hirdetés

Partnereink

A Facebook életünk része?

hirdetés

A Facebook életünk része?

Modern társadalmunknak megannyi jellemzője, viszont egészen biztosan függünk a technológiától, illetve korunk majd a jövőben biztosan meg lesz bélyegezve, mint egyfajta a technológiai társadalom. Nem is véletlen, hiszen elég csak egy átlagos napunkra gondolnunk, csak nagyon kevés embernek telik el úgy napja, hogy ne nézne rá a facebook adatlapjára vagy ne nézne tévét, esetleg nem számítógépezne.

Sokak mondhatni már függőségben is szenvednek, hiszen rengeteg időt töltenek a világhálón, azon belül is a közösségi oldalakon. Érdekes adatokkal tudunk erről szolgálni, ugyanis a facebook kapcsán készült már megannyi kutatás, viszont nemrégiben elkészült egy olyan, amely kifejezetten hazánk népét választotta a felméréshez. A kutatást az ArvaliCom cég végezte, amely a facebook felhasználók szokásait mérte fel, 843 ember töltötte ki a tesztet, amelyet online adatfelvétel útján tudtak rögzíteni.

hirdetés

„A korral a függőség is növekszik

Miközben a 40 feletti fészbukozók mondták a legnagyobb százalékban (67%) azt, hogy minden további nélkül tudnának létezni az oldal nélkül, a függőség mértéke is náluk a legmagasabb (5%), míg 18 év alatt a válaszadók mindössze 1,5 %-a nevezte magát függőnek. Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy nem vagyunk Facebook-függő nemzet, a Facebook korosztálytól függetlenül csak kiegészítő szerepet tölt be a felhasználók életében, igaz, a függők alacsony értékéhez képest összességében a megkérdezettek 12,5%-a állította, hogy „nehezen tudna létezni” Facebook nélkül.

A válaszadók nagy többsége – kortól függetlenül – vallotta, hogy naponta több alkalommal is csatlakozik a Facebookra. Ám, míg az idősebbekre az jellemző, hogy kifejezetten „fészbukozni” ülnek a gép mellé, és ilyenkor akár egy órát is eltöltenek ott (45%), addig a 40 alattiaknak már csak 30 százaléka szán alkalmanként ennyit a közösségi életre. A legrövidebb intervallumra belépők leginkább a 18 évnél fiatalabbak. Közülük 10% mindössze 1-5 percre „köszön be”, miközben a 40 fölöttieknél ez az érték alig 2% felett van. A leggyakrabban a Facebookra belépő 18-40 közöttiek 25%-a viszont átlagban 5-10 percet tölt el a képernyő előtt. Ezekhez a generációs különbségekhez, az életritmusok eltérése és a hírfogyasztási szokások különbsége mellett, nagyban hozzájárul az is, hogy a mobileszközök (és az állandóan a zsebben lévő internet) használatával a fiatalabbak jobban képben vannak, és akár egy hamburger rendelése közben is képesek a hüvelykujjukkal valamilyen eszköz érintőképernyőjét masszírozni.”- írta Bender Krisztina az ArvaliCom sajtóreferense

Függőség, nem függőség?

Elképesztő még leírni is, nem hogy belegondolni, hogy egyáltalán szóba kerül, hogy egy internetes oldaltól függjünk, ne tudjunk nélküle létezni. Ugyanakkor nyilván a statisztika feketén-fehéren tükröt állít nekünk, hogy mi is valóban az igazság. A 40 év feletti felhasználók 67%-a jelölték, hogy gyakorlatilag nem viselné meg őket, ha a közösségi oldal nélkül kéne éljenek. Ez valahol logikus is, hiszen ők már éltek facebook nélkül fiatalabb korukban, tapasztalták, hogy e nélkül is van élet. Ugyanakkor az eredményekből le lehet szűrni, hogy hazánk népét nem igazán lehet függőnek nevezni ezen a téren. Ugyanakkor tény, hogy a felhasználók mindegyike, kortól függetlenül rendszeresen naponta több alkalommal is fellép az adatlapjára. Meglepően pedig inkább az idősebbekre jellemző, hogy többet fészbukoznak egy huzamban, a 45%-uk ugyanis akár egy órát is képesek ilyen időtöltésre szánni.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés