hirdetés

Partnereink

Molnár Andi: „A barátnőimet is biztatom: megéri kifesteni a lakást"

hirdetés

Molnár Andi: „A barátnőimet is biztatom: megéri kifesteni a lakást"

Molnár Andinak kapóra jött a karantén, ugyanis régóta fontolgatta férjével, Zsoltival, hogy kijavítják a karácsonykor beázott falfelületeket, és felfrissítik a lakás színeit. A táncosnak és férjének nagy sikerélmény volt a festés.

Tetőtéri lakásban élünk, fél éve már, hogy beszivárgott a víz a tetőn keresztül, eláztatva a nappali és a háló egy-egy sarkát. Mostanra sikerült megszűntetni a beázás okát, és most száradt ki annyira a fal is, hogy javítani tudjuk a felületet. Ha mindez nem lett volna elég, húsvétkor úgy meglocsolt a férjem, hogy az oldalsó falak is eláztak és foltosak maradtak. Így kapóra jött az otthonlét, hogy hozzáfogjunk a festéshez.

hirdetés

Hogyan álltatok neki a munkának?

Az eszközök beszerzése után megnéztük a Poli-Farbe alkalmazástechnikusának, Podmaniczki „Szobafestő" Attilának videóját arról, hogyan is kell szakszerűen falat festeni. A málló vakolatot könnyű volt lekaparni, utána lecsiszoltuk a maradékot, majd glettel kitöltöttük a sérült részeket. Száradás után visszacsiszoltuk a felületet, hogy egy síkban legyen a fallal, majd mélyalapoztuk. Ezután már csak a festés volt hátra: minden falat átfestettünk a nappaliban és a hálóban.  Elég volt egy rétegben felkenni a falfestéket, nagyon szépen fedett. A végén már annyira belejöttem a dolgokba, hogy lekentem a fürdőszobát is, pedig az nem is volt tervben.

Elégedett vagy az eredménnyel?

Abszolút, nagyon jó érzés, hogy tiszta és szép a lakás. A barátnőimet is buzdítom, hogy megéri nekifogni, és egy kis odafigyeléssel gyönyörű munkát lehet végezni egyedül is.

Van valami, amit másképp csinálnál?

Utólag úgy gondolom, jó lett volna kísérletezni új színekkel, esetleg egy kis kéket vagy zöldet csempészni a falakra. De alapvetően szeretem a lakásunkban uralkodó barna és bézs árnyalatokat. Majd szerzek néhány kiegészítőt, amivel színt viszek a szobákba.

Fotók: Molnár Andrea

Forrás: KRQ

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés