hirdetés

Partnereink

Kevés időt fordítunk a szexre!

hirdetés

Kevés időt fordítunk a szexre!

Lássuk csak, mivel szokták az emberek úgy általában eltölteni az idejüket. Amíg végignézitek, jegyezzétek le, hetente hány percet vagy órát töltetek el minden egyes tevékenységgel.

Munka

hirdetés

Evés

Alvás

Gyerekfelügyelet

Tévézés

Takarítás

Sportolás

Hobbi

Szexpartnerrel való beszélgetés

Vásárlás

Telefonálás

Baráti látogatás

Moziba/koncertre/meccsre járás

Olvasás

Zenehallgatás

Szeretkezés

Meglepő, hogy az ember, más tevékenységekkel összehasonlítva, milyen kevés időt tölt meghitt szerelmi együttlétben. Kivételesen jó szerető az, aki hetenként két órát is eltölt szeretkezéssel. A legtöbb ember sokkal de sokkal több időt szentel a televíziónak  az országos átlag több mint heti hat óra személyenként, mint a szeretkezésnek. Az emberek nem illesztik be a szexet a napirendjükbe, hanem ahogy esik, úgy puffan alapon intézik el. Részben mert úgy gondolják, hogy a szerelemnek „spontánnak" kell lennie. Azt hiszik, ha a szex tudatos, akkor egyszersmind erőltetett is. Ha erőltetett, akkor nyilván teher, és sokkal inkább kötelesség, mintsem a szeretet kifejeződése.

Senki sem tanul meg „spontánul" táncolni, úszni vagy síelni, s nem is tudja úgy megőrizni az ezekben való jártasságát, ha előre nem tervezi el azokat az alkalmakat, amikor módja nyílik a gyakorlásra. Miért lenne más a helyzet egy hasonlóan kényes, bonyolult teljességet igénylő jártasság, a szexuális élvezet esetében? És miért ne kellene tudatosan beiktatni napirendünkbe azt az időt, amit bizalmas együttlétben szeretnénk eltölteni a társunkkal, amikor is kifejezhetjük az iránta érzett szerelmünket? Ez így volt szokás abban az időben, amikor még csak randevúztunk. Tény, hogy csak akkor nyílik módunk a jobb minőségű szeretkezésre, ha a szexnek elsődlegességet biztosítunk az életünkben. Nézzük át újra a heti teendőinket. Dolgozni, enni, aludni, magunkra és gyermekeinkre gondot viselni mindannyiunknak kell. De e kötelezettségek után melyik tevékenységünket élvezzük a leginkább? Melyiktől vagyunk a legboldogabbak, és mi teszi a társunkat a legboldogabbá? Nem élveznénk jobban egy jó szeretkezést, mint a tévé műsorát?

A legtöbb ember számára meglehetősen új, sőt riasztó is az az elképzelés, hogy a szexnek elsőbbséget kell biztosítani, s azt be kell illeszteni a napirendbe, annyira, hogy nem is igen hajlandók megfogadni.

Természetesen bizonyos időpontok jobban megfelelnek, míg mások kevésbé a szexre. A hét végére előirányzott órák rendszerint nem jelentenek gondot. Hétköznapokon már nehezebb időt találni. Azok a párok, akikkel mi dolgozunk, többnyire esti időpontokat szoktak megjelölni. Persze nem az elalvás előtti félórákra gondolunk, mert ilyenkor a legtöbb ember túl fáradt ahhoz, hogy figyelmét maradéktalanul a gyönyörszerzésre tudná fordítani. Maradjon idő az együttlét utánra, amikor a szokott, elalvás előtti tevékenységeinket végezzük.  Ha például te rendszeresen este tízkor alszol el, úgy állítsd be a napirendedbe a szexet, hogy annak fél tízre legyen vége. Lehet, hogy korlátoznod kell, netalán föl is kell hagynod valamely más tevékenységeddel.

Üljünk le egy romantikus vacsorához!

Ehhez elég némi gyertyafény és egy üveg bor. Vagy egy kis hideg harapnivaló kint a fa alatt. Több nem is kell - de kevesebb sem lehet -, mint hogy férj és feleség egymásra mosolyog az asztalnál ülő gyerekek feje fölött. Már az evés is öröm, ha megoszthatjuk egymással. Együnk az evés öröméért, és figyeljünk arra az emberre, akivel osztozunk ebben az élvezetben.

 

Forrás: divany.hu

Képek: ampress.ro és noivilag.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 09.23.

Ma Tekla, Líviusz napja van.

Immunerősítés egy kis csavarral, avagy mire jó még a vitamintal?

Nyakunkon az ősz, amikor is nagy hangsúlyt kell fektetni az immunrendszerünk védelmére – pláne 2020-ban. A sportolók és az aktív életmód hívei sem gon...

  • 2020-09-21 22:12
A mobiltelefonok sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában

A mobiltelefonok sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában egy vizsgálat szerint. A németországi Naturschutzbund (Nabu) természetvédelmi ...

  • 2020-09-21 19:40
Jövőre nézhetjük meg a Toxikoma filmet

A fokozódó járványhelyzettel kapcsolatos előrejelzések okán, az eredeti októberi bemutató helyett, előreláthatólag a jövő év első felében érkezik a mo...

  • 2020-09-21 19:32
Marton Adri magyar tervezők ruháiban tündököl

A gasztroműsorvezető küldetésének tekinti, hogy megmutassa követőinek országunk szépségeit, ezért mostantól ételkölteményei mellett hazai divattervező...

  • 2020-09-21 18:09
Sztrájkolnak a teszteket kiértékelő laborok dolgozói Franciaországban

Több száz, koronavírus-teszteket kiértékelő labordolgozó sztrájkolt csütörtökön a rossz munkakörülmények és az óriási terhelés miatt Franciaországban.

  • 2020-09-21 16:30

hirdetés

Új színfolt Budapest design-térképén: Roche Bobois Budapest

A Roche Bobois 2020 szeptemberében Budapesten nyitotta meg legújabb showroomját. Klasszikus kollekciója, de a jellegzetesen színes és bohém, a modern ...

  • 2020-09-19 19:13
Kézfertőtlenítő állomásokat telepít a SPAR

A járványügyi helyzetre való tekintettel a SPAR további 200 áruházában helyez ki állványokat, amelyekre kézfertőtlenítő adagolókat telepít a vásárlók ...

  • 2020-09-19 16:42
A New York Times a SodaStream szénsavasító gépét választotta a legjobbnak

A New York Times szakújságírói a SodaStream Spirit One Touch készülékét választották a legjobb szódakészítő gépnek. „Megtiszteltetés számunkra, hogy e...

  • 2020-09-19 14:03
Koronaszégyen: az eltitkolt betegség jelenti az új kihívást a munkáltatóknak

Háromszor többen keresnek rá a táppénz, karantén, koronavírus szókapcsolatokra Magyarországon most, mint a nyár közepén. Vagyis ahogy nő a hivatalos e...

  • 2020-09-19 11:00
Piaci szakemberek kellenek a műszaki felsőoktatásba

Annak érdekében, hogy a műszaki felsőoktatásból kikerülő diákok tudása minél jobban megfeleljen a piaci igényeknek, a mainál megfelelőbb módon kellene...

  • 2020-09-19 09:57

Minden cikk

hirdetés

hirdetés