Kütyük fogságában
hirdetés
Az utcán sétálva, a plazában a buszon ülve konkrétan bárhol olyan fiatalokba ütközünk, akiknek a kezéhez ragadt a telefonjunk, tabletjük, laptopjuk. A lényeg, hogy fusson rajta a facebook és minden percben elérhetőek legyenek. Aktívak. Nem maradhatnak le semmiről. Kell a visszajelzés. A megerősítés, hogy ők is vannak olyan népszerűek, mint barátaik. A lájk vadászok egyik jellegzetes online viselkedési kultúrája, a számolatlan posztolás minden tevékenységről, amit éppen végeznek.
A közösségi színterek akkulturálóhatására az eddigi élő, személyes kapcsolatok fellazultak, helyükre a felszínes, érdekorientált csoportok kerültek. A fiatalok napjaikat nem a barátaik társaságában a szabad levegőn vagy egy szórakozóhelyen töltik, hanem a virtuális tér fogságában. Eközben manipulatív reklámokkal, nézettség növelőoldalak figyelemfelkeltőcikkeivel és rengeteg felesleges információval látják el őket. Ezzel keltve bennük a "csak le ne maradjak semmiről" érzést. De hol maradnak az igazi relációk?
hirdetés
Az iskolában már kezdődik a benevelődés. Nem egy kisiskolással találkoztam, aki még írni sem tud igazán, de a zsebében ott lapul az új iphone. Mert megköveteli tőle a többi kölyök. Ha Pistikének van, nekem is kell. A szülőpedig engedékeny. Mindent megad. Főleg, ha van pénze. Aztán a játszóterek egykori kapcsolatteremtőszerepe megváltozott. Ma már a 9-10 évesek nem játszanak, hanem telefonálnak. Nem gyűlnek össze a lakótelepek parkjaiban, hanem otthonról vetik az online farmjukat. Átalakult tehát a kollektív tudat. Nincs meg a csoportba tartozás kiemelkedőigénye. Inkább a megfelelni vágyás, és az állandóvisszacsatolás korszakát éljük. Mikor a posztokból szűrjük le népszerűségünket, miközben a valós társadalomban a lájkolószemélyek fele még csak nem is köszön nekünk. Az igaz barátok persze nem a neten fognak minket támogatni. Például, ha betegek vagyunk a webhaverok csak egy semleges jobbulással konstatálják ezt. Ám azon emberek, akik igazán figyelnek ránk, ott állnak mellettünk és személyes jelenlétükkel támogatnak minket.
A szülők felelőssége kimagasló a nebulók szociális kontaktusainak alakulásában. Releváns, hogy azt nem tilthatjuk meg miként a világhálóval érintkezzenek, csupán tudni kell, mennyi időt ülhetnek a technikai eszközök előtt. Próbáljuk őket a személyes érintkezést preferálókollektívák feléterelni. Ez nem csak a későbbi kapcsolati tőke miatt fontos, hanem a tudatos életre valófelkészülés egyik alapköve is. A társadalom persze mindig változik. A felnövőkorosztályokat más impulzusok érik, mint egykor minket. Az alapok azonban megmaradtak. Minden egyénnek szüksége van a társalgásra, az érintésre, az azonnali reakciókra. Ez a teljesértékűélet egyik alapja.