hirdetés

Partnereink

Alakítsd a lakásod fillérekért

hirdetés

Alakítsd a lakásod fillérekért

Nagyon sok olyan kreatív megoldást lehet kitalálni tárgyak elhelyezésére, ami egy teljesen új külsőt egy új hangulatot kölcsönöz a szobáknak, a lakásnak. Persze nem állítjuk, hogy nem kell egy kis anyagi befektetést áldozni a változtatásokra, de nem kell a fizetésed rákölteni, hogy kicsit átalakítsd a lakásod. Íme, néhány tanács melyek alapján már elindulhatsz!

Sokak szenvednek alvászavarban, ennek oka lehet az is, hogy nem teljesen a mi ízlésünkre van berendezve a hálószoba. Az első legnagyobb hiba az embereknél az, hogy a hálóban van televízió. A TV nézése elveszi az összes energiánkat, nem tudunk odafigyelni a párunkra, vagy egyszerűen TV nézés közben alszunk el kényelmetlen pozícióban. Fontos, hogy a hálót úgy alakítsuk ki, hogy az ágyneműk és az ágytakarók passzoljanak egymáshoz színben, ugyanis ez már feldobja kicsit a hálót és a közérzetünk is jobb lesz, ezt tanulmányok is alátámasztották, egyes színek megnyugtató érzést kölcsönöznek az embereknek például a zöld, de ízlés válogatja. Lehet, hogy nem tűnik annyira logikusnak ez a dolog, de próbáld ki és te is tapasztalni fogod, hogy mennyire kipihentebb leszel reggelre.

hirdetés

Ami még feltud dobni az a virág, bárhogyan is hangzik, de ha mindig friss virág van az ágyad mellet, akkor ébredéskor és lefekvéskor is kellemes látvány egy szép virág. Mind a két alkalommal pozitív élményben részesülsz, mert a virág ottléte a gondoskodást jelenti. Ezért is próbálj meg minden alkalommal valamilyen virágot tartani a hálóban az ágyad mellet. Amennyiben a hálódban szoktad magad sminkelni és ott tartod az ékszereid, akkor nagyon fontos, hogy mindig tarts rendet, mert ez is már a jó hangulatot kelti benned. Továbbá a nyaralásokon készült képeket tedd a faladra, vagy valami olyan díszítse a falad, ami személyes. Mindezek a jó hangulatot keltik, otthonosabbá varázsolja a szobát, tudat alatt ezért is lesz sokkal kipihentetőbb az alvás. Továbbá az ágyad díszpárnák sokaságával is díszítheted. 

Nincs az ágyad mellet egy stílusos kis éjjeli szekrény, akkor azt tanácsoljuk, hogy vásárolj egyet, mert az ideális helyként szolgálhat neked sok mindenre, amire szükséged lehet egy éjjel.  Mindezek a megoldások nem kerülnek sokba anyagilag sem.

A hálóval már megvolnánk, most jöjjön még egy nagyon fontos helyiség a lakásban, mégpedig a konyha. Sokunknak a konyhájában nincsenek megfelelő színek, amik nem keltenek tudat alatt boldogságot, így nem szívesen járunk a konyhába, ha már odamegyünk nincs kedvünk, ott lenni. Fontos, hogy a saját stílusunknak megfelelő színeket válasszuk, ne legyenek bonyolult minták, csak egyszerű színek és máris jobb letisztultabb lesz az egész. És nem is kerül sokba. Egy nagy hiba, még ami elő szokott fordulni, hogy túlságosan is zsúfolt lesz a konyha egy idő után. Ne tartsunk ott felesleges dolgokat, csak amire szükség van egy konyhában. Természetesen néhány dolgot érdemes beszerezni, hogy a hangulat azért meglegyen, csak vigyázni kell, hogy ne tömjük tele. Egy óra mindig jól jön és nem is foglal sok helyet, hasznos is sütések alkalmával. Továbbá mindennek legyen meg a helye, hogy ne kelljen mindig azon gondolkodjunk, hogy legutóbb hová is pakoltuk el a keresett tárgyat.

Manapság sokféle konyhabútort lehet kapni, persze mindegyiknek megvan a maga ára, van ami nem olyan sok, de ha megvagyunk elégedve a bútorainkkal akkor ne essünk felesleges költekezésekben. Azonban ha mégis szeretnénk változtatni valamit rajtuk, akkor borítsuk be őket tapétával. A legtöbb szaküzletben kapható hőálló tapéta, ugyanilyen tapétával vannak borítva az új konyhabútorok is. A hőálló tapéták színét úgy keverhetjük, ahogyan csak nekünk tetszik. A lényeg, hogy a saját ízlésünknek megfelelően alakíthatjuk. Nagyon nagy választékkal szolgálnak az bútoráruházak a kreatív embereknek csak meg kell találni a megfelelőt.

Képek: akciosbutorwebaruhaz.huontapados-tapeta.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés