hirdetés

Partnereink

2019 rekordot hozhat

hirdetés

2019 rekordot hozhat

Kezdenek beérni az elmúlt években indult lakásépítések és társasházfejlesztések: az év első három hónapjában összesen 3661 új lakóingatlant adtak át, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kiugró emelkedésre számítani lehetett, hiszen már a múlt év utolsó negyedében a korábbi időszakhoz képest is kiugró mennyiségű, több mint 7 ezer lakás készült el és az idén folytatódtak az átadások.

hirdetés

Komoly növekedés az eladásra épült új lakásoknál

Jelentősen 2053-ra nőtt az eladásra épített és most átadott lakások száma, ez pedig 16 százalékos emelkedésnek felel meg. Ezzel összhangban van, hogy a magánszemélyek által épített lakások aránya az idei első negyedévben 45 százalékra csökkent a korábbi 50 százalékról, a vállalkozások által építetteké pedig 54 százalékra nőtt.

Balogh László szerint 2019-ben az elmúlt 8 év rekordja dőlhet meg a lakásátadások szempontjából. A korábbi szabályozás szerint ugyanis a kedvezményes 5 százalékos lakásépítési áfa 2019 végéig volt érvényben, ezért a fejlesztők többsége idei átadást tervezett. A szakember arra számít, hogy idén 20-25 ezer új lakás épülhet meg.

Kiugró élénkülés vidéken

Az új lakások kínálata felpörgött az ingatlan.com adatai szerint. A megyei jogú városokban az idei év első négy hónapjában - éves összevetésben - 49 százalékkal több új lakást hirdettek meg eladásra, a vidéki városokban 47 százalékkal nőtt a kínálat, a községekben pedig megduplázódott.

Balogh László az ingatlan.com adatai ismertetve kiemelte, a kínálattal párhuzamosan a kereslet is felpörgött vidéken, egy újlakás-hirdetésre Veszprém megyében 270 százalékkal többen érdeklődtek. Székesfehérváron 148 százalékkal, Miskolcon 121 százalékkal nőtt a kereslet, de Kecskemét is duplázni tudott az egy hirdetésre jutó érdeklődések számában.

Megállíthatatlan drágulás a fővárosban

Budapesten annyiban más helyzet, hogy az új lakások kínálata mindössze 1 százalékkal nőtt, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy sok fejlesztés van folyamatban. Ugyanakkor a kereslet itt is megugrott az idén, 124 százalékkal nőtt az egy eladó új lakás iránti érdeklődések száma. A legjelentősebb növekedést a fővároson belül a XXI., a VII., a XIV. és a IV. kerület könyvelhette el, az 2018 első négy hónapjához képest négy-ötszörösére nőtt az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma.

Az ingatlan.com szakértője elmondta, az új lakások ára dinamikusan emelkedik elsősorban a munkaerőhiány okozta költségnövekedés és az építőanyagok drágulása miatt. A budapesti lakásoknál a négyzetméterár már több kerületben elérte vagy meghaladta az 1 millió forintos határt, és a keresletet látva elképzelhető, hogy néhány éven belül nem lehet új lakást kapni egymillió forintos négyzetméterár alatt.

Balogh László szerint az még kérdés, hogy 2020-ban és ezt követően pontosan hogyan alakul majd az új lakások piaca. Az állami lakástámogatási rendszer bővítése, amelynek új elemei júliustól lesznek elérhetőek várhatóan újabb élénkülést hoznak, részben a fővároson kívüli családiház-építéseknél.

Forrás: Ingatlan.com

Fotó: iStock

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés