hirdetés

Partnereink

Összefogtak a hazai nagyvállalatok az oktatás fejlesztéséért

hirdetés

Összefogtak a hazai nagyvállalatok az oktatás fejlesztéséért

A koronavírus-járvány azonnali változtatásokra kényszerítette az oktatási intézményeket az általános iskoláktól az egyetemekig. Miután a digitális tanításra, vizsgáztatásra eszköz, illetve hálózati hiányosságok nem mindenhol lehetett azonnal átállni, több magyarországi cég is a tanárok, diákok segítségére sietett. Köztük az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ) tagvállalatai is, amelyek számára a rászorulók segítése, illetve az oktatói munka felkarolása, az online tanítás gördülékenységének biztosítása egyaránt fontos szempontnak számított az egészségügyi vészhelyzet idején.

„Szövetségünk azért jött létre, hogy népszerűsítsük a mérnöki pályákat a fiatalok körében. Ezek megismeréséhez, a szükséges készségek megszerzéséhez elengedhetetlen ma már a modern technológiák használata, a legfrissebb tudásanyagok átadása. Ennek megfelelően a tagvállalataink a koronavírus magyarországi megjelenésekor számos olyan adományozási programot, kezdeményezést indítottak, amelyekkel a karantén ideje alatt is biztosíthatóak voltak a tanítás és az otthon tanulás technológiai keretei. A folyamatot jelentősen felgyorsította, hogy az eszközadományozások ma már adómentesek a cégek számára, köszönhetően annak, hogy ezt a Szövetségünknek sikerült kijárnia a törvényalkotóknál. ” – hangsúlyozta Jakab Roland.

hirdetés

Az EJMSZ alelnöke az eredmények kapcsán kiemelte, hogy a NOKIA közel száz laptopot adományozott 11 oktatási intézménynek, illetve azok tanulóinak, hogy eszközhiány miatt senki se maradjon le a tananyaggal. Emellett a vállalat szakemberei létrehozták a Nokia Budapest Help oldalt, amelyen keresztül tanároknak, szülőknek biztosítanak közvetlen, gyors támogatást a távoktatás során felmerülő információtechnológiai nehézségek megoldásában. Hozzájuk hasonlóan

Hozzájuk hasonlóan az evosoft Hungary is a gépadományozást helyezte előtérbe a tanárok és diákok munkájának megkönnyítése érdekében. A kiválasztott középiskola eszközparkját fejlesztik olyan számítógépekkel, amelyek a távoktatás keretein belül is hasznosíthatóak a legmodernebb műszaki, informatikai ismeretek átadásához.

Jakab Roland elmondta azt is, hogy a szintén az EJMSZ-t erősítő Ericsson Magyarország is mozgósította kapacitásait. Közvetlen segítséget nyújtottak a szolgáltató partnereiknek a megnövekedett hazai mobil adatforgalom kiszolgálásában, a globális cég pedig UNESCO-val összefogva Mesterséges Intelligencia képzési programot indított gyerekek számára. Emellett a vállalat fővédnökséget vállalt a Hack the Crisis Hungary hackaton felett, amelynek keretében a több mint 800 résztvevő, nem kevesebb mint 134 megoldást dolgozott ki az egészségügyi dolgozók, közösségek, vállalkozások és az oktatási szféra számára a koronavírus elleni küzdelemhez.

A színvonalas oktatói és kutató munka támogatása érdekében az EJMSZ-ben a gyógyszeripari szektort képviselő vállalat, a  Richter Gedeon Nyrt.  pedig a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara számára 38 millió, míg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának 6 millió forint értékben a biotechnológiai kutatási és fejlesztési munkát szolgáló eszközöket adományozott.

 A fentiekhez hasonló kezdeményezéseket, programokat az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség a jövőben is folyamatosan fog indítani, hogy a műszaki-és mérnökképzést minél eredményesebbé, népszerűbbé tegyék hazánkban – fejtette ki zárásként Jakab Roland.

forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés