hirdetés

Partnereink

„Két pasi meg egy kicsi” vs „Nyugi, Charlie”

hirdetés

„Két pasi meg egy kicsi” vs „Nyugi, Charlie”

Az őszi, de leginkább a hideg téli időkre nagyon sok ember szeret bezárkózni és otthon eltölteni egy kis filmezéssel, vígjáték nézésével. Erről ugrott be legelőször ez a két vígjáték sorozat, amelyek a saját műfajukban ott vannak a toppon. Nem véletlenül szeretik tehát nagyon sokan ezt a két vígjátékot, viszont, ha választani kellene a téli hideg időkre, akkor mi egyértelműen tudnánk dönteni, mégpedig határozott érvek alapján. A cikkünkben tehát összehasonlítjuk a két sorozatot, amely alapján te is eldöntheted, hogy melyiket is nézed meg inkább.

Először is kezdjük a Két pasi meg egy kicsi sorozattal. Amennyiben az elejétől szeretnéd kezdeni, akkor tudnod kell, hogy bizony már nem egy mai csirke, mondhatni már-már retro. Mindezek ellenére azonban az egyik legjobb nevettető sorozat, amelyet az utóbbi évtizedekben kiadtak. Ezt a sikert az is bizonyítja, hogy 12 évad is készült belőle, amely egészen fantasztikus.  A sorozatot mégis két részre oszthatjuk fel, az első 8 évad, amikor Charlie Sheen volt az egyik főszereplő, a második rész pedig a 8-ik évad utáni részek, amelyben már Ashton Kutcher a sorozat főszereplője. Elöljáróban csak annyit árulunk el, hogy bármennyire is szeretjük Kutchert, a Charlie Sheen részek egy másik színvonalat képviselnek, de ezt kifejtjük bővebben is. Charlie Sheen karakterére épül kezdetben az egész sorozat, akinek gyakorlatilag magát kell adnia, ugyanis egy iszákos, gazdag, nőfaló, olykor meglehetősen dühös karaktert kell megformálnia, amilyen ő maga a való életben. Ezt pedig zseniálisan tudja hozni, úgy ahogy talán rajta kívül még senki. Ja és a színészi képességei mellett a sorozat elején még fiatal is, a kisfias jóképűsége pedig sok női rajongónak nyerő lehet. A sorozat rendkívül nagy elismerése, hogy nem csak Charlie karaktere zseniális, hanem az összes többi főszereplő valami fenomenálisat alakít. Ott van Charlie testvére: Alan, az ő fia: Jake, a sátáni anyjuk: Evelin, a pszichopataként is leírható: Rose, valamint a csípős szájú házvezetőnő: Berta. Lényegében az összes részre jellemző a zseniális humor és a kusza életszituációk. Az Ashton Kutcher-es részek esetében viszont már érezni lehetett, hogy megfáradt picit a történet. Az eleje jól indult, de aztán rendkívül lapos lett, többnyire olyan poénokkal, amelyeket már nem egyszer elsütöttek a sorozat során. Közben Jake karaktere is eltűnt a sorozatból, a zseniális Két pasi meg egy kicsi felosztásból maradt tehát csak két pasi, jobban mondva csak egy, Alan. Továbbá, Rose is eltűnt és csak egy-egy részre került csak be a sorozatba. Az Ashton Kutcher által megformált Walden Schmidt karaktere közel sem rejtett annyi poént, mint Charlie Harper, ráadásul az elképesztő hülyeségekre képes Jake karakterét sem tudták pótolni.

hirdetés

A Nyugi, Charlie sorozatról már egy kicsit kevesebbet szeretnénk írni, mint az előzőről, mivel egy kicsit kevesebb is a pozitívum vele kapcsolatban. Charlie Sheen, itt egy terapeuta karakterét formálja meg, akinek van egy lánya, egy exneje, valamint ugyanúgy hajkurássza a nőket, mint a való életben. Mennyivel átlagosabb ez a karakter, mint a Két pasi meg egy kicsi sorozatban nyújtott Charlie Harper, nem? Sajnos, nem csak első hallásra laposabb, de ennek ellenére Charlie hozza a karaktert és viszi a hátán szinte az egész show-t. Ez pedig mindent elmond a többi karakterről is. Egész egyszerűen szinte mindegyik picit átlagos, vagy, amelyeken lehetne röhögni, az meg nem kerül a karakteréhez illő szituációkba. Vannak benne nagy poénok, de közel sem olyan sok, mint a fentebb említett sorozatban.

Charlie Sheen ide vagy oda, mi egyértelműen a Két pasi meg egy kicsi sorozatot ajánljuk, de annak is leginkább csak az első nyolc évadát. Ha nevetni akarsz, akkor az kihagyhatatlan!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés