hirdetés

Partnereink

Az autó belsejének a takarítása

hirdetés

Az autó belsejének a takarítása

Nagyon sokszor megfigyelhető már a nők esetében, hogy az ő birodalmuk a konyha. Ott természetesem általában vitézkednek, tudják minek hol a helye, tisztán tartják, kitakarítják stb. Ugyanakkor általánosságban ez a helyzet a lakással, fürdőszobával, nagyon odafigyelnek arra, hogy tiszta legyen. Azonban nagyon sok nő a saját kocsiját hajlamos elhanyagolni vagy éppen csak nem tud róla, hogy azt is kellene rendszeresen takarítani.

Ezért is említettük az elején, hogy van egy olyan berögződés, hogy a konyha, szobák takarítása a nők területe, míg, ami a kocsival kapcsolatos az a férfié. Ne már, akinek nincs esetleg nincs párja az inkább nem takarítja a kocsiját? Szeretnénk adni pár tippet, hogy mit és hogyan érdemes, illetve ajánlatos. Higgyék el, hogy nem olyan nagy ördöngösség.

hirdetés

Először is nem mindegy gondolom az emberek többségének, hogy milyen a komfortérzete. Ha egy koszos kocsiba ül be, akkor nem biztos, hogy olyan kellemesen fog utazni, mintha egy tisztába szállt volna be. Továbbá az sem mellékes tény, hogy morzsadarabkák, amelyek már belenyomódtak az ülésbe, illetve egyéb ottfelejtett szemetek által olyan érzése lehet az embernek, mintha a kocsija le lenne amortizálva, pedig csak egy takarítás szükséges. Nem beszélve arról, hogy mennyi pordarabka tud bekerülni, hiszen a cipőnkkel is bevisszük őket az autóba.

Mi a porszívózást mindenképpen ajánljuk, azon belül is oda kell figyelni az ülésekre, padlókárpitra, csomagtartóra. Érdemes megtisztítani továbbá a pótkerék helyét, a gumi és texti szőnyegeket, belső tükröket, tetőkárpitot, ajtózsebet. Mindezek mellett rendkívül fontos, hogy levegővel kifujassuk a koszt a zsebekből, rekeszekből, résekből. A szellőzőket pedig javasolt antibakteriális szerrel kezelni, na meg persze nem szabad megfeledkezni a műszerfal megtisztításáról sem. Egészségügyi szempontból is rendkívül fontos az alapos munka, hiszen a szellőzőkben például gyakran lerakódik gomba, illetve fel tud bukkanni egyéb kártevő is. Javasolt mandula illatú tisztítószert használni, mivel annak az illatát általában mindenki kellemesnek találja. Amennyiben a kormány pedig bőr, akkor mindenképpen ajánlatos azt bőrápoló szerrel tisztítani, hiszen így nem csak tiszta lesz, hanem ápolja is az anyagot.

A kárpitok kezelése még kényes téma lehet, hiszen típustól függően nem mindegy, hogy azt mivel is kezeljük, illetve tisztítjuk. Mindenképpen próbáljon meg beszerezni olyan tisztítószert, amely kifejezetten erre van kitalálva, illetve a legjobb, ha intenzív, vizes bázisú. Na meg persze az sem elhanyagolható tény, hogy ne legyen rossz az illata. Ezen a téren kerülni kell a markáns illatokat, inkább kellemesebb, enyhébb csoportok fel kell orientálódni, hiszen az nem fog senkit sem irritálni. Elsőre talán ez nagy munkának hangzik, már ha tényleg alaposak akarunk lenni. Aki az autójában sok dolgot tárol, annak azt ajánljuk, hogy inkább előre pakoljon ki belőle mindent és utána kezdjen el takarítani, mintsem pakolgassa a tárgyakat egyik ülésről a másikra és aztán pedig a műszerfalra. Ezzel is egy pici időt meg lehet spórolni, sőt még hasznos is, mivel ilyenkor az ember általában rájön, hogy mennyi minden fölösleges dolgot tart a kocsiban és szelektál egy kicsit, így kevesebb dolog kerül vissza. Ez a jelenség pedig általában a nőkre igaz, mivel ellentétben a konyhával, a kocsijukat már nem tartják annyira tisztán, illetve hajlamosak azt túlzsúfolni felesleges tárgyakkal, mintha csak valamiféle raktár lenne. Aki magára ismert ebben a cikkben, annak reméljük, hogy tudtunk szolgálni pár hasznos tanáccsal, továbbá bízunk benne, hogy senkit sem sértettünk meg.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés