hirdetés

Partnereink

Gyengébben rajtolt a lakáspiac - mire lehet ez elég?

hirdetés

Gyengébben rajtolt a lakáspiac - mire lehet ez elég?

Visszafogott nyitányt produkált a lakáspiac a kereslet alakulását tekintve - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A múlt év utolsó és január első hetében 15 százalékkal kevesebben érdeklődtek az eladásra hirdetett lakások és házak iránt éves szinten. Ráadásul január első öt napjában még jelentősebb - 29,7 százalékos - volt a keresletcsökkenés.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Bár csak néhány nap telt el az évből, az elmúlt években az látszott, ha január elején megugrott a kereslet, akkor pörgős évet zárt a lakáspiac. Egyetlen kivétel a 2019-es év volt, amikor kiemelkedően sok érdeklődőt hozott a január, de pár hónappal később elfogyott a lendület. Egyelőre azt látjuk, hogy a kereslet a tavalyi visszaesés után az év elején sem talált magára.” A mostani évkezdet pedig arra utal Balogh László szerint, hogy a korábbi évekhez képest visszafogottabban szerepelhet a lakáspiac.

hirdetés

„Fontos látni, hogy 2014 óta egyre csak fokozódott a kereslet, és egyre több adásvétel történt a lakáspiacon tehát magas bázishoz képest következett be a mostani gyengülés. Ráadásul nem csak az idő rövidsége miatt nehéz kőbe vésett előrejelzést adni az idei évre, hanem azért is, mert több tényező is hatással lehet a piaci folyamatokra. Az állami lakástámogatási rendszer esetleges újabb bővítése vagy a lakásáfa szabályainak megváltoztatása érdemben befolyásolhatják az ingatlanpiacot. Arról nem beszélve, hogy a tavaly júliustól elérhető új támogatások, köztük a babaváró kölcsön és a falusi csok idén még markánsabban éreztethetik hatásukat.” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Jobb helyzetben a vevők és a bérlők

A mérséklődő kereslet elsősorban a lakásvásárlást tervezőknek kedvez. A korábbi évekhez képest jobb lehet a tárgyalási pozíciójuk, mert az elmúlt években megszokott és hirdetési árakhoz képest elért 2-3 százalékos alkuk, akár 5-10 százalékra is nőhetnek település- és ingatlantípustól függően. A vevők kedvezőbb helyzete azonban várhatóan nem hoz érezhető árcsökkenést a lakáspiacon, inkább stagnálásra, mérsékelt - egy számjegyű - drágulásra lehet számítani az utóbbi évek tempós áremelkedése helyett.

A mostani kilátások szerint az albérletpiacon sem várható számottevő áremelkedés 2020-ban. Részben azért, mert az elmúlt években történt befektetési célú lakásvásárlások miatt a kiadó lakások kínálata jelentősen nőtt. „Az is a drágulás ellen szól, hogy az átlagos bérleti díjak Budapesten és a legélénkebb albérletpiaccal rendelkező egyetemvárosokban a helyi átlagfizetés legalább felét teszi ki, ezért ennél magasabb összeg pedig sokaknak már nem nagyon fér bele.” - mondta Balogh László. Az ingatlan.com szakértője ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a fentiek miatt minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos januári emelkedése a legolcsóbb albérletek díjaiban valamennyi drágulást azért okozhat.

Forrás: ingatlan.com

Fotó: Shutterstock

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés