hirdetés

Partnereink

Kiállítást kapott a SZIN

hirdetés

Kiállítást kapott a SZIN

A legnagyobb múltú hazai fesztivál, az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok legemlékezetesebb pillanatai köszönnek vissza azon a 300 méter hosszú kiállításon, melyet Szegeden, a felújított Stefánia sétányon adtak át a közönségnek. Az interaktív fesztiváltörténelem érdekessége, hogy az 50 évet bemutató 12 “stáción” egy-egy QR kód segítségével az adott korszak legjellemzőbb zenéi is felcsendülnek.

A Szegedi Ifjúsági Napok története három korszakra osztható. Az első a Kommunista Ifjúsági Szövetség – a fiatalabbak kedvéért az akkori egypártrendszer “uralkodó” pártjának, az MSZMP-nek az ifjúsági szervezete - égisze alatt 1968-tól 1989-ig tartott, majd jött a Szurdi Zsolt-féle rock klubos időszak 2002-ig, amelyet a modern SZIN megjelenése követett. Ezt a három korszakot mutatja be a SZIN szabadtéri kiállítása a szegedi Stefánia sétányon. 

hirdetés

A Szegedi Ifjúsági Napok, túl azon, hogy egy évvel megelőzte a világ legismertebb rockfesztiváljaként ismert Woodstock fesztivált, hatalmas lépés volt a hazai ifjúsági kultúra történetében. Az első olyan rendezvény volt, ahol egyszerre többtízezer fiatal gyűlhetett össze, és cenzúra nélkül léphettek fel nem csak a támogatott, de a tűrt, vagy akár tiltott zenekarok is. Ez a mai fiataloknak már ugyan nem sokat mond, de akkoriban sok zenekar nem tudott színpadra lépni a kor kulturális vezetőinek nemtetszése miatt.

Az első ifjúsági napokat a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) támogatásával 1968-ban rendezték a városháza előtt. Akkoriban nyílt a Szeged Bár és Étterem. Egy fergeteges sikerű táncestet szerveztek. Ekkor engedtek ki ennyi fiatalt először egyszerre az utcára” – emlékezett vissza pár évvel ezelőtt a kezdetekre a tavaly elhunyt Szurdi Zsolt, a  szegedi Rock Klub egykori vezetője.  Az első évben még Karneválnak hívták, és a városháza előtt rendezték a koncerteket. „Kiderült, hogy egy helyszín és egy este nem elég. A KISZ-nek mint ifjúsági szervezetnek valamit villantania kellett a fiataloknak. 1968 után került a Tisza-partra a rendezvény. A rakparton 50-100 ezer ember várta a menetet” – tette hozzá Szurdi.

Ezrek és ezrek érkeztek (…) Soprontól Szabolcsig, Budapesttől a békési falvakig, megmozdultak a fiúk és lányok, az ország ifjúkommunistái, hogy eljöjjenek erre a nagyszerű (…) randevúra. Megismerni Szeged városát, a hangulatos Tisza-part szépségeit (…). De nem csupán városnéző turizmusez az országos ifjúsági seregszemle, hanem politikai demonstráció és kulturális misszió is” – írta a helyi Délmagyarország a korai években 1974-ben.

Egy fesztiválozó pedig így emlékezett vissza erre az időkre: “A fesztiválra érkező fiatalok ezen a néhány napon elengedhették magukat, önfeledten szórakozhattak, mindenféle retorzió nélkül. Az akkori államhatalom nem véletlenül hagyta ezt, hiszen az év többi napján nem néztek jó szemmel azokra a fiatalokra, akik hosszú hajjal, trapéznadrágban jártak és nyugati zenéket hallgattak.”

1990-től 2002-ig a Rock Klub szervezte a fesztivált. Akár támogatás nélkül, a Dugonics téren és különböző klubokban, a Vidámparkban és a Laposon is zajlott a SZIN. Utóbbit találtuk a legjobb helyszínnek. Egyszer megpróbáltuk lezárni, és belépőt szedni, de ez lehetetlennek bizonyult” – mesélte korábban Szurdi. 

Ezután nagy fordulat következett a SZIN életében. A Szegedi Ifjúsági Ház szervezésében, és új helyszínre költözve, az akkor már javában éledező hazai fesztiválkultúrát követve elindult az „újkori SZIN”. Az évek során több külföldi fellépő érkezett Szegedre, a fesztivál a 2010-es években már komoly sajtónyilvánosságot kapott és a hazai fesztiválok között elsőként és azóta is egyetlenként, a környezettudatos tevékenysége okán - a Glastonbury fesztivállal egy évben – megkapta a nemzetközi Greener Festival Awardot.

Egy rövid váltás után néhány éve ismét a Szegedi Ifjúsági Ház kezébe került a SZIN szervezése, folytatva azt a koncepciót, amely 2010-re már a legjelentősebb hazai fesztiválok közé emelte a SZIN-t. Visszatértek a külföldi fellépők, sokszínűbb lett a fesztivál, de a legfontosabb, hogy olyan emberek szervezik, akik határozott koncepció mellett újra szívvel, szívesen csinálják a fesztivált.

A kiállítás megnyitóján a szervezők egy komoly nyereménnyel járó akciót is elindítottak: aki tavaly decembertől a fesztivál zárónapjáig jegyet vásárolt vagy vásárol a fesztiválra, akár napijegyet, akár bérletet, részt vehet egy sorsoláson. A Nissan Hovány felajánlásával a fesztivál zárónapján kisorsolnak – egy éves használatra - egy 0 km-es full extrás Nissan Micra gépkocsit, s a gépjármű mellett – egy éven keresztül -  a fesztivál állja a kötelező szervíz költségeket, téli-nyárigumi cserét valamint a biztosítást.

Szöveg: PressPresso

Kép: szin.org

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 09.20.

Ma Friderika napja van.

Nőtt, de még mindig nem elégséges a gyermekek tejtermékfogyasztása

Javultak a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismeretei, 10-ből 8 gyermek már ismeri a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának élettani hasznosságát,...

  • 2018-09-16 15:40
Sneakermánia és plogging

Sneaker-rajongók és környezetvédők - egy különleges programsorozat hozza össze ezt a két, valószínűleg egymástól kicsit távolabb álló csoportot. Az ap...

  • 2018-09-16 11:17
Mire elég 42 másodperc?

kiélvezni a kávéfőzés minden pillanatát, de nem akarják, hogy ez a folyamat sok időt vegyen igénybe” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor te...

  • 2018-09-16 09:32
Egymillió forintba is kerülhet a fővárosi életkezdés

Jelentős kompromisszumokra kényszerül, aki most ősszel költözne a fővárosba – köztük elsősorban a friss egyetemisták ütközhetnek nehézségekbe.

  • 2018-09-12 21:54
Folytatódik a SPAR Életmód Program

Fejlődik a SPAR Életmód Programja: az egészségtudatos termékek választékának bővítésén túl a SPAR egy praktikus receptkönyvvel is segíti a vásárlókat....

  • 2018-09-12 17:59

hirdetés

Egészséget az uzsonnáscsomagba!

Becsöngettek. Ez ugyebár elsősorban az iskolás gyerekeknek szól, de voltaképpen a szülőknek is. Leginkább az anyukáknak, akik ilyenkor újra kezdhetik ...

  • 2018-09-12 14:53
Csobot Adél: „Bencéből ösztönösen jön minden apai gondolat”

Egy harmonikus családban elengedhetetlen, hogy az anyuka mellett az édesapa is partner legyen a gyermeknevelésben. Majoros Hajnalka és Csobot Adél osz...

  • 2018-09-12 12:29
Összefogás a biztonságos közlekedés érdekében

A Continental szakmai partnere a Safety-Hungary a motorosok vezetéstechnikai képzésében és a fiatalok biztonságos közlekedésre nevelésében. Évente köz...

  • 2018-09-12 10:14
Így gyógyulnak a sztárok

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a sztároknak milyen könnyű, hiszen szépek, gazdagok és általában sugárzóan boldogok is. De az igazság az, hogy b...

  • 2018-09-12 08:27
Nagy Adri: „Eltűntek a legnagyobb félelmeim”

Az anyaság minden pillanatát ajándékként éli meg Nagy Adri, aki alig néhány hete adott életet első gyermekének, Benedeknek. Az énekesnő várandósága al...

  • 2018-09-11 14:47

Minden cikk

hirdetés

hirdetés