hirdetés

Partnereink

Fogd a kezem – új török sorozat a Dunán!

hirdetés

Fogd a kezem – új török sorozat a Dunán!

A népszerű Sorsok útvesztője a végéhez közelít, azonban a török sorozatok szerelmeseinek egy pillanatig sem kell szomorkodniuk, a Duna Televízión november 29-től jön a fiatalos lendülettel teli Fogd a kezem. A 2018-as gyártású - eredeti címén: Elimi BIrakma – török sorozat több jelölést is kapott mind Törökországban, mind nemzetközi szinten. A több szálon futó, fordulatokban gazdag sorozatban két fiatal sorsa, felnőtté válása rajzolódik ki.

Azra (Alina Boz) és Cenk (Alp Navruz) története két azonos világból érkező, hasonló anyagi háttérrel rendelkező ember találkozása, akik most ismerkednek a nagybetűs élettel. Minden egy Egyesült Állomokból hazafele, vagyis Isztambulba tartó repülőn kezdődik és csomagjaik összekeveredésének köszönhetően a gép landolását követően is folytatódik. Azra egy gasztroiskola elvégzése után tér vissza szülőhazájába, hogy étteremtulajdonos édesapjának segítsen, azonban egy gázrobbanást követően váratlanul elveszti apját, akinek felhalmozott adósságai miatt az utcára kerül autista öccsével, Merttel együtt. A helyzetet tovább nehezíti, hogy Mert eltűnik. A történet másik szálán a szintén jómódú Cenk áll, aki azután tér vissza Törökországba, hogy kirúgták az egyetemről. A családi vállalkozásukat, amelynek ő a várományosa, nagymamája, Mrs. Feride vezeti, aki miután megtudja, hogy unokája nem fejezte be az egyetemet, jobbnak látja, ha a fiút végigvezeti azon a bizonyos szamárlétrán. Így kerül Cenk a konyhára, ahol útjaik Azrával ismét keresztezik egymást, hiszen Mrs. Feride a lányt szintén alkalmazza apja halála után. Cenkkel együtt indulnak Mert keresésére…

hirdetés

Természetesen, ahogy az életben is, semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Több szálon futó cselekmény, érzelmek, nehéz döntések, szerelmek és félreértések tarkítják a Fogd a kezem-et. Hogyan boldogul Azra édesapja halála után? Sikerül-e megtalálniuk Mertet? Hogy éli meg az autista kisfiú mindezt? Mire képes a szerelem? Mit tesz meg az ember szerelméért és a családjáért? Mi van, ha a kettő között választani kell?

Elimi BIrakma, vagyis a Fogd a kezem fókuszában az emberi kapcsolatok állnak, a szereplők jellemfejlődése és egymáshoz való viszonyuk. A sorozat Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és több európai ország, mint például Görögország, Spanyolország, vagy éppen a szomszédos Románia után Magyarországon is látható a Duna Televízió műsorán.

Fogd a kezem – november 29-től hétköznaponként 18.45-től a Duna Televízión.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés