hirdetés

Partnereink

A magyarok legalább napi egyórás énidőt szeretnének

hirdetés

A magyarok legalább napi egyórás énidőt szeretnének

A magyarok 82 százaléka szerint legalább napi egyórás énidőre, azaz saját magunkra fordított időre van szükségünk – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatásból. Az orvos szerint a kedvtelésből végzett, örömteli tevékenységeknek egészségmegőrző szerepe is van, ezért fontos, hogy valamilyen napi rutint alakítsunk ki az ilyen időszakok rendszeressé tételére.

Sokan érezzük úgy manapság, hogy egyre kevesebb a saját magunkra fordítható idő, sőt, olykor még pihenés közben is valamilyen külső tényezőnek próbálunk megfelelni. Pedig azok a pillanatok, amelyeket felszabadultan, a saját örömünkre végzett tevékenységekkel töltünk el, hozzájárulnak kiegyensúlyozottságunkhoz, segítenek egészségünk megőrzésében. A hévízi NaturMed Hotel Carbona országos reprezentatív kutatásának eredményei alapján a magyarok többsége tisztában van az énidő jelentőségével: a megkérdezettek 37 százaléka szerint naponta többször, 44 százalékuk szerint pedig legalább naponta egyszer fontos lenne beiktatni legalább egyórás énidőt.

hirdetés

Jó hír, hogy a kutatás szerint a többség jelenleg is tud akár többször napi egy órát magára fordítani: 27 százalékuk akár többször is, 33 százalék pedig egy alkalommal naponta. Magas ugyanakkor azoknak az aránya is, akiknek erre nem jut mindennap idejük: 22 százalék hetente néhányszor, 8 százalék egyszer tud saját időt teremteni magának, 9 százalék pedig még ennél is ritkábban.

A felmérés alapján az énidőt biztosító rendszeres elfoglaltságok között a legtöbben sporttevékenységeket, valamint az olvasást említették. Ezek mellett a tévézés és a családi programok szerepeltek még a legtöbbször jelzett időtöltések között.

Az orvos szerint sokszor nehéz kiszakadni a mindennapi mókuskerékből, ezért érdemes rendszeresen a megszokottól eltérő helyszínen programot tervezni, így biztosítva, hogy nem az otthoni feladatok, például a takarítás vagy egyéb ház körüli munkák jutnak eszünkbe, ha felszabadul végre egy kis saját időnk. A kutatás ehhez kapcsolódóan arra is kitért, hogy egy szálloda miként biztosíthatja leghatékonyabban az énidő eltöltését. A válaszadók közül legtöbben a minőségi wellnesskezeléseket jelezték (41%). Sokan tartják fontosnak ugyanakkor, hogy a család minden tagja találjon érdekes elfoglaltságot (34%), tehát a hotel kínáljon programokat több generáció számára is. Ezek mellett a nyugodt alvást biztosító szolgáltatások is dobogósok lettek (30%): bár nem kapcsolódnak közvetlenül az aktívan töltött énidőhöz, a válaszadók minden bizonnyal úgy gondolták, hogy a megfelelő alvás része vagy legalábbis elősegítője a magunkra fordított minőségi időnek.

Forrás: FrontPage Communications

Fotó: verrywell.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 11.22.

Ma Cecília napja van.

Hatalmas jótékonysági akcióval zárul a Fény Utcai Piac éves programsorozata

Egy hónapos adománygyűjtéssel zárja az évet a Fény Utcai Piac idei programsorozata. A naptár sűrű volt, míg egyes akciók pár napig, mások akár több hé...

  • 2019-11-22 10:52
Mit keresünk idén a Black Friday-en?

Idén novemberben ismét itt a Black Friday – a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felmérésében arra kereste a választ, hogy mennyire várják az embere...

  • 2019-11-22 09:29
Mi is az a startup paradoxon?

Startup lázban él a világ és Magyarország is, folyamatosan halljuk a híreket új és izgalmas vállalkozásokról, de ha visszatekintünk az elmúlt tíz év s...

  • 2019-11-21 12:18
A progressive house hazai világsztár dj duója itthon!

A StadiumX dj-producer páros lassan a világ összes jelentős klubjában, fesztiválján megfordult, legutóbb a Tomorrowland-en képviselték hazánkat. Most ...

  • 2019-11-21 10:47
Új EP a Néhai Báránytól!

Az NKA Hangfoló Programjának keretében Mozgás címmel megjelent a Néhai Bárány új kislemeze. A címadó dalhoz korábban már készült egy kreatív kisfilm R...

  • 2019-11-21 09:25

hirdetés

Helló Buda! A Stand 25 megérkezett

Széll Tamásék bisztró stílusú étterme, a Stand25 megnyitott új, budai helyszínén és várja vendégeit. A gulyás és a rakottkrumpli után a halászlé, a be...

  • 2019-11-19 19:42
Túllépnének a pedagógusok az iskolai kereteken

Több, külsős szakmai forrásból származó ismeretre, támogatásra lenne szüksége az általános- és középiskolai tanároknak, hogy a diákjaik pályaválasztás...

  • 2019-11-19 18:04
Ismét ingyenes AsiaCenter Kozmosz Kalauz

Idén is lenyűgöző előadásokkal, valamint az Utazó Planetárium fantasztikus képi világával várja vendégeit az AsiaCenter Kozmosz Kalauz november 18-24-...

  • 2019-11-19 14:56
Öntömítő abroncsokat kap a Volkswagen ID.3

A Continental gumiabroncsait választotta a Volkswagen első szerelésűként legújabb elektromos modelljéhez, az ID.3-as hoz. A német autógyártó választás...

  • 2019-11-18 20:24
Ne pörgessük túl magunkat! - Édesítés mesterfokon

Bevalljuk, vagy sem, az idei óraátállítás meglehetősen rosszul esik legtöbbünknek. Olyan sokáig élvezhettük az őszi napsugarakat, hogy a hirtelen bekö...

  • 2019-11-18 18:03

Minden cikk

hirdetés

hirdetés