hirdetés

Partnereink

Egyre több településen tiltják be a zöldhulladék égetését

hirdetés

Egyre több településen tiltják be a zöldhulladék égetését

Szoros összefüggés van a légszennyezés és a vírusos légúti megbetegedések súlyossága között, így a koronavírus-járvány miatt még a korábbi éveknél is sürgetőbb a zöldhulladék-égetés csökkentése. Az újabb tudományos eredmények és a lakossági fellépések hatására országszerte egyre több településen tiltják be ezeket az égetéseket.

 

„Az egész völgyet ellepi a füst, a szomszéd faluig, mert többen kerti hulladékot égetnek. Mit lehet tenni?" „Ki sem tudjuk nyitni az ablakot, áll a füst az egész utcában." Az elmúlt hetekben számos ehhez hasonló, zöldhulladék-égetésről szóló panasz érkezett a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájába. Ahogy elkezdődtek a kora tavaszi kerti munkák, úgy vette kezdetét a növényi hulladékok óriási mennyiségű, egészségre káros füstöt okozó elégetése is országszerte – és nem csak azokon a településeken, ahol a helyi rendelet ezt megengedi. Idén ez az időszak egybeesik a koronavírus-járvány miatt kihirdetett vészhelyzettel, mely során a védekezésben különösen fontos szerepet kap az egészséges környezet, hiszen tisztább levegőben könnyebben vészelhetjük át a járványt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által is javasoltgyakori szellőztetés is akkor tud hatásos lenni, ha füstmentes a kinti levegő.

hirdetés

Minderre tekintettel a Levegő Munkacsoport és két másik civil szervezet közös nyilatkozatban sürgette a zöldhulladék-égetés betiltását. Felhívásuk alapján a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) több mint 1600 polgármesternek írt levelet, amit több siker követett: azonnali hatállyal betiltották az kerti hulladék égetését Csobánkán, Etyeken, Gárdonyban, Hlásztelken, Kistarcsán, Mendén, Nyíregyházán, Szigetszentmiklóson és Zsámbokon. További településekről is érkeznek pozitív visszajelzések. Dr. Bándi Gyula zöld ombudsman pedig figyelemfelhívást adott ki, hivatkozva a civil szervezetek anyagaira.

Az avarégetés betiltásának lakossági támogatottságát jól mutatja, hogy a körülbelül 4000 lakosú Halásztelken egy közösségi médiában lezajló szavazáson mindössze két nap leforgása alatt 721 főből 666 (92 százalék) szavazott az avarégetés tilalma mellett.

Tarr Katalin, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője elmondta: „Az utóbbi időben a szokásosnál is többen kérnek segítséget ahhoz, hogy előremozdítsák saját településükön a zöldhulladék-égetés megszüntetését. Számukra azt javasoljuk, hogy ha ilyen égetést tapasztalnak, először is próbálják az égetőt lebeszélni erről a cselekedetéről, juttassák el neki és minél több helyi lakosnak, intézménynek a KÖTHÁLÓ tájékoztatóját és a Levegő Munkacsoport vagy a TÖOSZ plakátját. Fogjanak össze az égetést ellenző más lakosokkal, ahogy ezt például Dunakanyar lakosai tették. Kérjék az önkormányzatot, hogy (amennyiben még nem tette meg) tiltsa be a zöldhulladék-égetést és határozottan lépjen fel a tilalmat megszegők ellen, valamint segítsen a zöldhulladék kezelésére megoldást nyújtani a komposztálás népszerűsítésével, a zöldhulladék-elszállítás megszervezésével, illetve közösségi eszközök (például ágdaráló) beszerzésével."

Forrás: Aeffect Communications, Levegő Munkacsoport

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés