hirdetés

Partnereink

Egységben az erő - a franchise segíthet az ingatlanpiac szereplőinek

hirdetés

Egységben az erő - a franchise segíthet az ingatlanpiac szereplőinek

Alapjaiban forgatta fel a 2020-as évet a tavasszal Európában is fokozatosan megjelenő COVID-19 járvány. A megbetegedések mellett a világ összes országának gazdasága megsínylette a járványidőszakot és a tavaszi karantén-időszakot. A bezártság sajnálatos velejárója lett, hogy nagyon sok vállalkozó, kis- és nagyobb vállalkozás és cég tönkrement, esetleg csődközeli helyzetbe került. A vírus nem kímélte a magyar gazdaságot sem, kíméletlenül elbánt mindazokkal, akik nem halmoztak fel jelentős tartalékot korábban, nem tudtak felkészülni, vagy hirtelen reagálni, vagy éppen a járványidőszak alatt nem menedzselték jól erőforrásaikat.

A magyar ingatlanpiacon számos szereplő van jelen, kicsik és nagyok, magánvállalkozók, 2-3 fős irodák, cégek, illetve nagyobb hálózatok is. Az utazási korlátozások, a megtorpant befektetői kedv tavasszal az ingatlanpiacra is rásütötte bélyegét, hiszen elmaradtak a külföldi befektetők, akik Budapesten előszeretettel vásárolnak ingatlanokat. Több kisebb cég, egyéni vállalkozó ideiglenesen vagy akár végleg is lehúzta a rolót, egyszerűen nem tudott érvényesülni, a korlátozott számú ügyfél- és ingatlankínálatot elvitték az erősebbek.

hirdetés

A franchise segíthet

Akár étterem- vagy kereskedelmi láncra gondolunk, rögtön eszünkbe jut néhány hatalmas, világméretű hálózat, ugye? Mindezek ellenére sokan még mindig nem tudják, milyen előnyökkel járhat ez” – kezdi a Central Home franchise fejlesztő menedzsere, Varga László. - „Tartozni valahová, egy közösségbe, kollektívába, mindenképpen pozitív hatású. Kényelmes, hiszen már létezik a brand, ami ismert, kiállta az idők próbáját, jól bevált és bejáratott. Létezik a céges úgynevezett „know-how”, amely segítségével a folyamatok, viszonyrendszerek, feladatok könnyen megismerhetőek és magunkévá tehetőek. Létezik ezek mellett a cégfilozófia, amely, ha kellőképpen adaptálható a befogadó fél felé, akkor mindenképpen sikerre kell vezetnie” – folytatja Varga László.

Egységben az erő?

A Central Home 2018-ban változtatott stratégiáján és nyitott franchise hálózatként kezdett el működni.

Korábban a cégbelső köréből kerültek ki a későbbi franchise partnerek és irodatulajdonosok, irodavezetők, viszont a nyitás 2 év távlatából jó döntésnek bizonyult. Számos új partnerrel és irodával gazdagodtunk, akik kellőképpen meg tudtak felelni a Central Home cégfilozófiájának és struktúrájának. Úgy gondolom, hogy ez idő alatt mindenki megtalálta a számítását és valóra váltak a kezdeti remények” – összegzi a cégvezető, Ben-Ezra Orran.

Természetesen nem állítható, hogy kizárólagosan ez a siker kulcsa, hiszen magánzó ingatlanos is fennmaradhat a nehezebb időkben is, ha kiépült, saját ügyfélköre van, amely megbízható és tervezhető vásárlasi potenciállal rendelkezik, de egyértelmű, hogy a stabil, több évtizedes múltra visszatekintő cégek biztosabb hátteret nyújtanak kollégáiknak, legyen szó belső-külső marketing tevékenységekről, HR támogatásról vagy éppen sales folyamatok menedzsmentjéről

A Central Home közel 20 éve tevékenykedik Budapest belvárosában. A cég fennállása során már több válságot is sikerült kezelnünk, gondoljunk például a 2008-as gazdasági világválságra. Kialakult, stabil ügyfélkörrel rendelkezünk, üzletpolitikánknak köszönhetően pedig megtalálhatja mind ügyfél, mind az értékesítő kolléga a számításait nálunk. Éppen ezért éreztük azt is, hogy a korábbi szlogenünket is átformáljuk, és a „Sikeresen, együtt!” hívószavakkal igyekezzünk megmutatni, kik is vagyunk igazán” – mondja a cég vezetője, Ben-Ezra Orran. –„És bár a tavaszi időszak mindenkin komoly sebeket ejtett, a Central Home rugalmasan tudott alkalmazkodni a megváltozott piaci helyzethez és kihívásokhoz, ezért komolyabb veszteségek nélkül megúszta a kialakult helyzetet, sőt, bővülni is sikerült újabb irodákkal.”

Forrás: Arterego, Central Home

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés