hirdetés

Partnereink

Ismerd meg a legjobb körtefajtákat!

hirdetés

Ismerd meg a legjobb körtefajtákat!

Az emberiség legalább 3000 éve ismeri, termeszti és szereti a körtét. Cikkünket olvasva megtudhatod melyek a legfinomabbak!

Arabitka

hirdetés

Magyar származású fajta — főleg az Alföldön — több típusa is kialakult és elterjedt. Elsősorban házikertekben és szőlők között található, üzemi telepítésben nemigen fordul elő. Június végén július elején érik, kicsi, széles, kerekded, citromsárga színű gyümölcse. Húsa fehér, eléggé bőlevű, kevésbé „szotyósodik” mini az egyéb, apróbb gyümölcsű nyári fajták. Rendszeresen és bőven terem. Ellen­álló fajta; telepítése helyi ellátásra és saját fogyasztásra a házikertek­ben indokolt.

Clapp kedveltje

Az Egyesült Államokból származó nyárikörtefajta; az egész világon, így hazánkban is elterjedt. Augusztus első felében érik. Szedése körültekintést igényel, mert könnyen túlérik és akkor rosszul szállítható. A szedéstől augusztus végéig fogyasztható. Rend­szeresen és kielégítően terem, de mert önmeddő, más körtefajták ter­mékenyítésére szorul. Gyümölcse középnagy, szabályos körte alakú. Színe sárgászöld, a napos oldalon barnáspiros színeződéssel, párás foltokkal. Húsa sárgásfehér, olvadó, igen bőlevű. íze kiváló, édes, illatos, kissé fűszeres. Középerős növekedésű, fölfelé törekvő, ritka koronája jellegzetes. Jó alkalmazkodóképességű fajta, amely a viszony­lag kedvezőtlen körülmények között is eredményesen termeszthető. A legkorábban érő nagy gyümölcsű vajkörte, ezért termesztése feltét­lenül indokolt.

Vilmos körte

Népiesen császárkörtének is hívják. Az egész világon talán a legjobban elterjedt körtefajta. Augusztus második felében érleli nagy, szabályos, kissé megnyúlt körte alakú gyümölcseit. A gyümölcs színe narancssárga, húsa fehér, bőlevű, olvadékony. Íze nagyon kellemes, édes, sajátos illatú. Rendszeresen terem, és aránylag korán fordul termőre. Termékenyüléséhez idegen virágporra van szüksége. Növekedési erélye fiatalabb korban erős, később gyenge. Edzett, ellen­álló fajta, sem az éghajlat, sem a talaj iránt nem támaszt különleges igényeket Minden faalakra nevelhető. A nyári körték közül a legérté­kesebb fajtánk: telepítése indokolt.

Bosc kobakja

Más néven Alexander körtének is hívják. Régi fajta:a2 egész világon s hazánkban is széles körben elterjedt. Szeptember második felében szedik, amikor a gyümölcs barna, párás külseje sárgulni kezd. Későn szedve hamar túlérik, egyébként hűtőházban karácsonyig tárolható. Közepesen, de rendszeresen terem, viszonylag korán termőre fordul. Szintén idegen megporzásra szorul, a legtöbb termesztett fajta azonban jól termékenyíti. Gyümölcse nagy vagy középnagy, kissé megnyúlt körte alakú. Színe csaknem teljes felületén barnás para-bevonattal borított, érés közben megsárguló. Húsa sárgásfehér, tömött, bőlevű, kiváló fűszeres ízű, egyik legízletesebb körtefajta. Fiatal kor­ban erős növekedésű, később azonban növekedési ereje csökken. Edzett, viszonylag igénytelen, alkalmazkodóképes fajta, sem az éghaj­lati, sem a talajadottságok iránt nem érzékeny. Kiváló íze és alakja, valamint jó alkalmazkodóképessége folytán előreláthatólag a jövőben is az egyik legfontosabb körtefajta marad.

Téli esperes

Az egész világon ismert fajta. Gyümölcseit későn érleli, és általában lombhullás után, október második felében szedik. Hűtőház­ban márciusig jól tárolható. Gyümölcse középnagy vagy nagy, széles, szabálytalan hengeres alakú, kövecsesedésre hajlamos. Bőtermő fajta, a varasodásra igen fogékony, és a szélverésre érzékeny. A termőhely iránt is igényes. Érzékenysége következtében — jó tulajdonságai ellenére is — a telepítésekre csak korlátozott mértékben jöhet számí­tásba.

Forrás: kerteszetszolnok.eu

Képek: vitadeviealtoita.ro és faiskola.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Névnap 11.14.

Ma Aliz napja van.

Magyar hírességek köszöntötték születésnapján Ennio Morriconét

„Az első CD-m egy Morricone best of volt, azt oda vissza fújtam kívülről. A kedvenc zenekarom, a Metallica is mindig Morricone dallal kezd” – árulta e...

  • 2018-11-13 21:07
Számítógép előtt ülve is hajlamosak vagyunk kizsákmányolni magunkat

A nagyobb cégek már jobban törődnek a munkavállalóik egészségével, de akik vállalkozóként saját alkalmazottjuk, azok hajlamosak kizsákmányolni magukat...

  • 2018-11-13 19:00
Mi a közös John Travoltában és Richard Gere-ben? Mutatjuk!

Ki ne ismerné a „Summer Nights” vagy a „You’re The One That I Want” című dalokat? És ki ne látta volna az idén 40 éves Grease című filmmusicalt? De az...

  • 2018-11-13 14:54
Mélyszegénységben élő családokhoz látogat Lilu

A gyerekek játékai idővel megszaporodnak, birtokba veszik a gyerek - szobát, sőt akár a nappalit is. Ráadásul ezeknek alig 20 százalékával játszanak a...

  • 2018-11-13 11:08
Ezt tanulja, ha piacképes tudást akar 2025-ben is

Egyre-másra látnak napvilágot azok az elemzések, amelyek azt vetítik előre, hogy a robotika és a digitalizáció jelentősen átformálja a munka világát a...

  • 2018-11-13 08:42

hirdetés

A többség kitiltaná a legszennyezőbb autókat

Támogatja a megkérdezett európaiak nagy többsége – köztük a magyarok háromnegyede –, hogy a levegőtisztaság védelmében tiltsák ki településükről a leg...

  • 2018-11-06 14:57
7 pulykás étel, amit imádni fogsz ősszel is

A pulyka semleges ízének, finom állagának köszönhetően számos szezonális alapanyaggal kombinálható.

  • 2018-11-06 13:30
Ennyi kell egy új lakáshoz a 10 milliós CSOK hitel mellé

Kiegyensúlyozottabbá válhat az új lakások piaca a legutóbb bejelentett változtatások eredményeként- derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely egyrés...

  • 2018-11-06 11:39
Wolf András sztárséf különleges őszi hagymaleves receptje

Ne engedd, hogy a borús őszi napok elrontsák a kedvedet, inkább hívd meg a barátaidat egy különleges őszi finomságra! Hagymalevesről már mindenki hall...

  • 2018-11-06 09:59
Idén nyáron újra közös regény írt Berg Judit és Kertész Erzsi

Berg Judit és Kertész Erzsi még tavaly nyáron írta meg első közös könyvét, A négy madár titkát, amely a 2017-es év egyik legnagyobb gyerekkönyv-sikere...

  • 2018-11-06 08:31

Minden cikk

hirdetés

hirdetés