hirdetés

Partnereink

Az első sokk után éledezik a lakáspiaci kereslet

hirdetés

Az első sokk után éledezik a lakáspiaci kereslet

Mivel az emberek március vége óta már csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat, ezért az ingatlankeresési szokások is teljesen átalakulnak. Jelentős elmozdulás az eladó ingatlanok kínálati áraiban még mindig nem látható.

A koronavírus-járvány európai és magyarországi megjelenése szinte sokkolta a lakáspiacot, a hónap végén azonban már némileg élénkült a kereslet a március közepi a mélyponthoz képest - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely heti szinten vizsgálta a lakáspiac legfrissebb tendenciáit, és a megváltozott keresési szokásokat is bemutatja.

hirdetés

Visszaesés, majd stabilizáció

“Március közepére az ingatlan.com oldalain mért látogatások száma 44, az érdeklődések száma pedig 59 százalékkal csökkent a február végi állapothoz képest. Ebben az időszakban lépett életbe a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet, ami visszavetette a lakásvásárlási és eladási kedvet is, de az érintettek úgy tűnik, alkalmazkodni kezdtek az új körülményekhez. Március utolsó hetében ugyanis a látogatások száma 11 százalékkal, az érdeklődések száma 13 százalékkal nőtt az előző hét naphoz viszonyítva. Ez még akkor is jelentős, ha az előző heti alacsony számokhoz képest következett be a növekedés” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette azt is: az adatokból az is látszik, hogy az első sokk hatására nem állt le a lakáspiac, bár kétségtelenül alacsony szintről kell felkapaszkodnia. A vevők és bérlők is új keresési szokásokat alakítanak ki, hogy minimálisra tudják szorítani a személyes kontaktust egy adásvételi vagy bérleti szerződés megkötéséig.

Újdonságok személyes találkozó helyett

Az ingatlan.com elemzése szerint a járvány miatti intézkedések, többek között az otthoni munka elterjedése miatt a személyes találkozókat az online kapcsolatok váltották fel.

Az ingatlan.com a biztonságos kapcsolatteremtés érdekében március végén bevezetett egy valós idejű chatszolgáltatást, áprilistól pedig az ingatlanhirdetésekhez videót is feltölthetnek a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Az értékesítési folyamat végén esedékes szerződéskötésre is sor kerülhet online, mivel az adásvételben közreműködő ügyvédek egy kamera és számítógép segítségével is ellen tudják jegyezni a szerződéseket.

Balogh László az ingatlanok áraival kapcsolatban elmondta: “Nehéz várakozásokat megfogalmazni a lakásárakkal kapcsolatban, mivel a kínálati árak az előző hónaphoz képest stagnálnak, és az árakra ható tényezőkben még sok a bizonytalanság. Az egyértelműen látszik, hogy a tranzakciószámok a veszélyhelyzetben csökkennek, emiatt a piacon maradó vevők alkupozíciója jelentősen növekszik.” A szakember hozzátette azt is, hogy a korábbi hónapokhoz képest visszafogottabb vételi és eladási kedv három dologra utal: egyrészt a piaci szereplők átmeneti állapotként tekintenek a rendkívüli helyzetre, és aki teheti elhalasztja az adásvételt, másrészt az adatokból most már egyértelműen látszik, hogy az ingatlanpiacon az élet nem állt meg, csak átalakult. “A harmadik és talán legfontosabb tanulság pedig az, hogy a potenciális vevők és eladók, illetve az őket segítő ingatlanközvetítők is az egészségük épségét és megőrzését tekintik a legfontosabbnak.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

forrás: Ingatlan.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 08.15.

Ma Mária napja van.

Ezek az orvosi tanácsok segítenek átvészelni az allergiaszezont

Az augusztus az allergiában szenvedők számára az egyik legnehezebben elviselhető hónap, hisz ekkor egyszerre két erősen allergén növény is virágzik: a...

  • 2020-08-14 22:50
Piknikezzünk pulykás falatokkal!

Mit csomagoljunk a kiránduláshoz, hogy tökéletesen sikerüljön? A napsütés és a madárcsicsergés mindenkit kicsalogat a természetbe. A szabadtéri élmény...

  • 2020-08-14 20:47
Richard Gere harminc éve udvarol Rómeóként Juliának!

Ó, az a híres, limuzinos-esernyős erkélyjelenet Julia Robertsszel és Richard Gere-rel! Kerek szülinapját ünnepli a mára már hollywoodi klasszikusnak s...

  • 2020-08-14 18:07
Az idei tanévkezdésre is széles tanszerválaszték a SPAR-ban

Az üzletlánc INTERSPAR hipermarketei széles iskolaieszköz-kínálattal készülnek a szeptemberi becsengetésre. A legfontosabb alapkellékek a szupermarket...

  • 2020-08-14 16:22
Pesti balhé hozza a nyár új slágerdalát

A mozikban továbbra is a nézettségi lista élén álló és már több mint 35 ezer néző felett járó, az örült képbelopásról szóló magyar akció-vígjáték, a P...

  • 2020-08-14 13:49

hirdetés

Sneaker a hulladékmentes jövőért

A Converse a Nike Space Hippie innovációját újjáalakítva tett újabb lépést a hulladékmentes jövőért. Az ikonikus Nike modell vívmányát a szintén az eg...

  • 2020-08-14 11:39
Alba Regia Feszt idén is a magyar zenészek mellett!

Augusztus 22-24-ig idén is kiáll a magyar zenészek és az igényes zenekedvelő közönség mellett a királyok városa. Székesfehérvár Önkormányzata és a Kod...

  • 2020-08-14 10:11
Már a megrendelés napján is kiszállít a SPAR online shop

A legújabb fejlesztéseknek köszönhetően augusztus 10-től az online shopban megvásárolt termékeket akár már a megrendelés napján kiszállítja a SPAR Bud...

  • 2020-08-14 08:00
Horgászturizmus: áldás vagy átok?

Az idei év a vízparti régiók számára sem volt felhőtlen. A határlezárások miatt Európa-szerte elmaradtak a turisták és így a hobbihorgászok is. Ez ped...

  • 2020-08-13 23:18
Már két halott a belarusz tüntetéseken, az EU közvetíteni akar

Már két halálos áldozatuk van a belarusz elnökválasztás miatt kirobbant tüntetéseknek. Az ottani hatóságok megerősítették, hogy meghalt egy őrizetbe v...

  • 2020-08-13 20:30

Minden cikk

hirdetés

hirdetés