kör a világot jelképezi, a tekergő kígyó pedig a jóakaratú szellemet" — írta egyik művében a keresztény Euszébiosz.

Feltehetően szintén az ókori Egyiptomból ered az a hit, amely a különböző időszakokat — például a napokat és az órákat — bizonyos istenségekkel hozta összefüggésbe. Az egyiptomi csillaghitben fontos szerepet játszottak a dékánok, amelyek az állatöv 10° nagyságú ívét foglalták magukban. A zodiákus tizenkét csillagjegyét még ma is harminchat ívre osztják. Az egyiptomiak rendkívül nagy befolyást tulajdonítottak a dekánoknak. Sztobaiosz például így ír róluk fiához címzett levelében: ,,...[a dékánok] a magasan lévő testekből fejtik ki hatásukat. Hogyan is ne volnának ránk hatással, mindenkire külön-külön és az egész emberiségre együttvéve? Jól vésd hát az eszedbe, gyermekem, hogy az egyetemes szerencsétlenségek közül semmi nincs, amit nem a belőlük sugárzó erő idézne elő. Minden a dékánok hatására történik, gyermekem, legyen az trónbitorlás, lázadás, éhínség, pestis, apály és dagály vagy földrengés.'"

A modern zodiákus egyaránt merít a babiloni, egyiptomi és asszíriai csillagászok kutatásaiból. A Kos és az Oroszlán csillagkép egyiptomi eredetű, a Bika és a Rák azonban Babilóniából származik. A babiloniak tíz csillagjegyet ismertek a modern zodiákus tizenkét jegye közül, ezenfelül pedig említést tettek a Plejádokról (Fiastyúk), a Hyadokról, az Oríonról, a Perzeuszról, a Szekeresről, a Praesepéről (Jászol), valaminta Halakról és a Déli Halról, amelyeket a MULAPIN táblák a következőképpen jellemeznek: „.....ezek a csillagképek útjában állnak a Holdnak, mely érinti területüket, és havonta belelép.” A római korban az egyiptomiak csillaghite a görög-római asztrológia behatása alá került, s az egyiptomi isteneket görög-római megfelelőikkel azonosították. Ekkor társították az Apisz-bikát a Bika csillagjeggyel, Hóruszt és Harpokratészt az Ikrekkel, Íziszt a Szűzzel, Nephthüiszi a Halakkal és így tovább.

Az asztrológia tudománya, amelynek elnevezése a görög asztron, „csillag” szóból származik, az ember legősibb foglalatosságai közé tartozik. Az éjszakai égbolt varázsos fényeinek már a legelső emberek nagy jelentőséget tulajdonítottak: a csillagokban gyakorta isteneik megtestesülését látták, akiknek folytonos tevékenykedését az örökké változó égbolt tükrözte vissza. Meg voltak győződve arról, hogy bármi történjék is a földön, az minden bizonnyal a csillagok hatalma idézi elő. Ahogy a Közel-Kelet, Közép-Amerika és a keleti világ ősi asztrológusai és asztronómusai egyre jobban megismerték a csillagos eget. megszülettek az első jóslatok is, amelyeket a bolygók járása alapján dolgoztak ki. Mivel a bolygók mozgása periodikusan ismétlődik, az asztrológia mind az  egyes emberek, mind pedig az egész ország sorsát érintő események elemzésekor a ciklikus történésekre helyezi a hangsúlyt.