hirdetés

Partnereink

Ha a nők tartanak szeretőt…

hirdetés

Ha a nők tartanak szeretőt…

Azt mindenki nagyon jól tudja, de a statisztikák is kimutatták, hogy a férfiak lépnek félre többször illetve inkább ők tartanak szeretőt feleségük mellett. A magyarázat az lehet, hogy a férfiak leginkább csak erotikus igényeiket akarják kielégíteni, másra nem igazán vágynak. Ez leginkább akkor szokott bekövetkezni, ha kevesebb az intimitás, kevesebb a szex a kapcsolatban. Továbbá a nőnek kevesebb ideje van: a társadalomba elfoglalt helyük megváltozott. Jó anyának kell lenniük, megértő feleségnek, jó háziasszonynak, férje számára megfelelő szerető és dolgoznia is kell. A nő nem erotikus vágyai miatt keres egyéjszakás kalandokat vagy akár hosszú távú kapcsolatot. Lehet hogy az ő esetében a szex mindennapos, ám mégsem érzi jól magát. A nő igényli az odafigyelést, a dicséreteket, egyáltalán azt hogy a férfi nőként bánjon vele. Míg a férfiak bárkivel félrelépnek aki egy kicsit is tetszik nekik, addig a nők inkább olyannal teszik, akihez érzelmileg is kötődnek. Igen, nem ritka az olyan eset, hogy a férj egyik vagy a legjobb barátjával ápol szeretői viszonyt. Mert benne talál megértő férfit. A felmérések továbbá azt is kimutatták, hogy kevesebb válás végződik azokban az esetekben, mikor a nő lép félre. Ennek az a magyarázata, hogy a „gyengébbik” nem családfenntartó ereje sokkal nagyobb. Továbbá, ha a nő úgy dönt hogy vége a kapcsolatnak, akkor szeretője jobban el tudja fogadni. Pontosan azért, mert sok férfi inkább csak kalandot lát az ilyen viszonyokban (hisz férjes asszonyról van szó), így érzelmileg számukra nem nehéz abba hagyni a dolgot.

                De ha a férjével nem érzi jól magát a nő, akkor miért nem hagyja ott? Van még más is, nem? A gyerek egy nagyon erős kötelék, ami a legtöbb nőt elriasztja a válástól. Mindenki nagyon jól tudja, hogy az anyai szeretet messze túltesz az apain. Egy nő mindenre képes a gyermekéért. Ez az érzelmi kötelék erősebb még egy új, lángoló szerelemnél is. Ha a válás bekövetkezne, az komoly anyagi gondokat jelentene, még akkor is ha a bíróságok manapság a nők javára döntenek. Társadalmunkban a férfiak még mindig nagyobb fizetést kapnak. Hiába kap a nő gyerektartást, sokkal rosszabbul jön ki anyagilag, ha nem egy férfival együtt viszi a családi kasszát. A gyerektartásból még mindig kevesebb pénz jön ki, mint amennyi a családi kasszából jönne.

hirdetés

                Olyan kapcsolatok esetén, melyek már hosszú évek óta tartanak az emlékek is befolyásoló tényező lehet. A nő bármikor képes visszaemlékezni a régi szép időkre, mikor férjét jobban szerette. Ez most durván fog hangzani, de egyes nők pontosan ezért nem hagyják el olyan férjüket, akik rendszeresen verik őket. „A szíves mélyén jó ember ő” szokták mondani. Itt meg kell jegyezni, hogy bár lehet régen jó volt, ami szilárd alapot adott a kapcsolatnak, a túl sok rossz hatást véget vethet ennek. Ha a férfi kezd kifordulni önmagából és ez a feleségének nem imponál, akkor elkezd váláson gondolkozni.

                A következő mondatok kicsit sablonosan hathatnak, hisz sok ilyen jellegű cikknél elfordulhattak már, de muszáj megemlíteni őket. Ha úgy érzed, hogy férjed nem elég érzéki, barátságos vagy odafigyelő, akkor egyszerűen csak mond el neki. Eleinte próbálhatod viccesen, hogy „azért egy köszönöm elfért volna”, „azért egy virág jól esett volna”, de vigyázz hogy ne idegesen mond. Ha úgy látod hogy ez nem célravezető, akkor kapd el mikor semmi dolga sincs, ülj és igyatok meg egy kávét vagy egy pohár bort. Mond el neki a problémát. Nagyon sok párkapcsolat (meg úgy amúgy akármilyen kapcsolat) problémája a kommunikáció hiánya. Ha semmi sem célravezető, akkor párterapautához kell fordulni.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés