hirdetés

Partnereink

Fintech világpremier Magyarországon

hirdetés

Fintech világpremier Magyarországon

A Viber felhasználói hamarosan könnyen küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket egymásnak az alkalmazáson belül elérhető, magyar fejlesztésű szolgáltatás segítségével. Az új Viber funkció, a Moneytou a világon elsőként magyar kibocsátású bankkártyákkal lesz használható, de a tervek szerint más piacokon is bevezetik majd.

A Mastercard MoneySend technológiáján alapuló szolgáltatás a Rakuten Viber és a Mastercard kivételes együttműködésének eredménye, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy gyorsan, kényelmesen és biztonságosan küldjenek és fogadjanak pénzt az applikáción keresztül, a küldött összeg pedig azonnal elérhetővé is válik a kedvezményezett számára.

hirdetés

A Moneytou mögött álló innovatív szolgáltatást a NeoPay fejlesztette ki azzal a céllal, hogy a azt a legtöbb magyar banki ügyfél számára már a kezdetektől elérhetővé tegye.

„Örömmel jelentjük be a stratégiai jelentőségű Moneytou projekt indulását, amely egyedülálló fizetési megoldást kínál minden felhasználónak Magyarországon. A Mastercarddal és a NeoPayjel való együttműködésnek köszönhetően családtagok és barátok könnyedén küldhetnek és fogadhatnak pénzt egymás között" - mondta Cristina Constandache (Rakuten Viber CRO). „A mi küldetésünk mindig is az volt, hogy értékes megoldásokat biztosítsunk felhasználóinknak azáltal, hogy megnyitjuk platformunkat az innovatív vállalatok számára. Izgatottan várjuk, hogy az idei év végig további országokban is elérhetővé tehessük a szolgáltatást."

A Moneytou-t az ügyfelek legjobban a gyorsaságáért fogják szeretni.  A küldött összeg még az esti órákban és hétvégén is néhány percen belül elérhetővé válik a kedvezményezett kártyáján, így azonnal fizethet vele, vagy felveheti készpénzben. A zökkenőmentes felhasználói élmény érdekében a fogyasztók akár több kártyát (Mastercard vagy VISA) is regisztrálhatnak a Viber alkalmazásban, és az egyes tranzakciók előtt dönthetik el, melyiket szeretnék használni. A funkció elindításához a Viber alkalmazáson belül a Moneytou ikont kell kiválasztanunk és az app már készen is áll arra, hogy pénzt küldjünk barátainknak vagy családtagjainknak anélkül, hogy bankszámlaszámukat tudnunk kellene. Az esetlegesen felmerülő problémák megoldásában a szolgáltatás online chatbotja segíti a felhasználókat.

„A Mastercard technológiájának, valamint a NeoPay új szolgáltatásának köszönhetően a Rakuten Viber ügyfelek szinte azonnal küldhetnek pénzt egymásnak. Az új szolgáltatás egy régóta formálódó fogyasztói igényre ad választ: az ügyfelek szeretnének a nap bármely percében elérhető fizetési szolgáltatást használni.  Közös éttermi számla, irodai ajándék megvásárlása, vagy zsebpénz a gyermeknek készpénz használata nélkül? A Moneytou többek között ezekre nyújt megoldást rendkívül gyorsan, egyszerűen és biztonságosan minden Viber felhasználó számára" - mondta Gabriel Ghita, a Mastercard üzletfejlesztési alelnöke.

„A Moneytou előnye, hogy használata hihetetlenül egyszerű: a felhasználóknak csak egyszer kell regisztrálniuk kártyájukat, és attól kezdve a pénz „csak egy a sok dolog közül", amelyet megoszthatnak egymással a Viber segítségével. A tranzakció a két fél kártyája között zajlik, tehát a Moneytou nem egy mobiltárca, nincs egyenlege, a felhasználóknak nem kell pénzt letétbe helyezniük vagy kivenniük onnan. Cégünk célja a bővítés első szakaszában az, hogy a funkció több mint 25 millió Rakuten Viber felhasználó számára megjelenjen az alkalmazásban Ukrajnában, Romániában, Szerbiában és Bulgáriában" – mondta a közeli jövőről Benda Gergely a NeoPay alapítója-ügyvezetője.  

Az EU pénzmosásról szóló szabályozásának megfelelően a Viber Moneytou funkciójával a felhasználók havonta maximum 125 000 forintot, évente pedig maximum 780 000 forintot küldhetnek, de a kártyakibocsátó bank is meghatározhat további limiteket. 2019. végéig a Moneytou Szombatokon a szolgáltatást kedvezményes áron vehetik igénybe a felhasználók. Míg vasárnaptól péntekig a pénzküldés díja 3000 Ft-ig összegig 79 Ft, 3000 Ft összeg feletti tételnél pedig 79 Ft + a 3000 forintot meghaladó részösszeg 1,5 %-a, a kedvezményes időszakban szombatonként ez a díj 49 forint lesz, a magasabb összegek esetén pedig 49 forint + a 3000 forintot meghaladó részösszeg 1,5% -ra módosul. 

A szolgáltatás pénzügyi és technológiai hátterét a Libra Internet Bank és a Wirecard biztosítja a Mastercard és a VISA azonnali fizetési rendszerein keresztül.

„Nagyon izgalmas, hogy mi is részt vehetünk ebben a projektben, és banki technológiánkkal hozzájárulhatunk egy olyan egyedülálló fizetési megoldáshoz, amely az egész térség legjobbja lehet. Az ilyen partneri együttműködések kiválóan illeszkednek az ügyfél-orientált, agilis és digitálisan aktív vállalati filozófiánkhoz" - mondta Emil Bituleanu, a Libra Internet Bank vezérigazgatója.

„Ezeknek a nagyszerű partnereknek az együttműködése és a NeoPay által kifejlesztett innovatív fizetési technológia elnyerte a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő tetszését is, ezért úgy döntöttünk, hogy az általunk kezelt Exim Exportösztönző Magántőkealap befektet a NeoPay-be, így segítve a Moneytou elindítását először Magyarországon, majd a szomszédos országokban is.  Komoly növekedési potenciált látunk ebben az egyedülálló megoldásban, és hiszünk a kiemelkedő szereplők együttműködésének sikerében" - tette hozzá Bürchner Gábor, a GB & Partners befektetési igazgatója.

„Az ügyfelek elsősorban a bolti vagy internetes vásárláshoz kötik a Mastercardot, de ezek mellett olyan innovatív fizetési megoldásokat is kötődnek hozzánk, mint a banki mobiltárcák, az Apple Pay, a Mastercard Részletfizetés, vagy a nyílt bankolási szolgáltatások. A Rakuten Viber most elérhetővé váló funkciója egy nagyon fontos állomás ebben a sorban, hiszen személyközi pénzküldéssel egészül ki a palettánk" - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Forrás: LocalTime PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés