hirdetés

Partnereink

Ingyen utazás ma és holnap az Uberrel

hirdetés

Ingyen utazás ma és holnap az Uberrel

Az Uber budapesti megjelenése óta több ezer felhasználó töltötte le az alkalmazást kiállva ezzel az uberX mellett. Az elmúlt három hónapban az utasok és az autósok több tízezer utat tettek meg a városban – tájékoztatott minket az Uber.

„Fantasztikus városuknak megköszönve, ezen a hétvégén ingyen utazást biztosítunk minden új és meglévő Uber felhasználónak!” – derül ki sajtótájékoztatójukból, vagyis ma és holnap ingyenes az utazás a fentebb említett applikációval. Az Uber egy technológiai vállalat, amely az okostelefon alkalmazás által utasokat – azaz felhasználókat – köt össze a platformot valós időben használó autósokkal. Az Uber felülete jelenleg 55 ország 290 városában nyújt biztonságos és megbízható közlekedési megoldást, megkönnyítve ezzel napi, közel egymillió utazást a világon – tudhattuk meg Murányi Edit szaktanácsadótól. Amúgy az Uber Budapesten 2014. november 12-e óta sikeresen működik. „Elárasztottak minket a budapesti uberX-szel kapcsolatos pozitív visszajelzések, ezért köszönetet szeretnénk mondani az egész városnak innovatív megoldásunk fogadtatásáért, valamint azért, hogy már eddig is nagyban hozzájárultak a fokozott mobilitáshoz. A régió leggyorsabb növekedést mutató városában, Budapesten több tízezren használták már az uberX-et. Elkötelezettek vagyunk a biztonságos, megbízható és megfizethető mobilitás iránt és izgatottan várjuk, hogy továbbfejleszthessük szolgáltatásunkat az utasok, vezetők és minden érintett által.” – nyilatkoztaRob Khazzam.

hirdetés

Hogyan működik a promóció?

  • Amennyiben még nem felhasználó, akkor töltse le az Uber alkalmazást az App Store-ból, a Play Áruházból, vagy a get.uber.com webhelyen keresztül.
  • Minden felhasználó maximum 10 db ingyenes utazást vehet igénybe 2015. március 20. péntek reggel 8.00 és március 22. vasárnap éjfél között (max. 3 000 Ft / utazás díjig).
  • Mind az indulási pont, mind pedig az úticél Budapest közigazgatási határán belül kell, hogy legyen.
  • Minden felhasználó további ingyenes utazást is elérhet, amennyiben személyes promóciós kódját megosztja barátaival, családtagjaival.

Az utasok az autó érkezése előtt láthatják az autós fotóját, nevét, rendszámát, így minden információ adott a biztonságos utazáshoz. Az utas egy GPS-alapú térképen élőben nemcsak az érkező autót, hanem saját útvonalát is nyomon követheti, amelyet akár családtagjaival és barátaival is megoszthat.

Az uberX biztonságos, megbízható és költséghatékony alternatíva a budapesti közlekedésben – autósoknak és utasoknak egyaránt – a már meglévő utazási lehetőségek mellé. Az innovatív alkalmazás egyetlen gombnyomással lehetővé teszi, hogy a városlakók együtt és olcsóbban utazzanak, miközben javítanak a mindennapi közlekedés során használt autóik kihasználtságán, mindemellett segítik ezzel a jövő „okos” városának kialakítását.

További információk a www.uber.com oldalon találhatók, érdemes átnézni a honlapot is és kihasználni a lehetőséget.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

TikTokkerek fogtak össze az idősekért

Népszerű TikTokkerek álltak a Follow Me Influencer marketing ügynökség és az ArvaliCom kommunikációs ügynökség kezdeményezése mellé, amelyet aztán a m...

  • 2020-03-28 14:27
Ezekre a háztartási gépekre irányulhat idén a vásárlók figyelme

A Sencor előrejelzése szerint az idei évben továbbra is slágertermék lesz az állóporszívó, valamint a konyhai robotgép, de egyre többen keresik a légt...

  • 2020-03-28 13:14
Visszatérhetett néhány koala a leégett ausztrál vadonba

Visszaengedtek öt koalát a vadonba Ausztráliában. Az állatokat tavaly azért gyűjtötték be élőhelyükről, hogy megmentsék őket az országban pusztító hat...

  • 2020-03-28 11:10
Megtiltották a klorokin-tartalmú gyógyszerek exportját

A magyar kormány megtiltotta egy, a koronavírus-betegek gyógyításához használt gyógyszeralapanyag kivitelét - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Közp...

  • 2020-03-28 09:56
Egy nap alatt 500 spanyol halt bele a COVID 19-be

Egyetlen nap alatt több mint 500-al, 2800-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma Spanyolországban.

  • 2020-03-25 18:51

hirdetés

Hírességek, akik megfertőződtek a koronavírussal

Az első nemzetközi sztárok Tom Hanks színész és felesége, Rita Wilson színésznő-énekes voltak, akik közösségi oldalukon megosztották: elkapták a koron...

  • 2020-03-25 16:23
Chain Bridge Pop - Engedd szabadon

„Elengedni mindazt, ami nem jó, kiüríteni a fiókokat a fejben, megbecsülni mindent, ami van és tényleg fontos a számunkra.”

  • 2020-03-25 13:13
Meghalt Astérix és Obelix megalkotója, Albert Uderzo

92 éves korában elhunyt Albert Uderzo, Astérix és Obelix megalkotója. A legendás képregénykészítő, író és grafikus halálát szívroham okozta.

  • 2020-03-25 10:35
Karanténba vonult Angela Merkel

Házi karanténba vonult a német kancellár, mert az őt pénteken megvizsgáló orvos koronavírus tesztje pozitív lett – jelentette a német Der Spiegel.

  • 2020-03-25 08:05
Az utolsó órákban vagyunk a tömeges megbetegedések előtt

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy a koronavírus-járvány Magyarországon is átlépjen a tömeges megbetegedések szakaszába Müller Cecília országos tisztifő...

  • 2020-03-24 17:42

Minden cikk

hirdetés

hirdetés