hirdetés

Partnereink

A Pelenka.hu az Év Internetes Kereskedője 2020-ban

hirdetés

A Pelenka.hu az Év Internetes Kereskedője 2020-ban

Idén 14. alkalommal adták át a rangos Év Internetes Kereskedője Díjat az Internet Hungary 2020 konferencia online díjátadója keretében. A fődíjat a Pelenka.hu kapta, a második helyezett a Konzolvilág, a harmadik a Whiskynet lett. A közönségdíjat a Konzolvilág vitte haza, logisztika kategóriában Whiskynet, ügyfélélményben a Pelenka.hu és környezetvédelmi kategóriában a Konzolvilág jeleskedett.

 

hirdetés

A díjnak idén először az Internet Hungary adott otthont. A díjátadó eseményt az érdeklődők online közvetítés keretében kísérhették végig. A Mastercard főtámogatásával, a Magyar Posta MPL kiscsomaglogisztikai üzletága, valamint a GoodID kiemelt szponzorálásával megrendezett versenyben a fődíj mellett közönségdíjat és kategóriadíjakat is átadtak.

 

Idén azok a kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó kereskedők érdemelhették ki az elismerést – a forgalmi adatok figyelembevétele nélkül –, amelyek megoldásai üzleti fenntarthatóságot, ügyfélélményt növelő, logisztikában elől járó, valamint környezetkímélő működést tudtak biztosítani.

 

A szakmai díj top10 rangsora az első díj mellett legalább annyira fontos jelző a piacnak, hiszen az e-kereskedelmi szakma egyfajta bizalmi védjegyének tekinthető:

 

1. helyezett: Pelenka.hu

2. helyezett: Konzolvilág.hu

3. helyezett: Whiskynet.hu

4. helyezett: Mártogatós.com

5. helyezett: Alinda.hu

6. helyezett: Lumenet.hu

7. helyezett: Benu.hu

8. helyezett: Ruhafalva.hu

9. helyezett: Praktiker.hu és Kockashop.hu

10. helyezett: Dressa.hu

 

Az Év Internetes Kereskedője Díj versenyben, amelynek legfőbb célja a hazai internetes kereskedelem népszerűsítése és az online vásárlás iránti bizalom kiépítése, minden olyan magyarországi bejegyzésű vállalkozás részt vehetett, amely online kiskereskedelmi tevékenységet folytat. Idén több mint 1200 webshopot neveztek meg a magyar internetezők, akiknél szeretnek vásárolni. A nyertesek kiválasztásában a vásárlók is fontos szerepet játszottak: 2020-ben közel 30 ezren érezték fontosnak, hogy szavazzanak kedvenceikre. Az idén 31 főt számláló, e-kereskedelmi szakemberekből, szervezőkből és támogatókból összeálló szakmai zsűri döntötte el, kik legyenek a díjazottak.

 

Piaci szinten is jól teljesítettek a tavalyi évben az e-kereskedők: 23%-kal tudták növelni az online kiskereskedelmi forgalmat. A díj szakmai partnere, a Reacty Digital kutatása alapján a szektor 2019-ben 781 milliárd forint forgalom mellett 17%-kal nőtt. 2020 sok tekintetben a koronavírus járványra adott reakciók körül forgott az e-kereskedelemben is. Míg áprilisban az első hullám idején a felnőtt internetezők 64%-a tartott a koronavírussal való megbetegedéstől, addig ugyanez az erősebb második hullám alatt szeptemberben 54%-ra csökkent. A járvány hatására folyamatosan változnak a fogyasztók rendelési, fizetési és kiszállítási szokásai. Ez a díj azt is megmutatja, hogy kik tudtak a legrugalmasabban reagálni erre a bizonytalan helyzetre.

 

Horváth Attila, a BIG FISH Payment Gateway ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke elmondta: „Az idei díj rendhagyó volt, mind körülményeit, mind értékelési szempontjait tekintve. A COVID első hulláma volt a magyar e-kereskedelmi piac egyik nagy „aha"-élménye. A fogyasztók, akik eddig tartózkodtak az online vásárlásoktól, most rákényszerülve szembesültek azzal, hogy nincs mitől tartani. Számos vállalkozás hihetetlen kreativitásról, rugalmasságról és a vásárlóik, látogatóik iránt mutatott empátiáról, érzelmi intelligenciáról tett tanúbizonyságot a legkritikusabb időszakban is. A tudatos, stratégiai szemléletű, organikus építkezés mellett ezek voltak azok a legfőbb értékek, amelyeket kerestünk és meg is találtunk a díjazott pályázókban. Gyorsan és rugalmasan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, ezzel nem csak a saját túlélésüket biztosították, de hozzájárultak ahhoz, hogy ügyfeleik is könnyebben vészeljék át a kritikus időszakot."

 

Deák András főszervező az idei évet mérföldkőnek tekinti az e-kereskedelemben: „a kereskedelem online csatornája bebizonyította, hogy a leggyorsabban képes reagálni a megváltozott üzleti helyzetre. Személyes küldetésem, hogy a díjazottak saját példájukon keresztül edukálják a piac többi szereplőjét, hisz az eredmények sokszor nem a pénzbeli erőforrásokon, mint inkább kreatív megoldásokon múlnak. A cél közös: ne csak a járványhelyzet miatti szükségmegoldásként maradjon fenn az érdeklődés az online vásárlás iránt, hanem fejlődni képes és preferált csatorna legyen."

 

A díj szakmai partnere, az Eazy Digital alapító Kocsis Márk szerint sosem voltak ennyire szélsőséges folyamatok az online értékesítés területén: "Egyik nap még milliókat égettünk el új ügyfelek megszerzésre, míg egy héttel később már az összes kampányt le kell állítani, mert elfogytak a készletek, vagy nem bír többet a logisztika. Egy biztos: a szakmailag erős webáruházak olyan előnyre tehettek szert 2020-ban, amit a többiek évek alatt sem hozhatnak már be."

 

Az Év Internetes Kereskedője Díj 2020 főtámogatója a Mastercard. Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója elmondta: „Idén óriásit ugrott a netes vásárlás népszerűsége, de ez azt is jelenti, hogy már nem elég, ha egy kereskedő csak jelen van az online térben. A vásárlók számára a magas ügyfélélmény alapelvárássá vált, így azok tudnak hosszú távon is versenyben maradni, akik nyitottak az új trendekre, kényelmes, gyors és biztonságos vásárlási folyamatot építenek ki, és eközben folyamatosan figyelnek saját ügyfeleik igényeire. Évek óta örömmel támogatjuk az Év Internetes Kereskedője versenyt, mert pillanatképet ad arról, hogy állnak a magyar vállalkozások, ha innovatív megoldásokról van szó."

 

A díjban idén másodjára vett részt kiemelt támogatóként és a logisztika kategóriadíj jelölőjeként a Magyar Posta Zrt. Ráczné Hegedűs Klára, a társaság vállalati értékesítési igazgatója a „Legjobb logisztika" díj nagyvállalati kategóriájának győzteséről azt mondta:  „„egyre többen vásárolnak online és egyre tudatosabbak a vásárlók, így még inkább felértékelődnek a fejlesztések, a jó megoldások, a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség. A 2020-as évben a járvány és a korlátozások okozta helyzet új kihívások elé állította a webáruházakat, ezért különösen nagy érdeklődéssel vártam, hogy az idei évben ki lesz a logisztikai kategória nyertese. A jelentkezők közül végül - nagy örömömre – egy olyan cég került ki nyertesként, amely működésének minden területén képes volt megújulni. Az ügyfélbarát megrendelési felület kialakítása, háttérfolyamatainak optimalizálása mellett a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetett a csomag életútjának monitorozására. A kézbesítési folyamat hatékonyságának javítása érdekében több, a vásárlókat segítő automata értesítő üzenetet is beépített a rendelés folyamatába. Szívből gratulálok a kategória idei nyertesének, a WhiskyNet Kft-nek!"

 

Szabó Tamás, a kiemelt támogató GoodID digitális irattárcát fejlesztő ID&Trust Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: „Ahogy a saját szolgáltatásunk esetén is, az e-kereskedelmi szektorban is a felhasználó az úr! Az ügyfélélménynek alárendelt service design tervezés és kivitelezés az e-kereskedőknél is fokmérő. Ha nem a felhasználói élmény központú megoldásokra fókuszál a szervezet, akkor lehet akármilyen profi egy szakmai terület, a cég összességében nem tud magasabb célokat elérni. Ezt jól példázza a díj eredménye is."

forrás: LocalTime PR

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés