hirdetés

Partnereink

Meddig légy türelmes a gyűrűvárásra?

hirdetés

Meddig légy türelmes a gyűrűvárásra?

Sok párkapcsolatban előfordul az, hogy idővel a nő várja a gyűrűt, de a férfi még nem áll készen erre a lépésre, illetve nem veszi észre a nő viselkedését. Most ezt a témát boncolgassuk, mennyi ideig várjunk a gyűrűre és mennyi idő után kell gondolkodni, hogy mi is a helyzet.

A kapcsolatok első éve az ismerkedésről, szól, meg kell a másikat ismerni, ez az időszak mindig erről szól, ilyenkor még nem kell, nem szabad házasságról álmodozni. A második év kicsit az egyénekről szól, hogy mit is akarnak elérni az életben, mondhatni, hogy az önmegvalósítás időszaka ez. A harmadik év a legkérdésesebb lehet, mert ilyenkor rendszerint előfordulnak különböző konfliktusok minden kapcsolatban. Felmerül a kérdés, ha már összeköltöztetek és már négy év is eltelt, de még sehol nem csillant meg a gyűrű, akkor mi a helyzet? Ennek három oka lehet. Az első kettő kicsit necces kérdés és még több kérdést von maga után. Az okok a következők lehetnek: Nem az a típus, aki nősülni akar még. A másik, ha sajnos olyan pasit fogtál ki, akinél már kimúlt a szerelem és nem akar elvenni. A harmadik a legjobb, ilyenkor egyszerűen nem tudja, hogy mire is vágysz már évek óta.

hirdetés

Összeköltözés után az első évben a leggyakoribb a lánykérés. Ilyenkor a párod biztos a dolgában és tudja, hogy te vagy az igazi a szerelem mindennél jobban fűti és minden meg szeretne neked adni, amire csak vágysz. Ebben az esetben el tudja veled képzelni a jövőt. Akkor sincs még minden elveszve, ha még nem kérte meg a kezed hiába célozgattál erre a témára. Ilyenkor még nem biztos a dolgában és a szerepében, tisztázni kell magába a döntést nincs evvel semmi baj. Sokkal jobb, ha átgondolt a lánykérés, minthogy elhamarkodott legyen és válás legyen.

Az összeköltözés második évében sem kell megrémülni, ha még nem, csillog semmi azon a bizonyos ujjon. A második évben az elsődleges dolog a határok megismerése és azoknak bővítése, feszegetése. Eltérően az első évtől, amikor mind a két fél azon volt, hogy együtt működjenek jól. A második évbe, újra bekerülnek a képbe a haverok, barátnők, a sportolás és a hobbik, amiket nem lehet összeegyeztetni, de mégis fontosnak számítanak. Nem szabad ezeket az elfoglaltságokat elhanyagolni és megtiltani a másiknak, mert akkor csak veszekedés lesz belőle. Ebben az életszakaszotokban azt érezhetitek, hogy eltávolodtok egymástól, de ez nem igaz. Egy kapcsolat fontos része ezen szakasz megélése is, hogy ne veszítsétek el önmagatokat. Ebben az időszakban nem gyakori a jegygyűrű vásárlása.

A harmadik év a konfliktusok előkerüléséről szól, ahogy azt már említettük. Ilyenkor derül ki, hogy mennyire is tudjátok közösen megoldani a közös problémáitokat. Ebben az évben derül ki, hogy milyen lesz a házasságotok, ha lesz. A harmadik évet túlélni a legnehezebb, de ha sikerült, akkor már jönnek a szép pillanatok és jöhet a gyűrűvárás is.

Amennyiben már a negyedik évben jártok és minden adott a házasságra, el tudjátok tartani magatokat szépen, nem kell attól félni, hogy miből fogtok élni, és még mindig nem hangzott el a nagy kérdés akkor el kell gondolkodni, hogy mi is lehet az oka. Ezt a témát szeretik a párok elkerülni, de fontos megtudni az okát. Lehet ez családi háttér is, ha a párod szülei azt hangoztatták többször is, hogy nem boldogok, akkor a párod tart attól, hogy ő is hamar bebörtönzi magát a házasságba. Figyeljünk oda a kérdésre is, ne essünk neki, hogy mikor akar már elvenni mert akkor stresszes helyzetbe hozzuk. Beszéljetek a jövőről, hogy gondolkodott e már a házasságról, el tudja e képzelni a jövőt veled.  Ha ezekre a kérdésekre választ kapsz, akkor megtudtad a választ a fő kérdésre is meddig kell, várj a gyűrűre.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés