hirdetés

Partnereink

Megújulnak a Szerencsejáték Zrt. sorsolási műsorai

hirdetés

Megújulnak a Szerencsejáték Zrt. sorsolási műsorai

2020. január 4-étől megújuló látványvilággal és tartalommal debütálnak a Szerencsejáték Zrt. sorsolási műsorai a Duna Televízió képernyőjén. Az adások átalakulása mellett a Hatoslottó élő számhúzása is átkerül a közmédia csatornájára, így a különböző lottójátékok sorsolása egy helyen lesz látható.

Az elmúlt években a Szerencsejáték Zrt. műsorai hetente átlagosan több százezer nézőt ültetettek a képernyők elé. 8 év után a cég úgy döntött, hogy a legújabb játékos- és nézői igényeknek megfelelően átalakítja műsorait, így 2020 első hétvégéjétől nemcsak a SzerencseSzombat lottóshow, hanem a Kenó, a Skandináv lottó és a Hatoslottó adásai is megújulnak. A változás részeként a látványvilág mellett az adások teljes modernizációjára is sor kerül. A nemzeti lottótársaság célja, hogy a jelenlegi nézőknek nyújtott színvonalasabb műsor mellett a fiatalabb, 18-39 éves célcsoportot is hatékonyabban elérje.

hirdetés

A legnagyobb változás, az Ötöslottó élő sorsolási műsorát, a SzerencseSzombatot érinti, ugyanis a technikai megújítás mellett a főcímek, a zenei betétek, a díszletek és az adás szerkezete is alapvető változáson esik át, amelynek köszönhetően egy modern, zenés, szórakoztató sorsolási showműsorral találkozhatnak a nézők az év minden szombatján. Nagyobb hangsúly kerül a nyerőszámok látványosabb kisorsolására és a közönség szórakoztatására is, hiszen hétről hétre a hazai könnyűzenei élet legismertebb előadói láthatók majd a televíziók képernyőjén. Emellett a show új elemeként a Luxor játék sorsolása alatt ismert magyar sztárvendégekkel beszélgetnek majd a műsor házigazdái.

Az adások megújulása mellett további változás, hogy a jövő évben a Hatoslottó sorsolása is átkerül a közmédia csatornájára, így az Ötöslottó, a Luxor, a Joker, a Kenó és a Skandináv lottó mellett immár a második legismertebb magyar játék sorsolása is a Duna Televízióban kísérhető figyelemmel. A műsor a korábban megszokott időpontban, azaz vasárnap 16:00 órai kezdettel 5 perces időtartamban kerül adásba. A változásnak köszönhetően a nemzeti lottótársaságösszes sorsolási műsora egy csatornán válik elérhetővé.

„Lottósorsolási és számhúzó műsoraink fontos szerepet töltenek be a játékosainknak nyújtott játékélményben, ezért elérkezett az idő, hogy ezen a területen is egy magasabb szintre lépjünk. A nézettség megtartása, sőt növelése mellett a célunk az volt, hogy modern, a mai igényeknek megfelelő szórakoztató műsorokat kínáljunk nézőinknek, amelyek minőségi kikapcsolódást nyújtanak az érdeklődőknek. Az adások új felépítése egyúttal megteremti a lehetőséget arra is, hogy a nemzeti lottótársaság jószolgálati, kulturális és sporttámogatói tevékenységét is megmutassuk” – mondta dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

„Örömünkre szolgál, hogy a nemzeti lottótársaság sorsolási műsorai továbbra is a nemzeti főadón, a Duna Televízió képernyőjén láthatóak majd.  A megújulás közös munka eredménye, a két vállalat kreatív szakemberei legjobb tudásuk alapján fejlesztették ki az új képernyős tartalmakat. Hisszük, hogy ezekkel a műsorokkal még színvonalasabb produkciókat tudunk bemutatni a nézők számára” – nyilatkozta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

Forrás: Szerencsejáték Zrt., MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés