hirdetés

Partnereink

Venni, eladni, kivárni?

hirdetés

Venni, eladni, kivárni?

Minden ingatlanpiaci folyamat hullámzik, mélypontok és csúcsok váltogatják egymást, az aktuális helyzetnek megfelelően. A terület szakértői éppen ezért folyamatosan elemzik, figyelik, hogy vajon elérte-e már az adott periódus a csúcsát, vagy éppenséggel a mélypont felé közelít.

„Az első korlátozások megérkezésével egy évvel ezelőtt még nem reagált annyira érzékenyen az ingatlanpiac a koronavírus jelenlétére” – mondja Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. -„A tavaly tavaszi szezonra egyértelműen az volt jellemző, hogy az eladók és a vásárlók egyaránt kivártak, az árak csupán alig észrevehetően csökkentek.”

hirdetés

Jelenleg viszont úgy értékelhető a helyzet, hogy 2019-hez viszonyítva legalább 10-15%-kal alacsonyabb árakon kelnek el az ingatlanok, tehát ez már azért jelentős árcsökkenést jelent. A tendencia nem nagyon volt másképpen más európai országokban sem, viszont reménykedésre adhat okot, hogy ahol a gazdaságot sikerült már új energiával újra elindítani, ott határozottan növekedés figyelhető meg.

„Sokan kérdezik tőlünk, mint a belvárosi ingatlanok szakértőjétől, hogy mit gondolunk, mikor éled újra úgy igazán a piac” – folytatja Ben-Ezra Orran. –„Mi azt látjuk jelen helyzetben, hogy 2021 tavaszán érdemes belépni vásárlóként vagy befektetőként a budapesti belvárosi piacra, mert előrejelzéseink szerint, illetve látva a kibontakozó piaci tendenciákat, nyár előtt várható még egy markánsabb ingatlanár emelkedés.”

A szakértő mindenkinek azt tanácsolja, hogy a várakozással töltött időben alaposan fontolja meg, gondolja végig a vásárlással kapcsolatos döntéseket. Mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy milyen lakást veszünk meg, és azt, hogy a jelenlegi értékviszonyokban reális áron legyen elérhető az ingatlan, hiszen ez garantálja, hogy még alacsony kockázatvállalással is nagyobb nyereséget remélhetünk a piactól, amint a gazdasági világ stabilizálódik és a budapesti ingatlanpiaci folyamatok is normalizálódnak.

 

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés