hirdetés

Partnereink

Kocsmai verekedésért ült börtönben az egri hős

hirdetés

Kocsmai verekedésért ült börtönben az egri hős

A szabadidejében is törökverő egri várkapitány és Dobos C. József szerencsésen elrontott vajkrémje – köszvényes héroszokról és édes hőstettekről regélnek a Comedy Central saját gyártású sorozatának következő mesélői. Thuróczy Szabolcs és a humorcsatorna felfedezettje, Biri Balázs néznek a pohár fenekére, hogy alkoholból erőt merítve tárják fel az igazságot a várkapitányok lelkivilágáról és a dobostorta születésének viszontagságairól. A spicces históriákat pedig olyan színészek elevenítik meg korhű díszletben és jelmezekben, a mesélők hangjára tátogva, mint Pásztor Anna, Anger Zsolt és a Barátok közt Hannájaként ismert Nyári Dia.

Több mint két liter rozéfröccs sietett Thuróczy Szabolcs segítségére egyik legnagyobb nemzeti hősünk, Dobó István valódi személyiségének feltárásában. A várvédők élete nem habostorta, még az olyan kipróbált vitézek számára sem, akik még az árnyékszékre is páncélban járnak. Anger Zsolt a törökök ellen készülő „Pistaként” hiába hevíti lelkesítő beszédével a forró gulyáslevest öntő nőket és Grimm-meséből kölcsönzött törpéit, az adrenalin káros hatásaitól és a kínzó köszvénytől ő sem menekülhet.

hirdetés

„Abszolút tudtam azonosulni Dobó István adrenalinfüggőségével, úgyhogy örültem a felkérésnek és a történetnek is. Sosem kaptam még olyan e-mailt, amiben azt kérdezik, hogy mit szeretnék inni! Furcsa volt, hogy nincs határa a forgatás közben fogyasztható alkoholmennyiségnek. Azt hiszem, ha minden forgatás így nézne ki, kevés magyar film készülne…” -  mesélte nevetve Thuróczy Szabolcs. „Fontosnak tartom, hogy a Tömény Történelem a kosztümös filmek hagyományát is feleleveníti. A Várkonyi-féle Jókai-adaptációkon nőttem fel, de a mai színészgenerációknak már nincs lehetősége hasonló alkotásokban játszani.” A spicces felkészülést már a forgatás előtt elkezdő színésztől megtudhatjuk, hogyan lesz a kimért katonából török állompolgárokat zaklató kocsmatöltelék, mire költi Bornemissza Gergő és a Nyári Dia által alakított Vicuska a teljes vagyonát, és hogy mit üzen a nemzeti érzelmű Dobó Pista a hűtlen utókornak?

 Legyen minden habos-babos, avagy rockzenészekből lesz a legjobb cukrász. Ez derül ki Biri Balázs, a Comedy Central tehetségkutatója, a Magyarország, szereplek! színpadán debütált humorista pityókás anekdotájából. Az akadozó nyelvű stand-upos történelemleckéje feltárja, miként lett a 19. századi rock and roll királyának készülő Dobos C. Józsefből a szülői kényszer és egy véletlen vajkrém hatására dobverők helyett a habverők mestere. A szorgalmas köpülésnek ugyanis meglesz a jutalma: a Budapesti Tudományos Kiállításon szokatlan találmányával felbukkanó ifjúval nem csak Ferenc József, de végre a szigorú mama, Pásztor Anna is elégedett lehet. És hogy mi is a magasztos beszédű, sznob közönséget elkápráztató édesség titkos összetevője? Kiderül a Tömény Történelem új epizódjából…

 Tömény Történelem 2. évad - minden pénteken 22.00-tól a Comedy Central műsorán

– ismétlések szombaton 23.00-tól és 00.30-tól!

Szöveg, kép: RedLemonMedia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 10.27.

Ma Szabina napja van.

Tényleg érdemes ingatlanirodát nyitni a válság idején?

Egységben az erő – ez a mondás igaznak bizonyul 2020-ban, és minden bizonnyal a következő időszakban is mindazok számára, akik ingatlanközvetítéssel s...

  • 2020-10-26 20:25
A gumiszervizek többsége az extra költségek ellenére sem tervez áremelést

Csökkent a gumiszervizek forgalma a tavaszi lezárások idején, harmaduk pedig még ennél is gyengébb eredményre számít az őszi szezonban – ez derült ki ...

  • 2020-10-26 18:07
Nagyot üt a friss Toxi-klip

„Nem én leszek, ki a végén feladja"- üvölti átütő erővel a Toxikoma című film dalbetétjéből készült, most megjelenő klipben a tehetséges ifjú színész,...

  • 2020-10-26 15:12
Új búvárórát mutatott be a Casio a búvárkodás szerelmeseinek

A Casio idehaza is elérhetővé tette első analóg búváróráját, a Frogmant, amely a népszerű G-Shock család stílusjegyeivel és funkcióival büszkélkedhet....

  • 2020-10-22 17:00
Hőszigetelés: a leghatékonyabb energiaspórolás – tervezzünk körültekintően!

A megfelelő homlokzati hőszigeteléssel akár 20-30 százalékkal csökkenthetjük fűtési költségeinket, de a nyári melegben is hűvösen tarthatjuk a lakást....

  • 2020-10-22 15:40

hirdetés

Gamification-nel segítik az oktatást a mérnökök

Tény, hogy ma még a fizika, a kémia, a matematika, a biológia, vagy az informatika nem azok közé a tantárgyak közé tartozik, amelyeket a diákok többsé...

  • 2020-10-22 12:48
Hajrá immunerősítés!

Így október közepén mindenhonnan az immunerősítés fontosságáról olvashatunk. Számtalan praktikát és még több csodaszert, tuti receptet ajánlanak, amik...

  • 2020-10-22 10:56
Már elérhető Feng Chen Wang és a Converse közös kreációja, a Chuck 70 2-in-1

Több mint két évvel ezelőtt, a New York-i divathétnek köszönhetően kezdte meg a közös munkát Feng Chen Wang és a Converse. Ennek a látványos együttműk...

  • 2020-10-22 09:31
Budapestről is jelentkezik a 2020-as MTV EMA gála

A 2020-as MTV Europe Music Awards több szempontból is rendhagyó eseménynek ígérkezik. Az egyik legizgalmasabb, hogy 2020-ban Magyarország is a gála hi...

  • 2020-10-22 08:09
Nemzetközi cégek és világhírű szakértők csatlakoztak a Priceless Planet Koalícióhoz

A jelenlegi világjárvány is hangsúlyossá tette, hogy kölcsönösen összekapcsolt világban élünk, és hogy bolygónk egészsége és jóléte szorosan összefügg...

  • 2020-10-21 23:24

Minden cikk

hirdetés

hirdetés