hirdetés

Partnereink

Vágyfokozó növények

hirdetés

Vágyfokozó növények

Vágyfokozókra mindig is szükség volt a történelem folyamán. Nem új keletű dolog. Ha ma vágyfokozót említünk, akkor nagy többségnek a Viagra és társai jut eszébe. Nem árt tudni azonban azt sem, hogy bizonyos növények hasonló hatással bírnak. Viszont, hasonlóan a különböző kapszulákhoz, nem mindegyiket szabad akármikor és akárhogy elfogyasztani.

                Minden kapcsolatban és minden embernél előfordul, hogy a szex már nem a régi. A férfiak egy idő vesztenek a „keménységükből”, a nők a kedvükből. Az ilyen növények ősi elnevezése az afrodiziákum. Egyből kikövetkeztethetjük, hogy a szerelem görög istennőjének nevéből, Afroditéből ered az elnevezés. A legenda szerint a csodálatos istennő egy kagylóban született. Ezzel eljutott egészen Ciprus partjáig, és ahogy a szárazföldön sétált csodálatos növények keltek ki a lába nyomából. Olyanok, mint például a lótusz, a mirtusz, gránátalma, a menta, stb. melyek ettől kezdve Afroditének hódoltak, és így a szerelem, a szexuális étvágy serkentőivé váltak. A történet azonban még messzebb nyúlik vissza. Már az ókori Egyiptomban is használtak ilyen szereket. Kicsit durván hathat, de többek között krokodilpéniszt is népszerű vágyfokozó volt. Az akkoriban népszerű mólü nevű növényt azonban ma nem tudjuk beazonosítani. Szintén nyoma veszett a régi időkben a nagy hírnévnek örvendő szoma nevű növénynek. Az arabok is használtak vágyfokozót, méghozzá csicseriborsót. A Nostradamus-oldatot a XVI. században kezdték el használni és még ma is el van terjedve. Ez mézzel édesített zsályát, csombort és mentát tartalmaz. Ma már számos kapszula és tabletta van, ami a szexuális étvágyat növeli. Elsősorban férfiaknak. Lényegileg a nő bármikor tud szexelni, ám a férfi ha erekciós gondokkal küzd, akkor nem. Gyakori probléma a házasságokban, hogy a nők nem akar szexelni. Olyan kifogásokkal élnek, mint a „fáj a fejem”. Sokan nem tudják, de ahogy a férfiak idősebbé válása során romolhat a szexuális teljesítményük, úgy a nőknek az szexuális étvágyuk. Bizonyos növényekkel ez azonban kiküszöbölhető.

hirdetés

                A vuka-vuka  nevű növény afrikai viagra néven is elterjedt. Jelenleg több tudós is foglalkozik vele, céljuk hogy gyógyszert készítsenek belőle. A kutatások során kiderült, hogy fogyasztás után az egereknél nőtt a spermaszám. További eredmények voltak: hatékony kezelte az ülőideg fájdalmat és a megnagyobbodott prosztatát. A ráadás pedig az, hogy nincs mellékhatása. Bizonyára mindenki számára ismerős a gyömbér. Ez a növény segít abban, hogy a vér a nemi szervbe áramoljon, és ezáltal kelti fel a szexuális étvágyat. Aszpirinnel és alvadás gátlógyógyszerekkel nem ajánlott szedni, mert vérhígító hatása van. Elég elterjedt növény, szárított formája mellett tabletta és kapszula formában is kapható. A ginkónak hasonló hatása van, mint a gyömbérnek. A növény segítségével a vér szabadon áramlik a láb, a lábfej, a kar, a kéz és az agy ereiben. A nemi szervekben is áramlik, a véredények falának kitágulásával. Ugyanúgy vérhígító hatású, tehát a fenn említett gyógyszerek mellett nem ajánlott szedni. Ugyanolyan formákban kapható, mint a gyömbér. A ginzeng amellett hogy vágyfokozóként is hatékony, erősíti az immunrendszert, fokozza a vérkeringést és növeli az energiaszintet. Diákok is gyakran használják, hogy jobban tudjanak tanulni. A brazil és a preui őslakosok már évszázadok óta használják a marapauma-t. Ez első sorban erekciós zavarokra jó, illetve azok a libidó hiányban szenvedőknek ajánlott. A növényt tea formájában szex előtt kell elfogyasztani.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Névnap 09.25.

Ma Eufrozina, Kende napja van.

A koronavírus rugalmasabb és ellenállóbb lehet, mint korábban gondolták

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív,...

  • 2020-09-25 10:45
Elmarad a mai NFZ nyitókoncert

Sajnálattal tájékoztatjuk Kedves Közönségünket, hogy a péntek estére (szeptember 25. 19.30 Müpa) kitűzött Évadnyitó hangversenyünk járványügyi elővigy...

  • 2020-09-25 08:52
Soha nem volt még ennyire trendi a pályaorientáció!

A szakképzést népszerűsítő applikációval jelentkezik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, így a szakmavilág.hu weboldal és a továbbtanulási lehetősége...

  • 2020-09-25 07:48
Immunerősítés egy kis csavarral, avagy mire jó még a vitamintal?

Nyakunkon az ősz, amikor is nagy hangsúlyt kell fektetni az immunrendszerünk védelmére – pláne 2020-ban. A sportolók és az aktív életmód hívei sem gon...

  • 2020-09-21 22:12
A mobiltelefonok sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában

A mobiltelefonok sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában egy vizsgálat szerint. A németországi Naturschutzbund (Nabu) természetvédelmi ...

  • 2020-09-21 19:40

hirdetés

Jövőre nézhetjük meg a Toxikoma filmet

A fokozódó járványhelyzettel kapcsolatos előrejelzések okán, az eredeti októberi bemutató helyett, előreláthatólag a jövő év első felében érkezik a mo...

  • 2020-09-21 19:32
Marton Adri magyar tervezők ruháiban tündököl

A gasztroműsorvezető küldetésének tekinti, hogy megmutassa követőinek országunk szépségeit, ezért mostantól ételkölteményei mellett hazai divattervező...

  • 2020-09-21 18:09
Sztrájkolnak a teszteket kiértékelő laborok dolgozói Franciaországban

Több száz, koronavírus-teszteket kiértékelő labordolgozó sztrájkolt csütörtökön a rossz munkakörülmények és az óriási terhelés miatt Franciaországban.

  • 2020-09-21 16:30
Új színfolt Budapest design-térképén: Roche Bobois Budapest

A Roche Bobois 2020 szeptemberében Budapesten nyitotta meg legújabb showroomját. Klasszikus kollekciója, de a jellegzetesen színes és bohém, a modern ...

  • 2020-09-19 19:13
Kézfertőtlenítő állomásokat telepít a SPAR

A járványügyi helyzetre való tekintettel a SPAR további 200 áruházában helyez ki állványokat, amelyekre kézfertőtlenítő adagolókat telepít a vásárlók ...

  • 2020-09-19 16:42

Minden cikk

hirdetés

hirdetés