hirdetés

Partnereink

Felújítandó lakás – áldás vagy szitokszó

hirdetés

Felújítandó lakás – áldás vagy szitokszó

Az ingatlanhirdetésekben minden paraméternek különleges jelentősége van, akár magánszemélyként, akár befektetőként keresünk megfelelő lakást. Nyilván legfontosabb a lokáció, a méret és persze az ár. És hát akárhonnan is nézzük, a lakás legfőbb jellemzői: felújított, közepes állapotú, vagy felújításra szorul.

Sokan kifejezetten felújított, szinte kulcsrakész otthont keresnek, megint mások akár saját célra is azt választják, hogy szeretnék maguk megadni a lakás karakterét, és inkább a felújításra szavaznak. Aki pedig befektetés céljából vásárol, annak mindenképpen ez tűnik jobb és gyümölcsözőbb megoldásnak.

hirdetés

Az elmúlt 4 évben a lakások értéke bizonyos területeken akár háromszorosára is nőtt, így a befektetési piac is jelentősen megélénkült. „

„Gyakori jelenség, hogy egyes befektetői csoportok kifejezetten rossz állapotú, lepukkant lakásokat keresnek – mondja Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. – A mi fő működési területünkön, a Belvárosban sokan éppen azért adják el a lakásukat, mert egy nagyobb volumenű korszerűsítés, felújítás már meghaladná anyagi lehetőségeiket, vagy éppen az idős tulajdonosok nem szeretnének már ezzel bajlódni. Ezeket a lakásokat örömmel vásárolják meg azok a befektetők, akik erre specializálódva, saját szakembergárdával állnak neki a lakások átalakításának, modernizálásának, hogy aztán jelentős haszonnal adhassák tovább.”

Aki befektetés céljából vásárol felújítandó lakást, az természetesen minél jobban szeretné lenyomni az árat, hiszen már egy átlagos színvonalú felújítás esetén is kb. 150 000 Ft-os árral lehet kalkulálni négyzetméterenként. Könnyedén kiszámolható tehát, hogy egy 100 négyzetméteres lakás esetén a 15 000 000 Ft ráfordítandó összeg meg kell, hogy térüljön, és nyilván még profitot is kell, hogy hozzon a vállalkozónak, tehát csakis olyan nyomott áron fogja megvenni az ingatlant, hogy ez a különbség beleférjen. Általában egyébként a kész lakás értéke mintegy 15 %-kal tud magasabb lenni a vételi árnál, azaz a felújítandó lakás és a felújítás költsége így adja ki a felújított lakás eladásánál várható optimális vételárat. Az exkluzív minőségű felújításoknál ez az érték lényegesen magasabb lehet, de ott értelemszerűen a ráfordítás is sokkal nagyobb.

A legkomolyabb problémát a felújítások során az utóbbi 3 évben az állandósulni tűnő szakemberhiány okozza, így nagyon sok felújítás irracionálisan hosszú ideig húzódik el. Ebben a helyzetben előnyben vannak azok az építési vállalkozók, akik saját gárdával tudnak dolgozni a felújított lakásokon, de magánemberként nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a vevő, ha neki már költöznie kellene, és közben nem tud megfelelő szakembert találni. Mindezek a folyamatok természetesen függenek attól, hogy mekkora a lakás, milyen az eredeti állapot, milyen minőségben történik a felújítás, mekkora a műszaki tartalmak mennyisége, illetve mennyi szimplán az esztétikai „facelifting”. Az elhúzódó felújításokkal kapcsolatos problémák sok vevőben felvetik azt a kérdést, hogy szabad-e, érdemes-e felújítandó lakást vásárolni, de a Central Home tapasztalatai szerint legtöbben mégis vállalják a kalandot, nagy hasznot remélve a befektetéstől.

Szöveg, kép: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 12.10.

Ma Judit napja van.

Élhető jövőért kampányol a Z-generáció

2018-ban 580 millió darab (17.000 tonna) tejes- és gyümölcsleves italos kartondoboz került forgalomba, 2019 végére ez a szám várhatóan 590 millióra (1...

  • 2019-12-08 19:53
Megrendezték a SPAR első Uzsinapját

Közel kétszáz pályázat vett részt a SPAR Uzsidoboz Programjában. A kampány elsődleges célja az volt, hogy a szülők az otthoni tízórai és uzsonnakészít...

  • 2019-12-08 17:30
Az anyatejes táplálás is hozzájárulhat a kisgyermekkorban kialakuló tejfehérje-allergia megelőzéséhez

A tejfehérje-allergia egy specifikus; tejet vagy tejszármazékot tartalmazó élelmiszer fogyasztása után jelentkező tünetegyüttes. A tejben található fe...

  • 2019-12-08 14:19
Idén is gyűjti az ajándékokat a Mikulástroli

Ünnepélyes keretek között, Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes jelenlétében indult ajándékgyűjtő útjára a Mikulástroli december 5-én, csütörtökön.

  • 2019-12-08 11:35
A vevők örülhetnek a legjobban a lakáspiaci fordulatnak

Kínálati boom várható a jövőben, ugyanis az ingatlan.com mérlege szerint nyár óta 5 ezerrel nőtt az eladó lakások száma a nagyvárosokban.

  • 2019-12-06 17:04

hirdetés

Föld körüli utazásra csábít a Nemzeti Énekkar

Az este az adventi és karácsonyi időszak semmihez sem hasonlítható időszakát járja körül. A legszebb európai karácsonyi dalok (Mária-énekek, kolindák)...

  • 2019-12-06 13:27
Az ország legnagyobb gyerekszobája a Gellértben

December 7-én és 8-án ismét várja az apróságokat és szüleiket a Danubius Hotel Gellért, ami hetedik alkalommal változik Adventi Mesehotellé. Az ország...

  • 2019-12-06 11:54
A Rakuten Viber 9. születésnapja alkalmából megajándékozza felhasználóit

A mára világszerte több mint egymilliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazás, a Rakuten Viber örömmel mutatja be az exkluzív ajándékbotot – hi...

  • 2019-12-06 08:21
A tökéletes kenyér saját határainkat feszegeti

Vajda József pékmester egy spirituális gasztroutazásra hív minket A kenyér lelke című kötetével. Receptjei és kalandos történetei a kenyér nyelvére ta...

  • 2019-12-05 15:53
Megyei Prima díjat kapott a Fricska!

Budapesti és Pest megyei Regionális Príma díjat kapott a Fricska Táncegyüttes. A méltatással járó jutalmat saját iskolájuk elindítására fordítják.

  • 2019-12-05 14:03

Minden cikk

hirdetés

hirdetés