hirdetés

Partnereink

Névmágia- Fiú keresztnevek

hirdetés

Névmágia- Fiú keresztnevek

A női keresztnevekről szóló cikkemben, lsd. http://delina.hu/ezoteria/nevmagia-noi-keresztnevek, már szóltam arról, hogy a születendő gyermekek keresztnevének, s becenevének kiválasztása az ezoterikusok szerint tudatlanul is okkal történik: a világra készülődő lélek sugallja nekik, hogy milyen névre van szüksége ahhoz, hogy az életfeladatát teljesíteni tudja. Ezúttal a fiúk keresztneveiből csemegegéztem nektek.

ANDRÁS: arra a sorsa ítéltetett, hogy az emberek mindig minden helyzetben számíthassanak rá. A legnagyobb veszély számára, ha nem ismeri fel időben, mi leselkedik rá. S amit még folyton le kell győznie, a magányosság érzése.

hirdetés

ÁBEL: életfeladata az áldozatvállalás és a másokon való segítés, s rajtuk keresztül juthat előre!

BENCE: feladata a győzelemre való törekvés, a vezetés és az irányítás. Veszélye, hogy sikereitől önzővá válik, pedig győzelmeivel épp másokat kellene segítenie. 

CSABA: számára a környezetében élő embereknek való biztonságnyújtás van rendelve. Nehezen alkalmazkodik, így szabadságra van szüksége. Viszont gyakran kényszerül arra, hogy áldozatokat hozzon, amit nem szeret. Szerelmi életében igyekszik nem kötődni, mert retteg a veszteségtől.

DÁNIEL: örök feladata az érzelmi és az anyagi biztonság megteremtéséért való küzdelem. Ehhez pedig olyan társat kell találnia, aki megbecsüli, segíti őt. Az elismerést viszont nagyon nehezen tudja kivívni magának!

ERIK: számára a példamutatás van kijelölve feladatként, mivel ősei nem tették ezt. Nagy esélye van arra, hogy közösségben dolgozva magasra jusson! Csapdája lehet viszont a nagyotmondás!

FERENC: ki kell tartania egy eszme mellett és másokat is meg kell nyernie ennek! Viszont utálja a felelősségvállalást, a kötöttséget, főleg, mert hajlamos fejét káros szenvedélyekre adni és szélhámoskodni. Emellett túl változékony a hangulata, ami jelentősen befolyásolja problémáit.

GERGELY: számára a családi boldogság megteremtése kell legyen a cél. Minden helyzetben keresi a biztonságot és nagyon megbízható, még sokra viheti az életben. Viszont maximalista, s ezt várja másoktól is. Legnagyobb veszélyt mégis az élvezeti cikkek, szerencsejátékok jelenthetnek számára!

GYÖRGY: feladata nem egyszerű, hiszen erejét onnan nyeri, ha mindig nagy felelősséggel bánik a pénzzel! Állandó harcban kell lennie az anyagi sikerért! S a nők terén sincs könnyű helyzetben: könnyen elcsavarható a feje, így több sikertelen házasság is benne van a pakliban.

JÁNOS: feladata elismertséget és megbecsülést szerezni. Ezt a munkájában könnyebb elérnie, mint a magánéletében, pedig ahhoz, hogy sikeres legyen egy hűséges partner a feltétel. Nehezen viseli a csalódásokat. További nehéz feladata valamelyik szülője gondjának viselése rengeteg teendője mellett.

JÓZSEF: nem könnyű feladata van: anyagi biztonságot kell teremtenie a semmiből indulva úgy, hogy azt gyermekei is örököljék! Nehezen viseli a kudarcot, ilyen nagyon agresszív lehet! Akit szeret, azt nagyon szereti, viszont ugyanígy hajlamos ragaszkodni rossz szenvedélyekhez, szokásokhoz is!

LÁSZLÓ: életének feladata felismerni, hogy az önbizalom még nem jelent tévedhetetlenséget! Erénye: amit kitűz maga elé célként, keményen küzd érte és nem ismeri azt, hogy reménytelen.

LEVENTE: családi gyökereinek feltárása a feladata, mert csak így nyugodhat meg, ha tudja, honnan jött. S ez segíthet neki a jövőben utat mutatni.

MARCELL: neki óvnia kell a családait és barátait egyaránt. Képes minden akadályt félresöpörni, egyszerűen megállíthatatlan! Viszont ő is hajlamos behódolni a káros élvezeteknek!

OSZKÁR: életének nagy megpróbáltatása, hogy mindent alaposan átgondolva tegyen, nem hibázhat! Semmire nem lehet kényszeríteni és párkapcsolatában is nehezen boldogul, mert nem tud alkalmazkodni, ráadásul elég kicsapongó típus. Pedig épp neki kellene ezt alaposan megfontolnia!

PATRIK: feladata a lélek rejtelmeinek megismerése, viszont nehéz megértenie a világot. Különös érzéke van a pszichológiához és nagyon jó tanár lehet belőle. Viszont azt meg kell tanulnia, hogy ami számára fontos, az a másik embernek nem feltétlenül kell legyen az!

SZABOLCS: neki meg kell tanulnia elismerni, hogy másoknak is lehet igaza és le kell győznie hiúságát. Nehéz boldogulnia párkapcsolatában is, hiszen nehezen alkalmazkodik.

SZILÁRD: az ő nagy dolga az, hogy jó eredményeket érjen el és többre vigye, mint az ősei. Logikai képességei ebben segítik, viszont csak akkor, ha nem él ezzel vissza! Ügyelnie kell az indulatok terén, hiszen képes párkapcsolatában erőszakossá válni!

TAMÁS: feladata a kapcsolatok építése és a tudás átadása. Nem könnyű érvényesülnie, hiszen neki mindig igaza kell, hogy legyen, ezért sokszor vitatkozik. Nehezen fogad el olyan dolgokat is, amelyek bizonyítottak, vitázik, kerüljön bármibe. Soha nem álmodozik, nagyon gyakorlatias ember. Nyughatatlan természete miatt rekordokba illő szerelmi kalandokba keveredhet!

ZOLTÁN: nem véletlenül a név jelentése a fejedelem, hiszen feladata győzelmet aratni és hatalmat gyakorolni. Céljává válik a pénz megszerzése, ám gyakran adódik az életében olyan helyzet, amikor a sors nehéz helyzetbe hozza és le kell erről mondania. S nehéz feladata van párkapcsolatában is: szinte belebetegszik, ha nem irányíthatja párját, pedig el kellene fogadnia, hogy nem hatalmaskodhat fölötte. Nehéz útja van a barátok terén is: a legtöbb csak rossz útra viszi és csalódást okoz neki, így örök feladata az egyetlen, igaz barát felismerése.

Én több hasonlóságot is látok néhány keresztnév és általam ismert személy között. Szerintetek is van?

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 12.21.

Ma Tamás napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés