hirdetés

Partnereink

Bizony, ilyenek a bakok

hirdetés

Bizony, ilyenek a bakok

Legjellemzőbb tulajdonságai: a pesszimizmus, befelé forduló, kitartó, takarékos. Óriási az önuralma és a munkabírása. A Szaturnusz révén sok kemény leckét kap az élettől. Olyat, amitől más már rég összeroppanna. A Bak viszont tanul belőle, nemesedik tőle.

Már a gyermekkora sem olyan felhőtlen, mint másoké. Többnyire anyagi gondokkal küzdött a család, de még ha nem így volt is, az élet valamilyen téren korán próbára tette. Talán nem értették meg a szülei, és emiatt kellett gyerekfejjel megtanulnia, hogyan állja meg a helyét egyedül a világban, hogyan uralkodjék önmagán. Soha nem adja meg magát, hamar megtanulja leküzdeni a nehéz helyzeteket. Nehezen megközelíthető, és csak ritkán mutatja ki érzelmeit. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy érzéketlen. Csupán arra utal, hogy nincs meg a kellő önbizalma ahhoz, hogy kimutassa igényeit és belső vágyait. Ez nem önbizalomhiány jele. Az önbecsülése egészséges, sőt, néha az idegenek szemében már önhittségnek tűnik. Megjelenése, modora általában konzervatív, akárcsak az emberekhez való viszonya. Mindig mindenkivel három lépés távolságot tart. Még a közvetlen családtagjaival szemben is él egyfajta gyanú a lelkében, mintha állandóan attól félne, hogy nem szeretik eléggé, és egyszer csak hűtlenül elhagyják. A Bak nő hűséges és megbízható feleség, de csak olyan férfi mellett érzi jól magát, aki nem igényli a raffinált női praktikákat, hanem elfogadja az egyszerű természetességet. Nem ismeri a szerelem fortélyait, de képes biztonságos családi hátteret teremteni. Nem teszi közszemlére az érzésvilágát. A háttérből gondoskodik szeretteiről és soha nem hánytorgatja fel azt az áldozatot, amit értük hoz. A Bak a régi, patriarchális családfő szerepét tölti be, aki tiszteletet követel a gyerekektől, odaadást és teljes szolgálatot a feleségtől, s közben mindent elkövet, hogy kényelmet és biztonságot teremtsen övéinek. Rengeteget dolgozik, és nincs az a magas jövedelem, ami mellett megengedne magának egy kis gondtalan költekezést vagy lazítást.

hirdetés

A Bak kedveli az erotikus játékokat

Ügyes és erőteljes a szexben. A kézimunka helyett inkább az erotikus játékszereket kedveli. Addig nem hagyja abba a szerelmeskedést, míg mindketten ki nem elégültek. Nem szereti, ha irányítják. Azt viszont azt igen, ha éreztetik vele, hogy jól csinál valamit. Túlzottan korán viszont ne beszélj a titkos vágyaidról, mivel ezzel elriaszthatod a zárkózott Bak-férfit. Először kapjon tőled vonzalmat, gyengédséget, és csak utána mesélj neki vágyaidról.

A Bak és a csábítás

Zárkózott, befelé forduló, racionális. Ambiciózus, állhatatos, rendszeres. A munkában fáradhatatlan. Sportos, gyengéd és családcentrikus. Biztonságra és garanciára törekszik. Ez kihat mindenre, így a csábításban is oda kell figyelni, mit mondunk vagy teszünk.

Így hódítsd meg: Légy gyakorlatias és előrelátó. Öltözködj gondosan, a legkisebb részlet is fontos lehet. Csodáld meg tetteit és gondolatait. Minden kezdeményezését fogadd kitörő lelkesedéssel.

Így tarthatod meg: Járj vele sokat társaságba. Légy optimista. Ne feledd soha, hogy különösen sértődékeny. Számolj azzal is, hogy önfejű és egoista. Mindig vele azonos oldalon állj.

A Bak és a drágakövek kapcsolata

A Bak köve az ónix, amit az éjszakák kövének is neveznek, Indiában földöntúli erőt tulajdonítanak neki: megvéd a rossz szellemektől, illetve akik vágynak rá, azoknak meghozza az igaz szerelmet. Fekete színével, átláthatatlanságával mélységet és némi titokzatosságot sugároz. Jó hatást gyakorol a körmökre, a hajra és a bőrre, fokozza a kitartást, megóvja tulajdonosát a balesetektől és a keringési bántalmaktól. Az összpontosítást támogató hatása pedig igencsak kapóra jön a munkamániára és szellemi túlterheltségre hajlamos Bakoknál.

A tigrisszem védelmet és biztonságot sugároz. Támogatja a befelé fordulást, de elevenné és fogékonnyá teszi a szellemet. A napfonatcsakrára helyezve meleget sugároz, segíti az influenzából való gyors felépülést, és enyhíti a Bakoknál oly gyakori reumatikus panaszokat.

Egyéb hasznos kövek: füstkvarc, hegyikristály, holdkő, gyémánt, fekete turmalin, gránát, rubin.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 05.07.

Ma Gizella napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés