hirdetés

Partnereink

Szeptember 1-jén a világ legjobbjai lepik el a Városligeti-tavat

hirdetés

Szeptember 1-jén a világ legjobbjai lepik el a Városligeti-tavat

2019-ben immár harmadik alkalommal méri össze erejét a kajak-kenu sport hazai és külföldi élmezőnye a Red Bull Vízisprinten. Szeptember 1-jén a Városligeti-tavon többek között olyan neveknek drukkolhatunk, mint Lucz Dóra vagy a kétszeres világbajnok Tótka Sándor. Ahogy azt már a korábbi évekből megszokhattuk, a vízisprint hatalmas mentális, valamint fizikai csatákat és persze váratlan fordulatokat ígér.

Igazán ütős programmal indítja az őszt Budapest: szeptember 1-jén a Városligeti-tó vizén csapnak össze egymással a kajak-kenu sport hazai és külföldi klasszisai a harmadik Red Bull Vízisprinten. A Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közös szervezésben a sportolók idén is egy mindössze 100 méteres, páratlan küzdelmeket rejtő pályán mérhetik össze erejüket egymással, a közönség pedig többek között a sportág legnagyobb hazai tehetségeinek is drukkolhat. Magyar színekben versenyez majd a szegedi Kajak-Kenu Világbajnokságon 200 méteren egyéniben induló, kétszeres Európa-bajnok Lucz Dóra, a junior világbajnok Lucz Anna, valamint a kétszeres világbajnok Tótka Sándor is, de természetesen itt még nem ér véget a mezőny névsora. A főváros szívében külföldi versenyzők is rajthoz állnak majd, többek között az olimpiai és világbajnok német, Tom Liebschert, a kétszeres Európa-bajnok szerb, Marko Dragosavljevic és az EB ezüstérmes litván, Artūras Seja.

hirdetés

Az esemény a versenyprogramokon kívül a szárazföldön is tartogat meglepetéseket az érdeklődők számára, így az igazán bevállalósak a vízisport-eszközökön is kipróbálhatják magukat. A délelőtt folyamán sárkányhajóval, kenukkal és SUP-okkal várják a kilátogatókat.

A rendezvényen, amely a főváros támogatásával valósul meg, az aktív és a feltörekvő generáción kívül a sportág hazai legendái, többek között Storcz Botond, Hegedűs Róbert, Beé István és Horváth Gábor is tiszteletüket teszik.

Érdemes lesz tehát kilátogatni szeptember 1-jén a Városligeti-tóhoz, ahol garantáltan maradandó élményben lehet része a közönségnek. A részvétel ingyenes, de a férőhelyek száma korlátozott, azok elfoglalása érkezési sorrendben történik.

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 09.23.

Ma Tekla, Líviusz napja van.

Telefonnal készítette új klipjét a Blahalouisiana!

Elkészült a Pont ilyen házra című dal videója. A dal a nemrégiben ‘Minden rendben’ címen megjelent albumon található meg, amelynek teljes zenei anyagá...

  • 2019-09-21 19:55
A 4D ultrahang a legnépszerűbb, de a kismamatúra a legmenőbb

Tóth Balázs és felesége, Niki a Bükk lábánál élnek és évek óta azért szerveznek túrákat, hogy másoknak is átadják természetszeretetüket, a túrázás örö...

  • 2019-09-21 16:34
Miért választják Nyíregyházát Budapest helyett az európai fiatalok?

Északkelet-Magyarországot is érintette az Európai Bizottság által indított Road Trip Project. A rendhagyó kezdeményezés keretében két, 4 fős, fiatalok...

  • 2019-09-21 13:10
A Bookline lett az Év kereskedője

Idén a Bookline lett a Mastercard támogatásával megrendezett Az év kereskedője verseny fődíjasa. A kategóriákban a könyváruház mellett a Budapest Park...

  • 2019-09-21 11:15
Fehér paradicsomleves zellerrel és málnával

Itt egy remek recept, amit akár meg is kóstolhatsz november 23-án, a Spirit Hotelben rendezett gasztroesten.

  • 2019-09-21 08:14

hirdetés

Féreértett gázmotor

A folyékony földgázt tankoló (LNG) nehéz tehergépkocsik levegőszennyezése többszöröse a dízelekének, derült ki a holland állam által megrendelt méréss...

  • 2019-09-20 19:49
Lóci Játszik Extravaganza ismét!

Tavaly indult hódító útjára a zenekar Extravaganza című interaktív nagyzenekaros standup-ja Novák Péter rendezésében. Az óriási sikernek köszönhetően ...

  • 2019-09-20 16:11
Reflektorfényben a láthatatlan segítők

A Jótékonyság Világnapján tett sajtóbejelentésen a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány megnyitotta a Jószolgálat-díj 2019/20-as évadát.

  • 2019-09-20 14:03
Népi Játék Napja!

Október 9-én Balatoni Kata szervezésében ismét a világ minden tájáról csatlakoznak a Népi Játék Napja kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a diákok o...

  • 2019-09-20 12:21
Wossala Rozina: ilyen az ideális őszi étrend

Az ősz a raktározás ideje, fontos, hogy ilyenkor felkészítsük szervezetünket a hidegre, és bővítsük vitamintartalékainkat.

  • 2019-09-20 09:38

Minden cikk

hirdetés

hirdetés