hirdetés

Partnereink

Betegségeket okozhat a Szaturnusz állása

hirdetés

Betegségeket okozhat a Szaturnusz állása

Az egészségügyi asztrológiában a Szaturnusz az emberi szervezet felépítéséért felelős. Ehhez a bolygóhoz tartoznak a csontok, a csontváz, a csontok anyagminősége, a porcok, az inak, a haj, a köröm, a fogak és a test burka és védőrétege, a bőr is.

Az emberi test fizikai felépítése, egyelőre tartalom, azaz érzelmek, gondolatok nélkül, a Szaturnusz analógiaköréhez tartozik tehát. A „Küszöb őrének” az a jelképes feladata, hogy megteremtse azokat az anyagi kereteket, amelyeken belül kialakulhat az élet. Az anyag azonban önmagában tehetetlen és korlátokhoz kötött, és emiatt a Szaturnusz hatására fellépő betegségek is ezekkel a jellemzőkkel rendelkeznek. A Szaturnusz okozta panaszok elsősorban a fizikai test síkján lépnek fel, és magával a test anyagával, illetve az ellenálló-képességével állnak összefüggésben. Ilyen betegségek például a testtartási problémák, a mészlerakódás, a test lassú belső szétesése, a meszesedés, a csontritkulás, az ízületi gyulladás, az ízületek eldeformálódása, a megkeményedés vagy a kőképződés.

hirdetés

Az is jellemző a Szaturnusz hatására kialakuló betegségekre, hogy hosszú a lappangási idejük, és csak lassan gyógyíthatók. Ehhez a bolygóhoz tartoznak továbbá az úgynevezett krónikus betegségek vagy panaszok, amelyek makacsul ellenállnak a gyógyszeres kezelés minden formájának. Ugyancsak a Szaturnusz analógiaköréhez tartoznak az öregedés kísérőjelenségei, az életerő mértékének az ingadozásával járó betegségek, mint például a szklerózis multiplex vagy az Alzheimer- kór. Azok az emberek, akik hajlamosak az ilyen betegségekre, gyakran merev vagy neurotikus lelki alkatúak, elrejtőznek a vélt biztonságot nyújtó kulisszák mögött, és önmagukat is becsapják. Azonnal feltűnik, hogy a páciens állandóan a betegségével foglalkozik, szenved és rezignált, azaz nem képes optimálisan szemlélni a helyzetet. A betegséghez való negatív hozzáállás megakadályozza, hogy a tünetek gyorsan elmúljanak. A Szaturnusz hatására az érintett szinte igényt tart egy komoly betegségre, amely a hosszú szenvedés miatt együttérzést és figyelmet vált ki majd irányában a környezetéből. Ez a hozzáállás gyakran együtt jár a modern és az összehasonlító orvostudomány módszereiben való kételkedéssel is. A beteg ragaszkodik a hagyományos orvosi irányzatokhoz, mindig ugyanahhoz az orvoshoz megy, és sokkal jobban megbízik a tudományos orvoslásban, mint az intuitív módon eljáró természetgyógyászokban.

Az erős szaturnuszi hatás alatt álló ember saját maga okozza a betegségét, mert túlságosan pesszimistán ítéli meg a helyzetét, és egy lépésre sem távolodik el az eredeti álláspontjától. A betegség komolysága végül is megerősíti abban a hitében, hogy rengeteget szenved, és jól választotta meg a gyógyulásához vezető utat, még ha tönkre is megy benne. A Szaturnusz okozta betegségeket gyakran a megmerevedett szerkezetek „fellazításával” lehet meggyógyítani. A betegnek meg kell tanulnia, hogy ne legyen annyira kemény önmagával és a környezetével szemben. Túlságosan merev elvei és megrögzött elképzelései zsákutcába vezetnek, és nem csak a lélek, hanem idővel az egész test is megbetegszik. Ha az érintett belátja, hogy az adott helyzetben változásra van szükség, és készen is áll erre, akkor egy idő múlva a test síkján is kevesebb tünet jelentkezik. Természetesen nem segít, ha az ember olyan csodákra vár, amelyek személyes áldozat nélkül, egyik napról a másikra megjelennek az életükben. A test egy fokozatosan sűrűsödő energiaforma utolsó tagja, amely alapot biztosít a számunkra az emberi léthez. Az anyag pedig tehetetlen, és időre van szüksége a regenerációhoz, még akkor is, amikor a tudat már régen feldolgozta a betegséget okozó témakört.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés