hirdetés

Partnereink

A budapesti BL döntő hőseit támogatja a Mastercard

hirdetés

A budapesti BL döntő hőseit támogatja a Mastercard

A Mastercard a mai bejelentésével a női labdarúgás iránti elkötelezettségét erősíti. A lépés egyben üzenet a nemek közötti egyenlőség fontosságáról a sport világában is, de a világ legnagyobb sporteseményeinek elkötelezett támogatójaként a Mastercard már régóta támogatja a sokszínűséget, az elfogadást és a sportszerűséget a pályán és azon kívül is.

A labdarúgás ma már az egyik legnépszerűbb sport a fiatal nők körében. A várakozások szerint az új játékosok száma tovább nőhet, köszönhetően női klubcsapatok sikereinek és a világszerte megjelenő „szuper tehetségek" feltűnésének.

hirdetés

Ebben a folyamatban úttörő az az együttműködés, amely a Mastercard kezdeményezésére jött létre a fizetéstechnológiai cég és olyan klubok között, mint az Arsenal FC vagy az Olympique Lyonnais.  A Mastercard női futball nagykövetei a két klub játékosai, Ada Hegerberg és Alex Scott lettek. Az első aranylabdás női játékos, Ada Hegerberg az Olympique Lyonnais csatáraként pár napja éppen Budapesten segítette csapatát a Bajnokok Ligája trófeájának elhódításához.

A Financial Times által az év asszonyának választott Alex Scott az Arsenal és az angol nemzeti válogatott csapatkapitányaként lett nemzetközileg is elismert. Visszavonulása óta ő az első női elemző a férfi-futball mérkőzéseken. Az Arsenal csapata a Női Szuper Ligát uralja rekord számú, tizenkét győzelmével (a tornát összesen 17 alkalommal rendezték meg).

„Hisszük, hogy egy márka akkor lehet igazán emberközeli, a mindennapi életünk része, ha megérti és támogatja a közönsége érdeklődését. Továbbra is az a célunk, hogy a tevékenységeinkkel és a támogatói együttműködéseinkkel mindazokat képviseljük, akiket szolgálunk" – tette hozzá Raja Rajamannar, a Mastercard marketingkommunikációs vezetője. „A labdarúgás nagyhatású élsport, a támogatásával közvetlenül hatással lehetünk a sportolók életére és lehetőségünk nyílik olyan programok kialakítására, melyek világszerte elérhetők a nők számára."

A Mastercard olyan nemzetközi sportversenyeket és szervezeteket támogat, mint a Roland-Garros, vagy az UEFA-bajnokok ligája. Ezekkel az együttműködésekkel a vállalat felbecsülhetetlen élményeket szeretne nyújtani a kártyabirtokosoknak, melyek révén közelebb kerülhetnek szeretett sportjaikhoz és példaképeikhez.

Forrás: Local Time PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 09.18.

Ma Diána napja van.

Steiner Kristóf: „Nimi és én nagy szimbiózisban élünk”

A Kristóf’s Kitchen in The Studios című vegán gasztroműsorban Steiner Kristófot sous chefként szerelme, Nimrod Dagan segíti. A pár hatalmas szimbiózis...

  • 2019-09-18 15:25
Dj Dominique és Barátai Jubileumi Jótékonysági Nap!

Szeptember 26-án Dj Dominique szervezésében idén 25. alkalommal valósul meg ingyenesen a Jótékonysági Nap a Budapest Sportarénában.

  • 2019-09-18 13:33
A UPC Direct új, előre fizetéses TV szolgáltatást vezet be

A UPC Direct nagyfokú szabadságot ad ügyfelei kezébe az új, előre fizetéses MyTime szolgáltatással, amely lehetővé teszi, hogy mostantól a csomagok kö...

  • 2019-09-18 09:41
Meddig várjon Opitz Barbi?

A 2016-os X-Faktor győztese a ’Meddig várjak?’ klipjében görkorcsolyán szeli át Budapest legnevesebb helyszíneit miközben komoly gondolatokat oszt meg...

  • 2019-09-18 07:21
Első nemzetközi Beatles hétvége itthon!

Egy szelet Liverpool Budapesten! Az első magyarországi Beatles Fesztivált - a Beatles Weekendet október 5-én és 6-án tartják első nap az Analog Music ...

  • 2019-09-17 20:34

hirdetés

Lenyűgözte a világ legjobb breaktáncosait a budapesti World Urban Games

Breaktánc-történelmet írt a World Urban Games Budapesten. A világ legjobb női és férfi breaktáncosai autentikus környezetben, a Régi Nagyvásártelep kö...

  • 2019-09-17 16:52
Új modellekkel frissült a TAG Heuer Carrera Calibre kollekció

A TAG Heuer Carrera karórákat nemcsak az autóversenyzők, hanem a hagyományokat és az innovatív kialakítást preferáló felhasználók is szívesen viselik....

  • 2019-09-17 14:37
Road Trip Project - Európai fiatalok hátizsákos kalandjai

Európa több mint 30 régiójával, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével ismertet meg 8 fiatalt az Európai Bizottság által indított Road Trip Project.

  • 2019-09-17 12:11
Tudatosabban táplálkoznak a magyar gyerekek

A gyerekek ma már a közösségi médiából és az influencerektől is tájékozódnak a táplálkozásról, de a résztvevők több mint háromnegyedénél még mindig a ...

  • 2019-09-17 10:30
Egyre többen vásárolnának elektromos autót

Gondolta volna? Meglepő, de igaz a hír: azok közül a magyarok közül, akik autóvásárlást terveznek a közeljövőben, 29 százalék elektromos autót venne. ...

  • 2019-09-17 08:10

Minden cikk

hirdetés

hirdetés