hirdetés

Partnereink

Nyolc formáció versenyez a Virtuózok ötödik évadában

hirdetés

Nyolc formáció versenyez a Virtuózok ötödik évadában

Nyolc csapat versenyez a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évadában, amely május 3-tól látható péntek esténként a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

Az idei évadban az együttzenélés öröme kerül a középpontba. Nem lesznek előválogatók és elődöntők, hat adást láthatnak majd a nézők. Az első ötben a zsűri dönt a továbbjutásról úgy, hogy mindegyik adásban kiesik egy formáció. Azonban minden adásban egy zsűritagnak lehetősége lesz arra, hogy kedvenc csapatát megmentse a kieséstől. Az élő döntőben a közönség választhatja ki az évad abszolút győztesét a három legjobb formáció közül - mondta el Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója szerdán Budapesten.

hirdetés

A sajtótájékoztatón Peller Mariann, a Virtuózok licenctulajdonosa hangsúlyozta: az új évad szeretne rámutatni, nem csupán az a fontos, hogy egyénileg megálljuk a helyünket az életben és a zenében, hanem hogy együtt, csapatban is.

Minden formációt a Virtuózok korábbi évadainak egy-egy tehetsége - Szüts Apor, Lugosi Dániel Ali, Boros Misi, Bácsy-Schwartz Zoltán, Bencze Máté, Balázs Piri Soma, Ninh Duc Hoang Long és Szabó Vencel - segíti tanácsaival a felkészülésben. 

A zsűri tagja ebben az évben is Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas énekesnő; Batta András, Erkel- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke; Kesselyák Gergely, Liszt-díjas, Érdemes művész, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója, a Magyar Állami Operaház első karmestere; Balázs János, Liszt-és Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója; valamint Várdai István, Liszt-díjas gordonkaművész, a bécsi Zeneakadémia cselló professzora.

A Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Batta András a sajtótájékoztatón kiemelte: a zsűri számára a fő szempont a zenészek közötti kommunikáció megítélése lesz. A kamarazenélés legfontosabb kérdése, miként tudják a zenészek saját egyéniségüket úgy hozzáigazítani a többiekéhez, hogy közben meg is őrzik azt, valódi közösségi produkciót és élményt teremtve.

A jó zenei együttműködéshez jó emberi együttműködés kell - mondta Balázs János. Hozzáfűzte: a mai világban meg kell tanulni újra egymással játszani, odafigyelni a másikra, beszélgetni, az önös érdeket háttérbe szorítva rájönni, hogy többen többre megyünk, mint egyedül.

A Kamara Virtuózok két műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám lesz. Az adásokat a Duna Televízió és a Duna World sugározza, és az M5 kulturális csatorna is ismétli. Vasárnap délelőttönként a Bartók Rádió a Continuo - Kísérjük a Virtuózokat! című magazinműsorában foglalkozik a pénteki adással. A mediaklikk.hu/virtuozok weboldalon és a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazásban híreket, érdekességeket, extra tartalmakat találnak az érdeklődők.

Forrás: MTI

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 05.26.

Ma Evelin, Fülöp napja van.

Bemutatták az új európai élelmiszeripari stratégiát

Az Európai Bizottság Brüsszelben bemutatta a környezetbarátabb mezőgazdasági termeléssel és a biológiai sokféleséggel, az úgynevezett biodiverzitással...

  • 2020-05-26 14:30
Chile: robban a járvány, miközben az éhség az utcára hajtja az embereket

Automata fegyverekkel felszerelt katonák özönlötték el a chilei főváros, Santiago több munkások és középosztálybeliek lakta negyedét, miután a hétfőn ...

  • 2020-05-26 12:10
Újabb nagy roham lehet az online játékpiacon

A szülők, nagyszülők igen gyorsan átálltak az online vásárlásra a gyerekjátékoknál, sporteszközöknél is, hamar megrohamozták az online boltokat. Húsvé...

  • 2020-05-26 08:20
A gyógynövények erejével: bodorrózsa, teafaolaj és borsmenta

A gyógynövények erejéhez már a kezdetek kezdetén is fordulhattunk – szerencsére nincs ez másként napjainkban sem! Akadnak azonban olyan gyógynövények,...

  • 2020-05-24 20:24
Az emberek szívesen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezeteknek

Az emberek szívesen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezeteknek, de fontos a visszajelzés a pénz felhasználásáról. A többség ugyanannak a szervezet...

  • 2020-05-24 18:13

hirdetés

Aláírást gyűjtenek az augusztus 20-i tűzijáték ellen

Az idei augusztus 20-i tűzijáték eltörléséért indított petíciót pár nap alatt több mint 33 ezer ember írta alá. A kampányt elindító Homonnay Gergely a...

  • 2020-05-24 15:33
Ennyit hajlandók engedni az árból a lakáseladók, és ezek a motivációik

A lakáseladást tervezők legnagyobb része, 46 százaléka maximum 5 százalékot engedne az árból, közel 29 százalékuk pedig 10 százalékkal is hajlandó len...

  • 2020-05-24 13:26
Így változtak az online vásárlási szokások Európában és Magyarországon

Az online vásárlás az elmúlt hónapban meghaladta az összes egyéb költési formát: a magyarok több mint egyharmada (35%) elmondása szerint még soha nem ...

  • 2020-05-24 12:10
Minden SPAR-ban elérhetőek a többszörhasználatos zöldség-gyümölcs és pékáru tasakok

A SPAR 2019-ben több olyan környezetbarát csomagolástechnikai megoldást vezetett be, amelyeknek köszönhetően még kevesebb eldobható műanyag hulladék k...

  • 2020-05-24 10:46
Drasztikus bezuhanás után ismét szárnyal a bitcoinpiac

Március közepén a bitcoin piaci értéke ugyanúgy zuhant a mélybe, ahogy történt ez a tradicionális részvénypiacokon is. Akkor a bitcoinonkénti árfolyam...

  • 2020-05-20 15:05

Minden cikk

hirdetés

hirdetés