hirdetés

Partnereink

Ingyenes 3D oktatási anyagokkal készül egy magyar cég a járványhelyzetben

hirdetés

Ingyenes 3D oktatási anyagokkal készül egy magyar cég a járványhelyzetben

Magyarországon évről-évre növekszik a tudásszomj és az igény a 3D nyomtatásra, nem csupán a tanárok, a diákok is egyre inkább érdeklődnek a technológia iránt. Éppen ezért a CraftUnique április 6-tól ingyenes, bárki számára elérhető webinart indít. A tanórák hiánypótlóak, hiszen eddig magyar nyelven nem voltak ilyen oktatási anyagok, sőt a videók bármikor visszanézhetőek is lesznek. A koronavírus miatt most otthonról tanítók és tanulók a 3D-s ismeretekkel naprakésszé és színesebbé tehetik tudásukat.

A CraftUnique mindig is nagy szerepet vállalat a hazai oktatási életben, hiszen a cég nem titkolt céljai között szerepel, hogy a 3D nyomtatás beépüljön az iskolai hétköznapokba. A vállalat az elmúlt 5 évben több alkalommal szervezett ingyenes 3D bemutatókat és 3D tárgyalkotás foglalkozásokat is. 2017-ben pedig pályázatot indított iskolák részére, amelynek keretében a tanulóknak társasjátékokat kellett tervezni és 3D nyomtatóval elkészíteni, ennek kivitelezéséhez pedig a cég 10-10 CrafBot 3D nyomtatót biztosított a tanintézményeknek, a legjobbak a pályázat végén meg is tarthatták a 3D nyomtatókat. A vállalatnak hivatalos akkreditált tanárképzése is van, 3D tárgyalkotás témakörben, amely a járványhelyzet után elérhető lesz a jelentkezők számára.

hirdetés

Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyították, hogy egyre inkább nő az igény a 3D nyomtatás megismerésére, így a webinar indítása is egyre nagyobb fókuszt kapott a vállalatnál. Angol nyelvű anyagokkal bárki találkozhat az interneten, de kifejezetten magyar, a 3D nyomtatást bemutató oktatási anyagok nem elérhetők, így a CraftUniqe úgy döntött, hogy ezen változtatni fog.

A vállalat április 6-án induló webináriumában Kolozs Levente fogja bemutatni a 3D nyomtatót, a kezdeti lépéseket, illetve magát a tervezést és nyomtatást is. Az oktatás a mindennapjai része, hiszen ő a Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma igazgatóhelyettese, informatika tanára, mérnöke, aki örömmel vállalta ezt a megtisztelő feladatot. 6-8 héten át, heti 1 alkalommal készülnek tartalmak a CraftUnique YouTube csatornájára, tehát bármikor meg lehet őket tekinteni, bármilyen előzetes regisztráció nélkül. A tanórák teljesen rugalmasak, mindenki, aki érdeklődik a 3D nyomtatás iránt bővítheti a tudását, és kedvet kaphat ahhoz, hogy még inkább elmélyedjen a témában. 

A webinárium tökéletesen alkalmazkodik a koronavírus miatt kialakult otthoni digitális oktatáshoz és abban is segít, hogy a diákok és tanárok felfedezzék, hogy a 3D nyomtatás milyen széles körben felhasználható az iskolákban, legyen az akár általános, középiskola, szakképzési centrum, vagy éppen egyetem. Az oktatási anyag egyik fő célja, hogy a résztvevők a távoktatás segítségével megismerkedjenek a 3D nyomtatással, és alapszinten elsajátítsák a nyomtatáshoz szükséges tervezési folyamatot is.

Az oktatási anyag 1. része itt elérhető el.

Forrás: Avantgarde

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés