hirdetés

Partnereink

Létrejött az európai napenergia összefogás

hirdetés

Létrejött az európai napenergia összefogás

Az EIT InnoEnergy és a SolarPower Europe összefogásával a közelmúltban megszületett az európai napenergia-kezdeményezés (European Solar Initiative, ESI), amely részint az éghajlatváltozást érintő kérdéseket emeli be az európai közgondolkodásba, másrészt az összefogás tagjai a tevékenységükkel segítik a gazdaság fellendülését, valamint hozzájárulnak az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek megvalósításához.

Az ESI kimondott célja az erős európai napelemipar megteremtése a kontinens teljes területén. Ennek részeként ki szeretnék építeni az értéklánc valamennyi szintjét, a nyersanyagok előállításától kezdve az újrahasznosításig, hogy biztosítva legyen az az évi 20 GW többlet energiaszükséglet is, amely a jóslatok szerint Európában a következő évtized során igényként fel fog merülni. Nem elhanyagolható ugyanakkor az a tény sem, hogy a napelemipar megerősítésével évi 40 milliárd eurós GDP növekedés, valamint 400 000 közvetlen és közvetett új munkahely létesítése prognosztizálható.

hirdetés

Az összefogás egyik kezdeményezője, Walburga Hemetsberger, a SolarPower Europe vezérigazgatója szerint a napenergia a legalacsonyabb költségekkel rendelkező megújuló technológia, amely alkalmas az európai zöld megállapodás és a zöld helyreállítás céljainak teljesítésére. A most kialakított együttműködés összhangban van az uniós törekvésekkel is. Az EU-ban általános az egyetértés abban, hogy az európai energiarendszer jövőjét a megújuló erőforrások jelentik, ahogy azt is teljes támogatás övezi a tagországok részéről, hogy a zöld energia gyors térhódítása elsősorban az iparági szereplők kölcsönös és szükséges együttműködésre alapozható.

„Az alacsony bekerülési költség, az európai technológiai fejlesztések sikere, valamint az ágazatba történő befektetések megtérülése láttán, elérkezett az idő az európai napenergia ipar újjászületésére. A korábbi európai tapasztalatok alapján, figyelembe véve a zöld megállapodás rendelkezéseit az ebben a területben rejlő potenciál kiaknázásában csupán a mérték és a sebesség lesz a meghatározó faktor.” – hangsúlyozta az ESI elindítása kapcsán Diego Pavia, az EIT InnoEnergy vezérigazgatója.

A tagállamok részéről szintén fokozott érdeklődés mutatkozik a napelemgyártás megerősítése iránt Európában, mert azzal többé – kevésbé ma már mindenki tisztában van, hogy az ilyen kezdeményezések járulhatnak hozzá igazán az ipari ökoszisztéma rugalmasságának növeléséhez, a kritikus függőségek elkerüléséhez és a minőségi munkahelyek megteremtéséhez is.

Magyarországon az EIT InnoEnergy HUB Hungary iroda is felkészülten várja a fejleményeket, és minden segítséget megad a szektor szereplőinek az üzleti lehetőségek kiaknázására, miután hazánkban a megújuló energia részaránya a bruttó végső villamos energia felhasználásban 2030-ra el fogja éri a 21,3 százalékot (40,6 PJ) a Nemzeti Energiastratégia 2030 szerint. A most bejelentett európai napenergia összefogás minden magyarországi, napenergiában érdekelt vállalkozás számára lehetőséget nyújt arra, hogy a következő évtizedek technológiai, energiakereskedelmi és egyéb gazdasági kihívásait képes legyen kezelni.

Forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Karfiolos gazpacho

A gazpacho a spanyol szerelmem, a fehér gazpacho, ráadásul karfiollal pedig hab a tortán. Hűsítő nyári leves, és még a tűzhely mellett se kell órákat ...

  • 2021-04-14 19:28
Anyai örömök elé néz Jennifer Aniston

Júniusban anya lesz Jennifer Anistonból - írja a tenyek.hu. A világhírű színésznő a portál szerint a sorozat forgatásán jelentette be a hírt a kollégá...

  • 2021-04-14 18:15
Hogyan döntsük el, hogy mennyit költsünk új nyári gumiabroncsokra?

A tavasz és a melegebb idő eljövetele sok autótulajdonos számára a téli gumiabroncsok nyárira való cseréjét jelenti. Közülük is sokan szembesülnek ily...

  • 2021-04-14 16:34
Halász Juditék várják gyerekek meséit, verseit és prózáit

„Hegyek hátán, völgyek ölén” címmel országos vers- próza- és meseíró pályázatot hirdettek. A szervezők a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekek írása...

  • 2021-04-14 14:58
Több mint 300 élelmiszertermékkel bővíti idén saját márkás kínálatát a SPAR

Az áruházlánc 3600-nál is több saját márkás árut forgalmaz, amelynek közel fele élelmiszer. A vállalat a hazai beszállítókkal együttműködve és saját é...

  • 2021-04-14 12:48

hirdetés

A belföldi turizmus legerősebb időszaka jöhet Magyarországon

A válaszadók 71,7 %-a tervez utazni 2021-ben a TÁRKI és az Everguest felmérése szerint. Háromból két ember belföldön szeretne kikapcsolódni idén: sose...

  • 2021-04-14 10:29
Európa-szerte tüntettek a hétvégén a korlátozások miatt

Több százan tüntettek szombaton Ausztriában a jelenlegi lezárások ellen. A rendőrség kordonokkal igyekezett megakadályozni, hogy a tüntetők a belváros...

  • 2021-04-14 09:00
A kínai járványügyi hatóság elismerte, nem elég jók a kínai vakcinák

A kínai vakcinák nem elég hatékonyak, a kormány ezért a továbbfejlesztésüket fontolja, mondta a kínai járványügyi hivatal vezetője, Gao Fu egy szombat...

  • 2021-04-14 07:15
A lakásfelújítási támogatásnak köszönhetően kapósabbak lettek a korszerűsítendő ingatlanok

A megyeszékhelyeken a felújítandó lakóingatlanoknál 320 ezer forintot tett ki az átlagos négyzetméterár, a felújítottakra viszont 417 ezer forint volt...

  • 2021-04-13 10:18
Nagymama meggyes sütije

Igazi puha, békebeli nagymamás sütemény - természetesen más gyümölccsel is elkészíthető!

  • 2021-04-13 09:00

Minden cikk

hirdetés

hirdetés