hirdetés

Partnereink

Praktikák a nap energikus kezdéséhez

hirdetés

Praktikák a nap energikus kezdéséhez

Januárra sokszor már azok is erőtlennek és kedvetlennek érzik magukat, akiket a tél kezdetén nem viselt meg a hideg, szürke időjárás és a korai sötétedés. Ennek az egyik oka, hogy igencsak kiürül a szervezet vitaminraktára, a másik pedig, hogy lelkileg is belefáradhatunk a napfénymentes, zimankós napokba.

Az, hogy milyen hangulatban és mekkora energiaszinttel kezdjük a napunkat, attól is függ, hogy miként töltöttük az esténket. Cikkünk hasznos tanácsokkal szolgálnak mindenkinek, aki úgy éra, testileg vagy lelkileg szüksége lenne egy kis támogatásra ahhoz, hogy ismét magára találjon, és lelkesen lásson hozzá az előtte álló nap teendőihez.

hirdetés

Ha odafigyelünk arra, hogy lefekvés előtt körülbelül 3 órával már semmit ne együnk, sokat tehetünk a pihentető alvásért, és ezáltal a frissebb ébredésért. Nagyon fontos, hogy könnyű ételek kerüljenek a tányérunkra a nap utolsó étkezése során. Amikor lefekszünk aludni, szervezetünk is a pihenésre, a regenerálódásra és a méregtelenítésre fókuszál, ezért ebben az időszakban az emésztés jelentős mértékben lelassul. Ezért egyáltalán nem ajánlott a nehéz, zsíros ételek esti fogyasztása. Reggel mindenképpen érdemes nagy hangsúlyt fektetnünk a hidratálásra, hiszen az alvással töltött időszakban ritkán vagy egyáltalán nem veszünk magunkhoz folyadékot.

Mivel a kávé vizet von el a szervezetből, nem szerencsés ezzel indítani a napot. Helyette jobb, ha teát, citromos vizet, frissen préselt gabonafűleve, bármilyen szúrt levet vagy zöld turmixot fogyasztunk. A szűrt leveket azért ajánljuk jó szívvel, mert a bennük rejlő energia emésztés nélkül, azonnal eljut a sejtekhez, így gyorsan felfrissítenek. A turmix azért jó választás, mert bővelkedik rostokban, ami számos jótékony hatása mellett abban is segít, hogy hosszú időre elteljünk. Az is helyesen kezdi a napját, aki friss gyümölcsöt, zöldséget eszik reggelire. A gabonapelyhek is egészségesek, a müzli azonban kevésbé szerencsés, mert abban Többféle étel keveredik - gabona, aszalt gyümölcs, olajos magvak stb. - a szervezetünknek pedig az a jobb. ha minél kevesebb féle táplálékkal találkozik egy étkezés során, hiszen így könnyebben végbemegy az emésztés. A tejet sem lehet jó választásnak tartani, mert olyan fehérjéket tartalmaz, amelyeket az emberi szervezet csak nehezen tud feldolgozni, arról nem is beszélve, hogy erősen savasít. Ráadásul a boltok polcain található tej meg sem közelíti az igazit, ezért jobb róla lemondani. Kiválthatjuk viszont rizsből, mandulából, zabból vagy dióból készült tejjel, amit otthon is egyszerűen elkészíthetünk, így nem kerülnek bele olyan anyagok, amelyek károsak lennének az egészségünkre.

Mivel nem vagyunk egyformák, olyan recepttel sajnos nem szolgálhatok, amely mindenkinek garantáltan beválik. Üzért azt javaslom az egészséges életmóddal ismerkedőknek, hogy kísérletezzenek bátran, próbáljanak ki minél több variációt, így biztosan meg fogják találni azt, ami számukra a legmegfelelőbb, és meghozza a várt sikert.

A reggeli ébredés meghatározója lehet a napunknak, ezért is fontos a pihentető, kellő mennyiségű alvás, ami alapfeltétele a könnyű és szép reggeli kezdésnek. Rohanó világunkban sok a stressz, és gyakoriak az alvásproblémák. Homeopátiával gyorsan, mellékhatások és hozzászokás nélkül segíthetünk az alvási nehézségeken. Hozzájárul a pihentető alváshoz az is, ha lefekvéskor mérlegre tesszük az elmúlt nap eseményeit, és felidézzük a lezáratlanul maradt helyzetekéi, konfliktusokat. Gondoljuk át, hogy mi állhatott az események hátterében, és mit keltett volna tennünk ahhoz, hogy szerencsésen végződjenek - anélkül, hogy bárkit megbántottunk volna!

Forrás: men.hu

Képek: likar.info és orvosok.hu

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés