hirdetés

Partnereink

A magyar hölgyek körében is egyre hódítanak a podcastok!

hirdetés

A magyar hölgyek körében is egyre hódítanak a podcastok!

Bár a hazai podcast piac még mindig kicsi, ám a tavalyi évhez képest egyre emelkedik a magyarországi felhasználók, azon belül is a hölgyek aránya – derült ki egy friss hazai kutatásból, amely az on demand audió médium itthoni hallgatási szokásait vizsgálta. Az online kérdőíves, több, mint 1000 podcasthallgató bevonásával készült felmérésnek köszönhetően még számos, a fentiekhez hasonló érdekes összefüggésre derült fény.

A Betone Studio 1166 fős mintán végzett nem reprezentatív online kérdőíves kutatást, amelyben a hazai podcast hallgatási szokásokat vizsgálta. Céljuk ezzel az volt, hogy képet kapjanak arról, hogyan használjuk mi, magyarok ezt a még viszonylag újnak számító on demand audió médiumot. A felmérésben résztvevők között közel azonos arányban voltak a nők és a férfiak, a 72 százalékuk pedig 18-35 év közötti fiatal volt.

hirdetés

„A kutatásnak köszönhetően megtudhattuk, hogy a többség, azaz a válaszadók 43 százaléka tavaly kezdett el podcastokat hallgatni. A 2019-ben csatlakozók túlnyomó része nő, míg a három éve vagy régebben podcastet hallgatók többsége férfi. Ezzel az elmúlt évben nagyjából kiegyenlítődött a nemek aránya a közönségben" – nyilatkoztaRomán Balázs, a kutatást készítő Betone Studio kreatív producere, aki arra is kitért, hogy míg a hölgyek a kulturális, közéleti témájú, illetve a talk show jellegű műsorokat részesítik előnyben, addig a férfiakat inkább a sportműsorok kötik le.

Ennél is érdekesebb a válaszadók iskolai végzettségét mutató eredmény – amely igazolta a nemzetközi tendenciákat – ugyanis a 66 százalékuk felsőfokú végzettségű, illetve 27 százalékuk jelenleg is tanul. Azaz kijelenthetjük a podcast egyelőre az értelmiségi fiatalok médiája" - tette hozzá Román Balázs. A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók jelentős többsége, mintegy 95 százaléka telefonról éri el és fogyasztja ezeket a tartalmakat, a legkedveltebb felület a Spotify: a kérdőív kitöltőinek 64 százaléka ezen a felületen hallgatja a műsorokat. Utána a sorban az Apple Podcast lejátszó következik, amit a válaszadók 22 százaléka használ.

A kutatás megállapította azt is, hogy az emberek leginkább magyar nyelven – jellemzően utazás, sportolás vagy otthoni házimunka közben – hallgatnak podcastokat. Valamint a válaszadók közel fele átlagosan hetente 1-3 órát tölt ezzel, és a felhasználók jellemzően végighallgatják a műsorokat, legyenek azok fél-, vagy akár egy óránál is hosszabbak.

Román Balázs azt is elárulta, hogy minden korosztály elfogadja és megérti, hogy a podcastok nagy általánosságban nem készülhetnének el támogatók, szponzorok, reklámok nélkül. „A megkérdezettek 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem zavarja a szponzor jelenléte. Ehhez persze az is kell, hogy a szponzorok tartalmilag illeszkedni tudjanak az adott műsorhoz, vagy a reklámok mennyisége ne tegye próbára a hallgatók figyelmét" – tette hozzá a szakember.

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 11.25.

Ma Katalin napja van.

Hazai szervezetek számára adományozott egészséges nassolnivalókat a Nutline

A Chio és Pom-Bär márkáiról is ismert Instersnack Magyarország Kft. által forgalmazott Nutline összesen 1,7 millió forint értékben adományozott egészs...

  • 2020-11-25 21:28
A magyarok közel harmada rendszertelenül táplálkozik

Miközben a koronavírus-járvány miatt gyakran szóba kerül az immunrendszer erősítése, arról kevesebbet beszélünk, hogy ennek egyik fontos része a helye...

  • 2020-11-25 20:38
Eladás és azok nehézségei a második hullám alatt

Nincs most könnyű helyzetben az, aki ingatlant szeretne értékesíteni Budapesten. A világjárvány és a kapcsolódó korlátozások miatt nőtt az érdeklődés ...

  • 2020-11-25 19:57
Marton Adri és családja lakóautóval fedezte fel Magyarországot

Majdnem bele csúsztak a szakadékba, eleinte alig tudtak aludni, és volt, hogy azt sem tudták, merre mennek. Adri azt mondja, élete egyik legjobb vakác...

  • 2020-11-25 18:45
5%-os csökkenésben a magyar gumiabroncs piac

Az idei év első 9 hónapjában a magyarországi személygépjármű-gumiabroncs piac 5%-kal csökkent a gyártói oldalon 2019 azonos időszakához képest. Ha idé...

  • 2020-11-25 17:07

hirdetés

Modern vizsgálóegység segíti a biztonságos szemvizsgálatot

Gyakori szem- és fejfájás, a szemben érzett szúró-égő, fáradt érzés vagy szemgyulladás esetén a koronavírus járványra tekintettel sem érdemes halogatn...

  • 2020-11-25 10:06
A Mastercard újabb európai országokban teszi elérhetővé a Google Pay-t

A Mastercard ma bejelentette, hogy kártyakibocsátó partnereivel együttműködve Ausztriában, Bulgáriában, Észtországban, Görögországban, Magyarországon,...

  • 2020-11-25 08:49
Az ország negyedét megmozgatta a #Szelektívenjobb mozgalom

#Szelektívenjobb mozgalmat indított az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) a Földünkért világnap alkalmából. A közösségi média erejét kihasználva közel 2,5...

  • 2020-11-25 07:07
Egyre növekvő probléma az energiaszegénység

Felmérések szerint hazánkban legalább másfél millió embert érint az energiaszegénység, továbbá a lakosság 15%-a nem képes a lakását megfelelő hőmérsék...

  • 2020-11-19 19:27
Emmy-díjra jelölt sorozat a Duna Televízió műsorán

A Fogd a kezem befejező része után sem maradnak néznivaló nélkül a telenovellák szerelmesei. Isztambuli menyasszony címmel új sorozat indul 2020. dece...

  • 2020-11-19 15:50

Minden cikk

hirdetés

hirdetés