hirdetés

Partnereink

Németországban kiosztották az év utolsó nagy borversenyének díjait

hirdetés

Németországban kiosztották az év utolsó nagy borversenyének díjait

A most kihirdetett eredmények szerint idén újabb négy aranyérmet söpörhetett be a Varga Pincészet, ezúttal a német nemzetközi borversenyen, a Mundus Vini 2019 nyári kóstolóján arattak sikert. A díjazottak ismét az Aranymetszés száraz Olaszrizling, az édes Szürkebarát és Debrői Hárslevelű, illetve a Royal Egri Hárslevelű borok.

A legtöbb aranyat a magyar pincészetek közül ezúttal is a Varga szerezte, de mellettük több hazai pincészet is kiemelkedően szerepelt: a Vesztergomi Bt. és a Hungexwin Kft. a korábban rekordnak számító három aranyérmet kapott, kettőt nyert a Pannon Tokaj és egy-egy aranyérem jutott a Törleynek, a Wunderlich Borászatnak és a Pauleczki Antal Bormanufaktúrának is. A Varga Pincészet tavasszal egyszer már beállította és kétszer meg is döntötte a mindenkori legjobb nemzetközi szereplés hazai csúcsait, és ezzel soha nem látott módon 12 aranyérmet, köztük két nagyaranyat ért el, de az újabb Mundus Vini sikerekkel az aranyak száma 16-ra nőtt. Ez újabb magyar rekord, mert egyetlen pincészet sem nyert el ennyi aranyat egy év leforgása alatt külföldi borversenyeken.

hirdetés

„Én kifogytam a jelzőkből, mert a tavaszi aranyesőre őszre megérkezett az aranyszüret” – meséli büszkén Varga Péter alapító tulajdonos. „Már több nagy győzelem után elmondtuk, hogy ennél nem jöhet nagyobb siker, de még mindig jött egy újabb. Fantasztikus az idei év és nemcsak külföldön, hanem a hazai megmérettetéseken is. 26 éve borászkodunk és mindig minden évben tudtunk előre lépni, nem tudom elképzelni mi lesz jövőre, de az biztos, hogy nagyon magasra emeltük a lécet.”

„Több mint ötmillió kiló szőlő már a pincészetben van – folytatja édesapja beszámolóját Varga Máté Péter tulajdonos, ügyvezető –, ez a tervezettnek közel 30 százaléka. Eddig minden borunk kisebb vagy nagyobb mértékben jobban sikerült, mint az előző években. Rengeteget fejlődtünk még a tavalyi évhez képest is a szőlőművelésben, a borászati eljárások tudományos színvonalában és a fegyelmezettségben. Ráadásul el ne kiabáljam, kibontakozóban van egy nagy évjárat is. Ezek alapján akármilyen hihetetlen, de lehetünk akár optimisták is. Szerintem az idei év sikereivel a jövő elkezdődött.”

Forrás: Varga Pincészet, B&D ComMedia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés