hirdetés

Partnereink

Túllépnének a pedagógusok az iskolai kereteken

hirdetés

Túllépnének a pedagógusok az iskolai kereteken

Több, külsős szakmai forrásból származó ismeretre, támogatásra lenne szüksége az általános- és középiskolai tanároknak, hogy a diákjaik pályaválasztását hathatósan segítsék, és körükben a műszaki szakmákat eredményesebben népszerűsítsék – derült ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) által szervezett 21. századi STEM pedagógus konferencián. A résztvevő tanárok, vállalatvezetők és oktatási szakemberek egyetértettek abban, hogy csak akkor lehet jelentős előrelépést tenni ezen a téren, ha a tanintézmények és a velük kapcsolatba kerülő vállalatok révén a diákok magas színvonalú műszaki- és természettudományos képzésben részesülnek, illetve idejében minden, a műszaki pályaorientációhoz, karriertervezéshez szükséges tudnivaló birtokába jutnak.

Az EJMSZ saját kutatása is alátámasztotta azt a közismert tényt, hogy a szülők mellett a pedagógusok azok, akik a legnagyobb hatással vannak a gyerekek pályaválasztási döntéseire. Ez annak köszönhető, hogy ők ismerik leginkább a diákok kompetenciáit, teljesítményét, érdeklődését, motiváltságát és szorgalmát. Mégis gyakran a tanárok azok, akiknek nincsenek naprakész ismereteik a munkaerőpiac helyzetéről, az egyes szakmák által igényelt kompetenciákról, vagy a karrier- és kereseti lehetőségekről. Emiatt pont azokkal a legfontosabb információkkal nem rendelkeznek teljeskörűen, vagy csak részben képesek átadni, amelyek valódi segítséget nyújtatnának a fiataloknak ahhoz, hogy a műszaki területen való továbbképzés mellett dönthessenek.

hirdetés

Az információhiány csökkentése és leküzdése érdekében, valamint a pedagógusok igényeit felmérve, az EJMSZ azt javasolja az iskoláknak, hogy a szakmanépszerűsítés terén adjanak több bekapcsolódási lehetőséget a műszaki szakembereket foglalkoztató vállalatoknak. Ennek számos olyan formája létezik, amelyek gyakorlati betekintést adnak abba, hogyan lehet karriert építeni, jól kereső szakmát találni műszaki területen.

A munkahely látogatások kínálják az egyik módját a direkt tapasztalatszerzésnek, amikor a fiatalok testközelből ismerhetik meg a különböző feladatköröket, pozíciókat, előrelépési utakat, és láthatják jövőbeli munkakörnyezetüket. Emellett szintén inspiráló lehet az iskolákba szervezett roadshow-kon keresztül a személyes életutak megismertetése, azaz sikeres fiatalok, akár öregdiákok karrierjén keresztül bemutatni a pályaválasztás előtt állóknak a műszaki, mérnöki szakmákban rejlő lehetőségeket.

Az EJMSZ állásfoglalása szerint a vállalatok partnerek lennének abban is, hogy a naprakész tudásmegosztás érdekében az iskolák számára azokat a modern technológiákat, eszközöket is bemutassák, kipróbálásra elérhetővé tegyék, amelyeket ma használnak a gyárakban, üzemekben, szolgáltató központokban.

Mindezeket megelőzi azonban a műszaki- és természettudományos tananyag frissítése, napjaink piaci elvárásaihoz való igazítása – állítja az Együtt a jövő Mérnökeiért Szövetség, az EJMSZ konferencián is résztvevő pedagógusok oldaláról érkező visszajelzésekre reagálva. A matematika, a fizika és az informatika tantárgyak megszerettetése, azok készségszintű elsajátítása nélkül ugyanis jelentős áttörésre nem lehet számítani a műszaki pályaorientációban. Emiatt a Szövetség tagvállalatai és azok partnerei számos, akár az iskolai tananyagba is illeszthető, a műszaki fókuszú tudásátadást színesebbé, játékosabbá és érdekesebbé tevő megközelítést, gyakorlatot dolgoztak ki, illetve számtalan olyan vizualizációs eszköz birtokában vannak, amelyekkel eredményesebbé, a diákok számára élvezhetőbbé tehető a tananyag. Az EJMSZ ugyanakkor már az utolsó simításokat végzi az ezeket a jó példákat, módszereket átfogóan bemutató EJMSZ Iskola Koncepción, amit a tervek szerint a jövő évben szintén szeretnének az iskolák, a pedagógusok rendelkezésére bocsátani és a bevonásukkal folyamatosan fejleszteni, naprakésszé tenni.

Forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 12.14.

Ma Szilárda napja van.

Megújulnak a Szerencsejáték Zrt. sorsolási műsorai

2020. január 4-étől megújuló látványvilággal és tartalommal debütálnak a Szerencsejáték Zrt. sorsolási műsorai a Duna Televízió képernyőjén. Az adások...

  • 2019-12-12 22:45
A vállalati felelősségvállalás hazai élvonalában a L'Oréal

A vállalati felelősségvállalás egyik legrangosabb hazai elismerésében részesült a L’Oréal Magyarország. A CSR Hungary Díj 12. ünnepélyes díjátadóján i...

  • 2019-12-12 21:03
Adományszoftverrel segítenek az Atlassian fejlesztők

Sokszor hiába a szív és a számtalan önkéntesen befektetett munkaóra, még mindig rengeteg hazai non-profit szervezet küzd a korszerűtlen munkafolyamato...

  • 2019-12-12 18:20
Világító meztelenség a The Carbonfools új klipjében

Új magyarnyelvű dal és klip, új nagylemez és lemezbemutató - elkészült a Carbonsun!

  • 2019-12-12 16:47
A panellakások is búcsút vettek a féktelen drágulástól

A budapesti téglalakások átlagára lényegében stagnált, decemberben 801 ezer forintnál tartott. Vidéken is szerény drágulást mutatnak a tégla- és panel...

  • 2019-12-12 14:05

hirdetés

Gyümölcsös pezsgőkkel szeretné „berúgni az ajtót"

A Magyarországon évente 14 millió palack bort értékesítő badacsonyörsi Varga Pincészet mostantól nem csak borokat, hanem prémium pezsgőket is készít. ...

  • 2019-12-12 11:56
Ezt választották kedvenc márkájuknak

A német Sportauto autósmagazin (19/12 számában) bemutatott „2019 Legjobb Márkája” olvasói kutatás résztvevői szerint a Continental rendelkezik a legjo...

  • 2019-12-12 10:33
Több fronton is változást hozott Lilu életébe a várandósság

Lilu lenmagolajjal küzd a striák ellen, Nagy Réka kegyetlen recepttel izzasztja barátait. Többek között ezekről is szó esett a Természetes gyógymódok ...

  • 2019-12-10 21:25
Karbonsemlegességet 2050-re!

Közép- és kelet-európai zöld civil szervezetek nyílt levélben kérik az eddig vétózó magyar, cseh és lengyel miniszterelnököt, hogy a december 12-13-i ...

  • 2019-12-10 19:22
Több mint 3 millió magyar érkezik haza külföldről az ünnepekre

A Mastercard legfrissebb kutatása szerint több mint 3 millió magyar száll majd repülőre, buszra vagy vonatra az ünnepek előtt, hogy a Karácsonyt a csa...

  • 2019-12-10 17:38

Minden cikk

hirdetés

hirdetés