hirdetés

Partnereink

Amit sose írj az exednek!

hirdetés

Amit sose írj az exednek!

Szakítás után nehéz megállni, hogy ne keresd a másikat, de ha engedsz a kísértésnek, és mégis a telefon után nyúlsz, csak rosszul jöhetsz ki a dologból. Főleg, ha elköveted az alábbi hibák valamelyikét:

„Hiányzol”

hirdetés

Ha ezt beismered, érzelmileg sebezhetővé teszed magadat, és az elutasítás után még rosszabbul leszel. Ráadásul hidd el, igazából nem is ő hiányzik, hanem az emlékek. Tereld el inkább a gondolataidat!

„Emlékszel, arra, amikor…”

Egy régi emléket elővéve biztosan arra számítasz, hogy neki is sorra jutnak majd eszébe a szebbnél- szebb együtt töltött közös pillanataitok. Ha így is lesz, a helyzet mit sem fog változni, hiszen azzal, hogy beszélsz róla, még nem hozod vissza. Ami volt, elmúlt, nem véletlenül vagytok már külön.

„Sajnálom.”

Ha jogosan teszed, és valóban így is érzed, rendben van. De eszedbe ne jusson csak azért ezt írni, hogy ez által felvehesd vele a kapcsolatot, gondolván, felejtsük el az egészet és folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Most komolyan, kell ez neked?

Dalszövegek

Ha 3 rádióállomáson is szólt egyszerre a dalotok, akkor se! Ez csupán véletlen, és nem pedig egy jel a sorstól, hiába szeretnéd annak látni. Kezdj el hinni a véletlenekben, és lépj tovább.

„Hogy vagy?”

Valószínűleg olyan válaszra számítasz, amiben bevallja, hogy hiányzol neki. Nos, ez nem így lesz, mert vagy egyáltalán nem válaszol, vagy visszaír valami olyasmit, hogy: Jól. És te? Aminek egy vége lehet csak, egy mindkettőtök számára felettébb kínos párbeszéd. Tényleg hallani akarsz arról, hogyan éli nélküled az életét?

„Elköltözöm és csak el akartam köszönni.”

Ha értesíteni akarod őt arról, hogy ezután hol találhat meg téged, valószínűleg nem is akarsz elszakadni igazán. Egy „búcsúest”, legyen az akár csak egy kávé is, elindíthat valamit, ami egy sor újabb üzengetéshez, esetleg távkapcsolathoz vezethet. Nem, semmi szükség rá, hogy megírd neki, hogy épségben landoltál, és azt sem, hogy jól érezted magad előző este. Inkább gondold át meg egyszer ezt az utazás dolgot…

A legjobb és legbiztosabb, ha egyáltalán nem írsz semmit sem a volt pasidnak. A szakítás már önmagában is elég nyomorult érzés, inkább tegyél egy szívességet magadnak (és szálkát az ő szemébe) azzal, hogy boldogulsz nélküle.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés