Partnereink

Alakítsd a lakásod fillérekért

Alakítsd a lakásod fillérekért

Nagyon sok olyan kreatív megoldást lehet kitalálni tárgyak elhelyezésére, ami egy teljesen új külsőt egy új hangulatot kölcsönöz a szobáknak, a lakásnak. Persze nem állítjuk, hogy nem kell egy kis anyagi befektetést áldozni a változtatásokra, de nem kell a fizetésed rákölteni, hogy kicsit átalakítsd a lakásod. Íme, néhány tanács melyek alapján már elindulhatsz!

Sokak szenvednek alvászavarban, ennek oka lehet az is, hogy nem teljesen a mi ízlésünkre van berendezve a hálószoba. Az első legnagyobb hiba az embereknél az, hogy a hálóban van televízió. A TV nézése elveszi az összes energiánkat, nem tudunk odafigyelni a párunkra, vagy egyszerűen TV nézés közben alszunk el kényelmetlen pozícióban. Fontos, hogy a hálót úgy alakítsuk ki, hogy az ágyneműk és az ágytakarók passzoljanak egymáshoz színben, ugyanis ez már feldobja kicsit a hálót és a közérzetünk is jobb lesz, ezt tanulmányok is alátámasztották, egyes színek megnyugtató érzést kölcsönöznek az embereknek például a zöld, de ízlés válogatja. Lehet, hogy nem tűnik annyira logikusnak ez a dolog, de próbáld ki és te is tapasztalni fogod, hogy mennyire kipihentebb leszel reggelre.

Ami még feltud dobni az a virág, bárhogyan is hangzik, de ha mindig friss virág van az ágyad mellet, akkor ébredéskor és lefekvéskor is kellemes látvány egy szép virág. Mind a két alkalommal pozitív élményben részesülsz, mert a virág ottléte a gondoskodást jelenti. Ezért is próbálj meg minden alkalommal valamilyen virágot tartani a hálóban az ágyad mellet. Amennyiben a hálódban szoktad magad sminkelni és ott tartod az ékszereid, akkor nagyon fontos, hogy mindig tarts rendet, mert ez is már a jó hangulatot kelti benned. Továbbá a nyaralásokon készült képeket tedd a faladra, vagy valami olyan díszítse a falad, ami személyes. Mindezek a jó hangulatot keltik, otthonosabbá varázsolja a szobát, tudat alatt ezért is lesz sokkal kipihentetőbb az alvás. Továbbá az ágyad díszpárnák sokaságával is díszítheted. 

Nincs az ágyad mellet egy stílusos kis éjjeli szekrény, akkor azt tanácsoljuk, hogy vásárolj egyet, mert az ideális helyként szolgálhat neked sok mindenre, amire szükséged lehet egy éjjel.  Mindezek a megoldások nem kerülnek sokba anyagilag sem.

A hálóval már megvolnánk, most jöjjön még egy nagyon fontos helyiség a lakásban, mégpedig a konyha. Sokunknak a konyhájában nincsenek megfelelő színek, amik nem keltenek tudat alatt boldogságot, így nem szívesen járunk a konyhába, ha már odamegyünk nincs kedvünk, ott lenni. Fontos, hogy a saját stílusunknak megfelelő színeket válasszuk, ne legyenek bonyolult minták, csak egyszerű színek és máris jobb letisztultabb lesz az egész. És nem is kerül sokba. Egy nagy hiba, még ami elő szokott fordulni, hogy túlságosan is zsúfolt lesz a konyha egy idő után. Ne tartsunk ott felesleges dolgokat, csak amire szükség van egy konyhában. Természetesen néhány dolgot érdemes beszerezni, hogy a hangulat azért meglegyen, csak vigyázni kell, hogy ne tömjük tele. Egy óra mindig jól jön és nem is foglal sok helyet, hasznos is sütések alkalmával. Továbbá mindennek legyen meg a helye, hogy ne kelljen mindig azon gondolkodjunk, hogy legutóbb hová is pakoltuk el a keresett tárgyat.

Manapság sokféle konyhabútort lehet kapni, persze mindegyiknek megvan a maga ára, van ami nem olyan sok, de ha megvagyunk elégedve a bútorainkkal akkor ne essünk felesleges költekezésekben. Azonban ha mégis szeretnénk változtatni valamit rajtuk, akkor borítsuk be őket tapétával. A legtöbb szaküzletben kapható hőálló tapéta, ugyanilyen tapétával vannak borítva az új konyhabútorok is. A hőálló tapéták színét úgy keverhetjük, ahogyan csak nekünk tetszik. A lényeg, hogy a saját ízlésünknek megfelelően alakíthatjuk. Nagyon nagy választékkal szolgálnak az bútoráruházak a kreatív embereknek csak meg kell találni a megfelelőt.

Képek: akciosbutorwebaruhaz.huontapados-tapeta.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 09.24.

Ma Gellért, Mercédesz napja van.

Veganz – új vegán termékcsalád a SPAR-ban

A SPAR Magyarország a növényi alapú élelmiszereket gyártó német Veganz márka sikertermékeivel gazdagítja kínálatát. A több mint 60 különféle termék kö...

  • 2017-09-24 10:19
Sláger Party-n gyűltek össze a hazai sztárok

A hagyományt teremtő Sláger TV nyárbúcsúztató rendezvényén, amelyet a 103.9 Sláger FM rádióval közösen tartottak, együtt ünnepelt a hazai zenész szakm...

  • 2017-09-24 08:52
Igényes munkahelyekkel csökkenthető a munkaerőhiányt

A munkavállalók számára fontos a munkahely megközelíthetősége, a közösségi terek és programok, valamint az egészséges környezet - derül ki az iroda.hu...

  • 2017-09-23 19:31
A Nagy Bumm és sugárhajtású csatahajók: szuperhétvége a DoQ-n

Milyen eszközökre van szükség, hogy megépíthessünk egy többmilliárd dollár értékű, több tízezer tonnát is meghaladó sugármeghajtású repülőgép-hordozót...

  • 2017-09-23 17:51
Csenger és Tállya mutatkozik be a hétvégi Gasztroangyalban

A Gasztroangyal ezen a hétvégén Kelet-Magyarországra kalandozik. Borbás Marcsi Tállya és Csenger kulináris különlegességeit tálalja nézőinknek autenti...

  • 2017-09-23 16:28

hirdetés

Marton Adrienn: Halálfélelmem volt a forgatáson

Marton Adrienn, a LifeTv Édes élet Toszkánában című műsorában barangolta be Olaszország legcsodálatosabb vidékeit, melynek következő részében Carrara-...

  • 2017-09-23 15:00
Komplex programmal ösztönzik a diákokat az egészséges életmód kialakítására

Ma az első foglalkozással elindult a Bajnokok Útja Alapítvány mentorprogramja az Üllői Árpád Fejedelem Általános Iskolában. Az ezzel kapcsolatos sajtó...

  • 2017-09-23 13:30
Röplabda Női Eb és hazai futball az M4 Sport hétvégi műsorán

Izgalmas futballmérkőzésekkel várja a nézőket az M4 Sport. Azonban a hazai NB I-es és NB II-es futball mellett a röplabda szerelmesei is megtalálhatjá...

  • 2017-09-23 11:47
Négyzetcentiméterek milliókért

A világ legdrágább bélyegei közel 1.5 milliárd forintot is érhetnek, így a fenti állítás korántsem költői túlzás. Ezek az aprócska, néhány század gram...

  • 2017-08-31 21:25
A Disney-gonoszok utódai visszatérnek!

Az Utódok 2015 egyik legnagyobb televíziós filmsikere volt, idén pedig érkezik a folytatás: a magyar Disney Csatorna szeptember elején mutatja be a má...

  • 2017-08-31 20:20

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés