hirdetés

Partnereink

Hogyan segíthetjük a gyereket az otthoni nyelvtanulásban?

hirdetés

Hogyan segíthetjük a gyereket az otthoni nyelvtanulásban?

Szótárazás, szavak magolása, párbeszédek betanulása – a mai szülői generáció még így tanult angolul. Valószínűleg annak idején ők is utálták, a mai gyerekeknek sem ez a kedvenc elfoglaltsága. A Funside School-ban pár hete szülői tréninget tartottak arról, hogy miként lehet kreatívan és motiváló módon támogatni az otthoni angolgyakorlást. Az iskola szakmai vezetője, Rozsos Réka olyan tippeket adott, melyeket bárki alkalmazhat otthon, ha saját maga és a gyerek számára is élvezetessé akarja tenni a nyelv gyakorlását.

„Szeretném, ha az iskolai módszereken kicsit túllépve, a nyelvtanulás játékosabb formája által megkedvelje és érezze magához közelinek az angolt” - a szülőknek szervezett tréningen az egyik szülő így fogalmazta meg az angoltanulás célját. „Ne teherként nehezedjen rá a tanulás, hanem kvázi ’észrevétlenül’ ragadjanak rá az alapok, értve ezalatt a szókincset és a kiejtést, továbbá hogy természetesnek vegye a más nyelven történő megszólalást. Egy éppen hogy saját anyanyelvén írni-olvasni tanuló gyermeknek idegen nyelvet bevezetni lexikális alapon nem volna szabad, kizárólag verbális ismerkedő, beszélgető, játékos módokkal. Sajnos, ha egy gyerek kedve elmegy a tanulástól, akkor nehéz visszahozni a motivációját.” Pedig a gyerekeket érdekli minden, ami új: a már idézett szülő 7 és fél éves gyermeke 3 hónap alatt a Funside-módszerekkel előrébb jutott, mint másfél év alatt az iskolában.

hirdetés

A szülők elsődleges célja, hogy gyerekük meg merjen szólalni idegen nyelven. Ebben a játékos, gyerekközpontú motiváló módszerek tudnak segíteni. A távlati célok között pedig természetesen minden szülő a nyelvvizsgát említette – sokan azt gondolják, hogy a gyerekek számára is érdekes, izgalmas módon nem lehet eljutni a nyelvvizsgáig. Ez hatalmas tévedés, a Funside School tanmenete a nyelvvizsgák szem előtt tartásával készült el: az összes fontos témakör, nyelvtani struktúra úgy van beépítve, hogy később a gyereket segítse a sikeres vizsgában, felvételiben – de közben mégsem kell szavakat magolni.

Nem magoltatni, hanem játszani

„A mai szülő generáció nagy része még olyan nyelvórákra járt, ahol azt tanulta, hogy a szavakat ’be kell magolni’, ahol a nyelvtanulás leginkább szótárazásból állt, ezért sokszor ezt várják a gyerekektől is. Leülnek velük hétvégén és jól kikérdezik a szavakat. A gyerekek nagy részének nem ez a kedvenc hétvégi elfoglaltsága” – mondta Rozsos Réka, a Funside School szakmai vezetője a szülőknek szervezett tréningen. „Az a játékos módszer, ahogy mi szavakat tanulunk az iskolában, bárhol megvalósítható. Otthon is lehet memóriakártyázni (magyar-angol szópárpárokkal), dominózni (rajz-angol szópárokkal), Amerikából jöttem-et játszani angol nyelvű feladványokkal, Simon mondja játékot játszani a testrészek gyakorlására – ezek alkalmazását javasoljuk a szülőknek.”

Motiváló a minőségi idő a szülővel

A szavak gyakorlására a közös memóriajáték készítése jó családi program és kitűnő alkalom a szavak elismételtetésére – olyan módon, hogy azt a gyerek is élvezze. „A tréningen mindig igyekszem a szülők figyelmét felhívni arra, hogy egy ilyen közös program nagyon motiváló a gyerekeknek, hiszen együtt tölthetik az idejüket a szüleikkel, közösen alkothatnak. A játékosság mellett ez a másik legnagyobb motiváló erő, amire mi is építünk: a gyerekekre fordított minőségi figyelem es idő” – mondta Rozsos Réka. Ha a szülő rászánja az idejét, hogy ne egy szótárfüzetből olvassa fel a szavakat, melyekre a gyereknek rá kell vágnia azok angol megfelelőjét, akkor ezért a gyerekek hálásak lesznek. Nem sok idő egy 20 szavas memóriát felrajzolni vagy felírni, mégis mennyivel szórakoztatóbb észrevétlenül elsajátítani az angol szavakat!

Teremtsünk angol nyelvi környezetet

A szülői tréningen sokan kérnek tanácsot abban, hogy hogyan lehet becsempészni a mindennapokba az angolt. Érdemes-e filmeket, meséket angolul nézni, vagy hogy olvassanak-e idegen nyelven könyveket. „A legáltalánosabb tanácsunk az, hogy a legjobb, ha a gyermeket minél több angol veszi körül. Mi abban hiszünk, hogy a nyelvet nem megtanítani kell, hanem segíteni az elsajátítást – előnyös, ha a gyerekek több platformon hallják és értelmezik kontextusban a nyelvet” – mondja a Funside School szakmai vezetője. A tréningen sok játékot gyakorlatban is kipróbálnak, megtanítják a szülőket, hogy egy-egy társasjátékot hogyan tudnak "átalakítani" az angol gyakorlásához. Lehet játszani Tabut és Activityt angolul, de az asszociációkra építő Dixit is kitűnő játék az új szókincs gyakorlására és új szavak felfedezésére. A Story kockák a történetmesélési képességet fejlesztik, emellett a közös munka és az ideidők gyakorlására remek eszköz. Az Uno a színek, a számok és az irányok gyakorlására használható, a Dobble pedig sok nevetés mellett villámgyorsan segít a szavak elsajátításában.

A legtöbb könyvtár polcain ott vannak a kezdő angolosoknak való egyszerűbb történetek, melyekkel el lehet kezdeni az angol olvasással való ismerkedést. A gyerekek kedvencei, a képregények is elérhetők angolul – fontos, hogy érdekelje a történet, melyet idegen nyelven igyekszik elolvasni és megérteni. Ahogy szélesedik a gyerekek tudása, mindenféle szinten elérhetők angol nyelvű könyvek, melyek nagyban segítik a nyelv elsajátítását. Persze emellett érdemes filmeket meséket angolul, angol felirattal nézni, az érdeklődésüknek megfelelő netes oldalakat, youtube-tartalmakat követni.

Felcímkézni a lakást

A Funside School szülőknek szóló tréningjén igyekeznek alapvető módszertani tippeket is átadni, amivel a különböző tanulási stílusú gyerekeket tudják támogatni szüleik: ilyen a színkódos jegyzetelés, a gondolattérkép, a lakás „felcímkézése”, amivel például az otthoni környezet szavait lehet alaposan elsajátítani. Sok apró trükk van, melyekkel a gyerekek és szülők számára egyaránt stresszmentesen, sőt akár motiváltan, örömmel lehet közelebb kerülni az angol nyelv elsajátításához – egyáltalán nem szükségszerű, hogy a közös tanulás egy újabb vita forrása legyen a családban.

 

Forrás: LWp Kommunikáció

Fotó: Funside School

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 11.28.

Ma Stefánia napja van.

Élvezzük ki az apró pillanatokat – üzeni a SodaStream

A világ vezető szénsavas-víz márkája, a SodaStream világszerte elindította ünnepi kampányát, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy tanuljuk meg ú...

  • 2020-11-25 23:14
Hazai szervezetek számára adományozott egészséges nassolnivalókat a Nutline

A Chio és Pom-Bär márkáiról is ismert Instersnack Magyarország Kft. által forgalmazott Nutline összesen 1,7 millió forint értékben adományozott egészs...

  • 2020-11-25 21:28
A magyarok közel harmada rendszertelenül táplálkozik

Miközben a koronavírus-járvány miatt gyakran szóba kerül az immunrendszer erősítése, arról kevesebbet beszélünk, hogy ennek egyik fontos része a helye...

  • 2020-11-25 20:38
Eladás és azok nehézségei a második hullám alatt

Nincs most könnyű helyzetben az, aki ingatlant szeretne értékesíteni Budapesten. A világjárvány és a kapcsolódó korlátozások miatt nőtt az érdeklődés ...

  • 2020-11-25 19:57
Marton Adri és családja lakóautóval fedezte fel Magyarországot

Majdnem bele csúsztak a szakadékba, eleinte alig tudtak aludni, és volt, hogy azt sem tudták, merre mennek. Adri azt mondja, élete egyik legjobb vakác...

  • 2020-11-25 18:45

hirdetés

5%-os csökkenésben a magyar gumiabroncs piac

Az idei év első 9 hónapjában a magyarországi személygépjármű-gumiabroncs piac 5%-kal csökkent a gyártói oldalon 2019 azonos időszakához képest. Ha idé...

  • 2020-11-25 17:07
Modern vizsgálóegység segíti a biztonságos szemvizsgálatot

Gyakori szem- és fejfájás, a szemben érzett szúró-égő, fáradt érzés vagy szemgyulladás esetén a koronavírus járványra tekintettel sem érdemes halogatn...

  • 2020-11-25 10:06
A Mastercard újabb európai országokban teszi elérhetővé a Google Pay-t

A Mastercard ma bejelentette, hogy kártyakibocsátó partnereivel együttműködve Ausztriában, Bulgáriában, Észtországban, Görögországban, Magyarországon,...

  • 2020-11-25 08:49
Az ország negyedét megmozgatta a #Szelektívenjobb mozgalom

#Szelektívenjobb mozgalmat indított az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) a Földünkért világnap alkalmából. A közösségi média erejét kihasználva közel 2,5...

  • 2020-11-25 07:07
Egyre növekvő probléma az energiaszegénység

Felmérések szerint hazánkban legalább másfél millió embert érint az energiaszegénység, továbbá a lakosság 15%-a nem képes a lakását megfelelő hőmérsék...

  • 2020-11-19 19:27

Minden cikk

hirdetés

hirdetés