hirdetés

Partnereink

Virágnevek vagy női keresztnevek?

hirdetés

Virágnevek vagy női keresztnevek?

Bizonyára nem csak nekem tűnik fel, hogy a férfi keresztnevek között nem igazán akad olyan név, ami összeköthető lenne a virágokkal. A női keresztnevek között azonban szép számmal találhatók növény- és virágnevek. Ráadásul annyira kedveltek lettek, hogy a keresztnevek listáját újabb és újabb virágnevekkel gazdagították még ebben az utóbbi pár évben is.

Azt mindenképp tudni kell, hogy a virágnevek használata korábban bókként, kedveskedésként funkcionáltak. Másik oka is volt a virágnevek használatának: a születet leánygyermeket a virágnévvel együtt szépséggel, erkölcsi tisztasággal, erényességgel akarták felruházni, ismervén a használt virág adottságait. Így születtek meg a Rózsák, Violák, Ibolyák, Liliomok és nem utolsó sorban a Virágok.

hirdetés

A virág amúgy is az örök szerelem szimbóluma volt, mivel a legtöbb virágban együtt található meg a bibe és a porzó is. És egy növény legszebb része is többnyire a virág szokott lenni, csodás színei elkápráztatják az embert. Természetesen minden egyes virág is szimbolizál valamit, példaként hozzuk fel a rózsát: a római hölgyek a vörös rózsának örültek a legjobban, és érdekes mód napjainkban is a vörös rózsának van a legnagyobb üzenetküldő ereje. A szenvedély, a szerelem szimbóluma, hát miért nem lehetett volna a Rózsa, Róza, Rozália vagy Rozál nevekkel akár a leánygyermeknek is szenvedélyt és szerelmet ajándékozni? A Liliom női név is amúgy tradicionálisnak tekinthető, és ma is anyakönyvezhető. Az ebből eredő Lili, Liliána nevek viszont ennél még gyakrabban fordulnak elő. A liliom amúgy a szűziesség jelképe, és még a„liliomtipró” szavunkban is ezzel az átvitt jelentéssel találkozunk.

Aloé – Mária szimbóluma

A modern magyar női nevek között ott szerepel az Aloé is, Magyarországon is anyakönyvezhető női keresztnév. Azonban azt már kevesen tudják, hogy a kereszténység kultúrkörében is helyet kapott ez a növény, mivel ezzel balzsamozták Jézus testét, és virágot életében csak egyszer hoz. Aki lányátAloénak kereszteli, minden bizonnyal a vallásosságon túl a virág különlegességét és jótékony hatását is ráruházza gyermekére.

Tulipán – a magyar kultúrában is népszerű

Tulipán-motívumokkal is találkozott mindenki, a magyar népművészetben visszatérő szimbólum. A tulipán, mint általában a virág, a nőiséget, nőiességet jelképezi, továbbá erős erotikus szimbólum is, főként, ha piros vagy égővörös.A keleti eredetű hiedelem, miszerint a nemi szervek kendőzetlen megmutatása elijeszti a gonoszt, hozzánk is eljutott, s így védelmi célból kapufélfákra is felvésték a tulipánszimbólumot. Talán emiatt van az is, hogy a Tulipán női keresztnév nagyon ritkán fordul elő a korábban említett virágnevekhez képest.

Népszerű és nagyon modern női nevek

Nagyon sok virágnévből lehet válogatni. Vannak persze egyértelmű nevek, és vannak kevésbé relevánsak is. Az Abélia, Azálea, Árnika, Árvácska, Begónia, Boglárka, Búzavirág, Ciklámen, Cinnia, Csillagvirág, Enciána, Frézia, Gardénia, Gyopár (Gyopárka), Gyöngyvirág, Hortenzia, Hóvirág, Jázmin, Kála, Kamélia, Margaréta, Nefelejcs, Primula, Rezeda, Sáfrány, Szegfű, Tűzvirág, Verbéna nevek a korábbiakhoz hasonlóan evidensek, hogy virágnevek is egyben. Az Iringó névről viszont kevesen tudják, hogy szintén virágból származik, sőt, magyar eredetű női név, a latin Eryngiumnak a magyarítása. Imola női nevünk is virágnévi ihletésű. Régi magyar szavunkat, melynek jelentése ’mocsár, hínár’, Jókai Mór használta először női névként a Bálványosi vár című regényében.

A virág leglátványosabb és legszebbnek tartott részei a szirmok. Bizonyára ez ihlette meg a Szirom női név megalkotóját, ami szintén anyakönyvezhető ma Magyarországon.

Teljesen új keletű azonban az Orchidea női név.Keleten a kifinomultság, a műveltség és a gyöngédség szimbóluma az orchideavirág. Még mielőtt a nyugati botanikusok és szenvedélyes növénygyűjtők felfedezték volna, eredeti élőhelyein már királynőként bántak vele. A Vanilla is egyre népszerűbb, a vanília erőteljes és emlékezetes illatára, karakteres ízére asszociálunk rögtön.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Névnap 10.17.

Ma Hedvig napja van.

Színházjegyet szinte csak online veszünk

A vígjáték és a musical egyértelműen vezet a Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatása szerint, melyben a magyar internetezők színházba járási szokásait...

  • 2019-10-17 21:41
Magyar ezüstérem a nemzetközi gyerekfoci tornán

A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a 2. helyen, míg az ETO FC Győr csapata a 17. helyen végzett az idei Danone Focikupa a Gyermekekért tornán...

  • 2019-10-17 18:51
Soma Mamagésa: Kajarendelő-szűz vagyok!

Steiner Kristóf eheti vendége a Kristóf’s Kitchen in The Studiosban Spitzer Göngyi Soma Mamagésa, akiért a műsorvezető hosszú évek óta szenvedélyesen ...

  • 2019-10-17 17:36
Őszi divatsláger: sikkes sneaker szettek

Az ősz a megfeszített tempójú munka időszaka is. Ilyenkor jár egy kis extra kényelem mindenkinek, aki irodában dolgozik, különösen a rohangálós hétköz...

  • 2019-10-17 10:10
Dél-Korea kedvenc üdítője hazánkba is megérkezett

Éppen harminc éve dobta piacra Ázsia egyik legnagyobb üdítőital-gyártója azóta legendás üdítőjét, a Milkis-t. A frissítő – ahogyan a neve is mutatja –...

  • 2019-10-17 08:45

hirdetés

Az őszi természet szépítő kincsei

Az ősz csodálatos gyümölcsökkel és termésekkel ajándékoz meg, melyekből isteni házi natúrkozmetikumokat készíthetünk. Varga-Darabos Andrea szappantünd...

  • 2019-10-16 18:49
Környezetbarát vászontáskák

A társadalmi célú programokban a SPAR több mint húsz éve a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal dolgozik együtt. Legújabb közös kezdeményezésük keretébe...

  • 2019-10-16 16:58
AutoBild teszt: A Continental van az első helyen

Nagyszabású téli gumiabroncs tesztet készített a német Auto Bild magazin (19/39 szám). Az újságírók a világ egyik legátfogóbb tesztjét valósították me...

  • 2019-10-16 12:14
A világ TOP 5 legfurcsább üdítője

Ahány nemzet, annyi íz, és a másik nemzet ételei és italai sok esetben furcsák lehetnek a mi ízlésünknek. Persze ugyanez fordítva is igaz, legyen szó ...

  • 2019-10-16 08:15
Panel himnuszt írt Lóci!

Panelparadicsom címen ismét egy poénos videó készült a Lóci Játszik kreatív műhelyében. A klip megjelenését követően november 15-én jelenik meg a zene...

  • 2019-10-15 16:12

Minden cikk

hirdetés

hirdetés